Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-249

Az országgyűlés képviselőházának 24-9. épülhet fel az 113, ezeresztendős magyar jövő. (Helyeslés és taps a baloldalon, a balközépen és jobboldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Takács Ferenc képviselő urat illeti a szó. Takács Ferenc: T. Képviselőház! CsehSzombathy t. képviselőtársam beszédének legnagyobb részével egyetértek, g különösképpen egyetértek azokkal a részekkel, amelyekben ő a hadirokkantakról és hadiözvegyekről beszélt, Nem is akarok az ő beszédével részletesen foglalkozni, inkább rátérek az én mondanivalóimra. (Halljuk a szélsőbaloldalon.) A képviselőházban valamennyi szónok hangoztatta, hogy a világháború óta már hoszszú idő telt el és egyúttal hangoztatják a javaslat támogatói azt is, hogy ma már ez a kérdés^ bizonyos mértékig el is vesztette aktualitását. Kétségtelen, hogy ma már nemcsak a frontharcosoknak, illetőleg tűzharcosoknak elhelyezéséről kell gondoskodni, hanem a tűzharcosok gyermekeinek elhelyezéséről is, és egészen bizonyos, hogy az egyetemes, nagy magyar kérdések elintézése alól nem vonható ki a tűzharcosok problémája sem. Ezzel azt akarom hangsúlyozni, hogy az egész magyar közéletet, az egész magyar társadalmat kellene átformálni, megreformálni s abba a nagy reformsorozatba, amilyen a földreform, a telepítés és egyéb kérdés volt, nagyon szépen és jól be lehetett volna és be lehetne illeszteni a tűzharcosok problémáit is. Kétségtelen, hogy a magyar törvényhozásnak ezt a kérdést már régen el kellett volna intéznie, sőt én talán tovább is mehetek: a magyar közéletnek törvényhozás nélkül is el kellett volna ezt a kérdést intéznie. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Egészen magától értetődőnek és természetesnek kellene lennie annak, hogy azok, akik hátsó gondolatok rélkül teljesítették kötelességüket a különböző frontokon és részesei voltak a hadrakelt seregnek, azok akármilyen helyen végzik ma munkájukat, kivételes tiszteletben részesüljenek a társadalom minden tagja résziéről. (Farkas István: Megmondtuk, hogy a tyúkkölcsönök helyett ezeket a problémákat kellett volna elintézni. Volt akkor pénz!) Sajnos, igen t. Képviselőház, ezt azonban nem tapasztaljuk semmiféle vonatkozásban. (Ügy van! tígy van! a szélsőbaloldalon.) Nem tapasztaljuk a hadirokkantakkal szemben, — sajnos, hangsúlyozhatom — még a hatóságok részéről sem tapasztalhatjuk. Magammal is igen sok sérelem esett már, aki pedig láthatóan viselem magamon a háború következményeit. A hatóságok, s a rendőrhatóságok részéről is igen sok sérelem ért már, de nem akarom ezeket a személyes sérelmeket felsorolni, általánosságban mondom csak: a magyar közvélemény nem viseltetik azzal a tisztelettel a tűzharcosok iránt, a hadiözvegyek, a hadirokkantak iránt, mint amelyet megérdemelnek. (Czirják Antal: így van, de nem csoda, amikor még a hatóságok sem teszik!) T. Képviselőház! A kezdet kezdetére kell visszamennünk, ha ezt a kérdést taglaljuk, (vitéz Martsekényi Imre: Már 1919-re!) Sokkal messzebb t. képviselőtársam. A magyar, a színmagyar csapattestek, a magyar katonák hátrányos helyzetben voltak a hadseregben, nemcsak a szövetséges hadseregeknél, hanem még a monarchián belül is. (Meskó Rudolf: Ez így volt!) Már a háború elején, ha csak az 1914-es galíciai és szerbiai visszavonulásra gondolunk is, azt látjuk, hogy szédületes pocsékolása folyt ülése 1937 november 9-én, kedden. 