Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-248

Az országgyűlés képviselőházának 248. gal jobban bírta. Abban a pillanatban, amikor Amerika csatlakozott az antantállamokhoz, — Angliához és Franciaországhoz — mindenki tisztában lehetett azzal, hogy csak idő kérdése, hogy mikor merülnek ki a központi hatalmak és mikor jutnak el oda, hogy nem lesz kellő muníciójuk, nem lesz kellő élelmezésük és mikor következik be a front felbomlása. (Farkas István: Pláne, amikor a szövetséges olaszok cserbenhagyták a monarchiát! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Ott álltak a nagy kiépített vonalon a német csapatok és lígyszólván lövés nélkül adták azt át. Miért! Mert nem volt már ennivalójuk! A destruálás és a hangulatrontás akkor kezdődött, amikor sapkába kaptuk a kukoricakenyeret, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) amikor a Dörrgemüse mellé még csak ez jutott kint élelmezésül és bizony ez nem egészen lelkesítőleg hatott Ezt mindenkinek el kell ismernie. r Arról is érdemes mindenesetre ogy pár szót szólni, ami, a háború után történt. De főképpen arról érdemes beszélni, hogy a háború alatt mit ígértek a fronton szolgálatot teljesítőknek, ígértek földet, ígérték, hogy rendezni fogják a politikai jogokat, ígértek szociális törvényeket, ígértek sok mindent és a végén nem történt ezen a téren semmi. Amikor rettenetes, éveken át tartó szenvedés után hazajöttek az emberek százezrei — feldúlva, tönkremenve, földönfutóvá téve a családjuk — lehet-e csodálkozni azon, liogy ezeket az embereket olyan keserűség fogta öl, amelyet megmérni sem lehet, amelyet ma elképzelni sem lehet? (Farkas István: Ügy van!) Ezeknél az embereknél, akik kint nem minden kényelemről, hanem úgyszólván minden emberi életről leszoktak, az emberélet már nem bírt értékkel, mert amikor hazajöttek és látták a saját fészküket feldúlva és látták, hogy azalatt, amíg kint voltak, mások megszedték magukat (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) — mondjuk meg ezt is — amikor látták, hogy akik nekik papirosbakancsot, meg mit tudom én, egyéb rossz anyagot szállítottak, idehaza kényelmesen éltek, érthető, hogy az elkeseredés tetőfokra háSott bennük, (vitéz Kenyeres János előadó: ém a papírbakancsszállítók felé lett irányítva a keserűség^ hanem mások ellen!) Az előadó úr megállapításaival nem akarok vitatkozni, de ha ön ott volt ezekben a zavaros időkben, (vitéz Kenyeres János előadó: Én igazán ott voltam!) akkor önnek tudnia kell, hogy mindaz, amit mondok, szó szerint igaz és azt is tudnia kell, hogy az akkori fosztogatókkal szemben éppen a budapesti és a vidéki szervezett munkásság fegyverrel ment ki a pályaudvarokra és védte a vagonokban lévő árut, (Farkas István: Szét volt züllve az egész állam!) védte élete veszélyeztetésével azok ellen a rablócsordák ellen, amelyek a falvakról kocsikkal jöttek be és el akarták vinni az árukat, ki akarták fosztani a pályaudvart és az egész várost. (Farkas István: Én küldtem ki a szervezett munkásokat, hogy ne hagyják kifosztani a pályaudvarokat!) Ezek tények, amelyeket nem szabad elfelejteni még akkor sem, ha talán egy politikai elfogultság arra késztetné egyik-másik képviselőtársunkat, hogy erről hallgasson, vagy máskép igyekezzék ezt feltüntetni. (Czirják Antal: Nem a falu csinálta ezt!) Nem tudom, ki csinálta, de kocsival jöttek be. Az aszfalton, a körúton pedig nincsenek parasztkocsik! Rákosrendező pályaudvaron magam voltam kint, — nem egy éjjel, több éjjel — tehát nem elmondás, nem halloKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ XV. ülése 1937 november 5-én, pénteken, 29,1 más után mondom ezt, hanem a magam tapasztalataiból. (Czirják Antal: Tessék csak a falut békében hagyni ebben a tekintetben!) Ne

