Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-248

&z országgyűlés képviselöházúmak 248. A háborúban teljesített arcvonalbeli szolgálat némi értékelését jelentette a hadi váltságról szóló 1921 : XIII. te, amely egyszeri váltsággal kívánta sújtani mindazokat, akik a világháború alatt nem teljesítettek arcvonalbeli szolgálatot. Ez azonban, sajnos, bizonyos okok miatt elmaradt. Az akkori kormány nem akarta megfogni a hadinyerők vagyonát, hogy azt a pénzt az árvák, a hadirokkantak, a hadiözvegyek céljaira fordíthattuk volna. Nem tudom, hogy ki volt akkor ezért felelős, de eiz, «ajnos, olyan hiba volt a nemzet rovására, amit nem lehet egykönnyen sem megbocsátani, sem elfelejteni. Ehelyett hoztak egy szükségtörvényt, a rokkantellátás! törvényt. Ez azonban nem elégítette 'ki a kívánságokat. Ha az előbb említett törvényt végrehajtották volna, akkor ma a hadirokkanak egészen más ellátásban részesülnének. (Úgy van! Ügy van! a baloldalon.) Már az előbb is hangsúlyozni kívántam, hogy minden ország a maga anyagi helyzete vszerint gondoskodik a hadviseltek és hadikárosultak anyagi viszonyairól. Egypár külföldi adatot is áttanulmányoztam és engedjék meg, hogy azokról itt beszámoljak. (Halljuk! Halljuk!) Amíg nálunk egy hadirokkant átlagosan havonta 10 pengőt kap, addig az osztrák hadirokkant 114, a német 113, a francia 177, az angol 296 és az amerikai 407 pengőt. (Meskó Rudolf: Ez egy kicsit sok lesz! — Csikvándi Ernő: A másik kevés!) Nem sok, pontosan át van számítva. Nálunk például egy kétgyermekes hadiözvegy 6 pengő 50 fillért kap, Ausztriában 55, Németországban 108, Olaszországban 75 pengőnyi összeget. Egy gyermektelen hadiözvegy nálunk 5 pengőt kap havonta. A csekély jutalmazás ellenére a magyar államnak mégis 17 milliójába kerül évente a hadigondozottak ellátása. Többen beszéltek már arról, hogy minden állam a maga anyagi erejéhez képest rendezte ezeket a kérdéseket, magam is mondottam, hogy mi szegények vagyunk és ezzel azt is megmondtam, hogy ezért nem tudunk többet adni. A vitézségi érem-pótdíjakról is akarok meg egy pár szót mondani. Az igen t. honvédelmi miniszter úr már kimerítően nyilatkozott erről a kérdésről, de nem árt, ha ismét hangoztatjuk. Igaz, hogy a kormány rendeleti úton intézkedett, de a helyzet az, — amint a honvédelmi miniszter úr legutóbb kijelentette, — r hogy ma 620 arany-vitézségi érmes van, azonkívül 27.347 elsőosztályú és 114.850 másodosztályú ezüstvitézségi érmes, akik jutalomban is részesültek; van továbbá 270.388 bronz-vitézségi érmes, akiknek nem jár semmiféle jutalom. A vitézségi érempótdíjak összege, ha a vitézségi érmeseket olyan értékben kárpótolnánk, ahogyan a szabályzat előírta, körülbelül 14,437.800 pengőt jelentene évente az állam kiadásai között. Tudom, hogy az igen t. honvédelmi miniszter úrban megvan irántuk a jóindulat és remélem, hogy ezt a jóindulatot valamennyiükre kiterjeszti és így valamennyit jutalmazni lehet, mert igazán nem kielégítő az a helyzet, hogy csak a háromsoros és a kétsoros elsőosztályú vitézségi érmesek részesüljenek díjazásban, a nagyezüst- és a kisezüst-érmesek azonban egyáltalán semmiféle támogatásban sem , részesülnek. Az aranyvitézségi érem után kapnak havonta 20 pengőt, a háromsoros elsőosztályú ezüst-vitézségi érem után 10 pengőt, a kétsoros elsőosztályú