315 a magyar életnek és a színmagyar csapattesteket, a legkiválóbb embereket áldozták fel bizony sokszor meggondolatlanul. (Farkas István: A standbeli katonák!) sokszor tervek és komolyabb előrelátás nélkül. A legtávolabb áll tőlem, hogy a csapattisztekről, a legközvetlenebb vezetésről beszéljek, mert én magam is csak a legnagyobb tisztelettel tudok visszagondolni egyes csapattisztekre, akikkel nekem módom és alkalmam volt érintkezni, de a legfelsőbb vezetésben bizonyos vonatkozásokban kétségtelenül nagy hibák voltak és bizony azok nem egyszer nagy hibákat követtek el. (Czirják Antal: Pocsékolták feleslegesen a magyar vért!) T. Ház! A magyar törvényhozásnak és a magyar közvéleménynek lett volna kötelessége, hogy azt a hátrányos helyzetet, amelybe a katonák kerültek a háború miatt, a háború után megváltoztassa. Számolni kellett volna ezzel ilyen szempontból — mert a katonáink a háború alatt tényleg hátrányos helyzetben voltak — és ha a háború utáni törvényihozások nem tették, nekünk kell fokozottan jóvátennünk az akkor elkövetett hibákat. Vájjon elmúlt-e már enrek az ideje? Én azt mondom, hogy nem. Azokat a hibákat, amelyeket elkövettek, még mindig helyre lehet hozni és nem lehet magunkat azzal mentegetnünk, hogy idejét multa ez a kérdés. Még ha tényleg hoszszú idő telt is el és az a meggyőződésünk, hogy bizonyos vonatkozásokban elkéstürk az intézkedésekkel, akkor sem lehet magunkat ezzel mentegetnünk, még kevésbbé azzal, hogy nincsen az államnak erre a célra pénze. Hát mire van, ha erre sincs? (Czirják Antal: "Ügy van! A Eádióból is kikerül!) Mire lehet áldozatot hoznia a nemzetnek, ha erre a célra nem akar áldozatot hozni. (Farkas István: Megdrágítják a kenyeret! Erre van pénz!) Éppen azért, mert ilyen súlyos helyzetben van az ország, kell fokozatos erőfeszítéssel azon lennünk, hogy azok felé, akik a harctéren önzetlenül megtették kötelességüket — és szinte azt mondhatnám: jobb ügyhöz méltó buzgalmat és önzetlenséget fejtettek ki — az ország és az egész magyar remzet fokozott mértékben megtegye a kötelességét. Számolni kell azzal az érzékenységgel is, amely kétségtelenül valamennyiünkben megvan, akik részesei vagyunk ennek a vesztett háborúnak. Számolni kell, tudomásul kell venni és honorálni kell, hogy nekünk kétszeresen fáj az ország csonkasága, mert hiába áldoztunk életet és testi épséget. Ezzel az érzékenységgel számolni kell és ha eddig a nemzet és a közvélemény nem tette meg a kötelességét, akkor most a huszonnegyedik órában tegy„ meg. (Úgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ne keressünk tehát az alamizsnaosztogatásokra mentséget. A katonák sem kötötték feltételekhez az áldozathozást, éppen azért kell magától értetődőnek lennie a mostani áldozathozásnak is. (Czirják Antal: Nagyon helyes!) T. Ház! Ha a multat, a háború utáni időket vizsgáljuk ezzel a kérdéssel kapcsolatban, akkor arra döbbenünk rá, hogy a törvény mostani előkészítője, a honvédelmi miniszter úr, tényleg meglehetősen kényszerhelyzetben volt, amikor a törvényjavaslatot idehozta a Ház elé. Hiszen az elődök a hadirokkant-törvénynek meghozásával és a különböző rendeletek kiadásával már bizonyos mértékben praejudikáltak. A hadirokkant-törvény módosítása nélkül most már alig lehet továbbmennünk, mert hiszen egészen furcsa volna, hogy több