; védje ön a falut! A fosztogatókról van szó, nem a faluról. Nem általánosítok. A faluról jövő fosztogatókról van szó! Ha ezek önhöz testileg közel állanak, nem tehetek róla. (Zaj a balközépen.) T. Kép viselőház! Ha itt szemrehányást. tesznek... (Buchinger Manó: Az előadó úr mondotta, liogy irányították őket! — Farkas István: Nem irányította őket senki! Meg kellett volna ezt előzni jó politikával! — Zaj.) Elnök: Farkas István képviselő urat kérem, maradjon csendben! (vitéz Kenderes János előadó: A katonatisztek és a papok ellen irányították őket! — Nagy zaj a szélsőbaloldalon.) , Peyer Károly: Mióta szokás, hogy az előadó vitatkozik a szónokkal? (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Az előadó urat is kérem, hogy méltóztassék a közibeszólásoktól tartózkodni. Méltóztassék be szédét folytatni, képviselő úr. Peyer Károly: Lehet, hogy ezen a téren — amire az előadó úr céloz — történtek hibák, de hát én nem voltam felelős pozícióban ak kor. Talán majd Festetics akkori hadügyminiszter felel ezekre a kérdésekre, (Felkiáítá-. sok a szélsőbaloldalon: Hol vanf) mert hiszen ő akkor olyan pozíciót töltött ibe, ahol módjában lett volna valamit tenni. (Buchinger Manó; A mostani nyilas? — Fropper Sándor: Azt hiszem, az. — Derültség a szélsőbaloldalon.) T. Ház! De meg kell néznünk ennek a kérdésnek tárgyalásánál azt is, hogy ki hozta a legnagyobb áldozatot. A legnagyobb áldozatot az [hozta, ajki életét áldozta, akinek itthon maradt az özivegye, árvája. Ez hozta a nagyobb áldozatot, míg a rokkant testi épségét hagyta ott. De áldozatot hozott az is, aki a fronton volt és iazok közé a szerencsés kevesek közé. tartozott, akik nem rokkantak meg, ha csak másképpen nem kapott valamilyen (betegséget* amelyet egész életén át érez. Kérdem, mit tett az állam ezelknefc érdekében? Mit tett az állam a hadiözvegyek, a hadiárvák és a hadirokkantak érdekében? Nem egyszer és nemesaik a.mi oldalunkról, hanem a túloldalról is hangzottak el felszólalások, amelyekben megálLapítottálk, hogy ez a kérdés nincsen jól elintézve. Az a já^ vaslat^ amely néhai Gömbös Gyula miniszterelnöksége alatt került ide, távolról sem intézte el a kérdést. A hadiözvegyeket addig vizsgálták, 'addig rostálták, amíg lassan-lassan majdnem, mind kiesett ebből a rostából és ma. már a hadiözvegyek alig kapnák valamit, illetőleg olyan kis számban; vannak, hogy alig vehető számba az az összeg, amelyet az állam erre a célra kifizet. (Rőder Vilmos honvédelmi miniszter: 42.000 hadiözvegyünk: van!) Az elesettekhez viszonyítva mégis kevés, t. miniszter úr. De ugyanez áll az árvákra, a rokkantaikra Is. Az államnak elsősorban ezek iránt kellene kötelességét teljesítenie, de nemcsak ilyen formában, lamint ez itt a javaslatban van, hanem lehetőséget kellene adnia arra, hogy tényleg pótolják azt a veszteséget, amely őket a kenyérkereső elvesztése révén érte. (Ügy A)\an! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ezeknek a kérdéseknek tárgyalásánál nem lehet egészen egyoldalúan csak ' azt mondani, hogy a háború alatt csak a fronton szolgálatot teljesített egyéneknek tartózik köszönettel a haza, mert a front mögött rengeteg ember 44