ezüstvitézségi érem után 5 pengőt. Nagy tisztelettel ülése 1937 november 5-én, péntekeni 29$ kérem a honvédelmi miniszter urat, hogy amennyire az államháztartás helyzete ezt a jövőben engedi, szíveskedjék az erre vonatkozó pénzügyi keretet tágítani. A hadikölcsön-kötvényekröl itt már sokan beszéltek. Legalább azoknak a hadikölcsöneit kell valorizálni, akik a háború alatt künn a harctéren voltak és 14 napi szabadságért jegyeztek hadikölcsönöket. Tudom, hogy összes képviselőtársaim szívéből beszélek. Ha kimegyek választókerületembe, mindenhol azzal a kéréssel jönnek hozzám, hogy uram, a háztető bedőlt, de jó volna egy pár száz pengő (Ügy van! a jobbfelől), vagy: a disznóólam összeesett, de jó volna egy pár száz pengő. Hát miért nem csinálják meg a hadikölcsönök valorizálását legalább kis mértékben, hogy nyugalom keletkezzék? Tudom, hogy az egészet nem vagyunk képesek megfizetni, de kérem, hogy minél előbb váltsák be azoknak a kisjegyzőknek a hadikölcsönkötvényeit, akik azokat a tűzvonalban jegyezték. Nem mulaszthatom el megemlíteni az 1933. évi 1400. számú miniszterelnöki rendeletet, amely 1933 március 1-ével az egész vonalon elrendelte a csökkentést. Eddig ezt a csökkentést türelemmel viselte az egész társadalom, az intelligencia, mert belátta, hogy erre szükség van, de most már be kell látnia az igen t. kormánynak is, hogy szükség van ennek a rendeletnek a megsemmisítésére, mert az éh&óg kopogi.at már ezeknek az embereknek ajtain. Ezek az igen szépen kitüntetett, hosszú haretéri szolgálattal rendelkező emberek kiérdemelték, hogy öreg napjaikra ne éhezzenek. Azért kérem a honvédelmi miniszter urat is, vesse latba egész tekintélyét ezeknek a szegény embereknek az érdekében. (Helyeslés jobbfelől.) Megemlítem, miután többen hozzám fordultak, a nősülési óvadékok megsemmisülésének a kérdését is. A kincstár rátette erre a kezét és nem volt az illető tulajdonosnak szabad rendelkezési joga. Elveszettnek lehet tehát ezeket az óvadékodat tekinteni. Kérem ezeknek az embereknek valamilyen formában való megsegítését, mert nem tehetnek róla, hogy ez történt, az állam a felelős, az ő birtokában voltak ezek az óvadékok. Adta volna kellő időben vissza, hogy az illető ingatlanba, házba földbe vagy egyéb dolgokba fektethesse. Itt is mély tisztelettel kérem a t. honvédelmi miniszter urat, szíveskedjék egy kis segítséget nyújtani. Van azután itt egy még nagyobb igazságtalanság, igaz, hogy ez a kérdés nem a honvédelmi miniszter úrhoz, hanem a pénzügyminiszter úrhoz tartozik. A 4%-os magyar aranyjáradék kölcsönköt vények és a 4%-kai kamatozó adómentes magyarországi földtehermentesítési kötvények úgy semmisültek meg, hogy ezeket az állam bevonta. Be kellett adni lebélyegeztetni ezeket a papírokat és ezek, gondolom, a pénzügyminisztérium valamelyik kamrájában lettek felhalmozva, se híre, se hamva az egésznek, nem tudjuk mi van és mi lesz^ velük, remélhetünk-e, mert semmiféle felvilágosítást nem kapunk. Itt az állam szavatosságot vállalt, mert ezek állami papírok. Tessék most már végre nyilatkozni, hogy mi lesz, remélhetnek-e ezek a szerencsétlen kötvénytulajdonosok valamit vagy sem. Itt is mély tisztelettel kérem a honvédelmi miniszter urat, gyakorolja befolyását abban az irányban, hogy ezek a sérelmek megszűnjenek. Abban a reményben, hogy az összes felső-