Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-248

Az országgyűlés képviselőházának 248. nak kellene védeniük, nem nekem, mert én az ellenzéken voltam!) vitéz Tóth András: Az igaz, hogy mi az elsők közt vagyunk az európai nemzetek között abban, hogy törvényhozási úton rendezzük ezt a kérdést, (Rupert Rezső: Nem ismeri a nemzetgyűlés történelmét!) azonban időrendi sorrendben, sajnos, az utolsók közt vagyunk. (Fábián Béla: Nem tudja, hol lakik az Isten!) A győztes államoknál hogyan rendezték a kérdést? Természetesnek találom, hogy ott, ahol a győzelem mámora volt, a társadalom áldozatkészsége is nagyobb volt, a zsebe nyitva volt mindenkinek ahhoz, hogy a győztesen hazatérő katonákat jutalmazza. (Patacsi Dénes közbeszól. — Fábián Béla: Honvédelmi államtitkár volt Patacsi!) Bármilyen későn szórjuk is ezt a virágot, ezt a babért, egyetlenegy dolog felemelő benne, az, hogy adjuk, mert lelkileg érezzük, hogy adnunk kell és adjuk testvéreinknek. Megköszönöm az Országos Frontharcos Szövetségnek és benne tömörült bajtársaimnak, hogy szervező munkájukkal lehetővé tették, hogy ez a javaslat ide került. Megköszönöm a magyar kormány fejének, hogy ígéretét hűen, pontosan megtartotta és megköszönöm a magyar kard iminiszterének, hogy a legmagasabb poszton állva nem felejtette el elesett bajtársának utolsó kézszorítását és végső szemrebbenését. Ezen az egész javaslaton szerény megítélésem szerint két hatalmas lelki tényező vonul végig. Az egyik a katonaszellem. A magyar kodifikációban megszoktuk a »hat«, »het«, »intézkedhet«-, »fenntarthat«-szerű fogalmazást, itt azonban egy rövid kis magyar szó van, a »kell«. Ez a »kell« minden időkben előbbrevitte ezt a nemzetet. Ez az imperatívuszban való beszéd méltó a tűzharcosokhoz s a parancsosztás is méltó hozzájuk, mert ők voltak azok, akik mélységesen megtanultak szolgálni s akik engedelmeskedni nagyon jól tudnak, azok tudnak kiválóan parancsolni is. A második erkölcsi főtényező és a jövőt biztosító gondolat, az egész javaslat szellemét betöltő irány: a magyar kisember támogatása, a legjobban rászorultnak nyújtandó segítség» Annyi, amennyit ma tudunk adni. Tudom, lehetne azt mondani, hogy ez kevés, túlkevés azokhoz az áldozatokhoz képest, amelyeket a tűzharcos társadalom, mint olyan, hozott. (Fábián Béla: Majd három év múlva a képviselő úr itt szidni fogja a mai kormányt!) Tizenkilenc esztendő után tényleg számolni kell a kialakult adottságokkal, tényleg gondolni kell arra, hogy amit tudunk, azt nyújtani kell és itt azt a mondatot, amelyet most mondok, t, képviselőtársam bizonyára meg tetszik érteni: azért is. (Fábián Béla: Nem értem!) Hosszút hallgattam és ezzel sokat mondottam. (Fábián Béla: Az a baj, hogy az urak mindig hosszút hallgatnak! — Peyer Károly: És nem mondanak semmit!) Ez a javaslat glorifikálja a magyar családapát, a páter familiast, aki abból az egyetlen darab kenyérből, amije van, legelőször a legkisebb gyermekének ad. Ez, a javaslat pedig a kisembereknek juttat és ad kifejezetten. (Fábián Béla: Hol?) Majd felsorolom talán a részleteknél, de most is felsorolhatnám a t. képviselőtársam beszédére adott válaszomban: aj 13., a 14. és a 16. §, amit igen t. képviselőtársam említett, hogy sehol sincs, pedig benne van, ott van a 12. §, azután a 13. ^ 2. békezülése 1937 november 5-én

f pénteken, 289 dése. (Fábián Béla: Talán a szakaszok említése nélkül, szóval !), Látom, .azt, hogy a honvédelmi t miniszter úr értékeli a javaslat nemzetvédő és -nemzetnevelő irányát és várható hatásait. Látom azt, hogy miként nem szűnhet meg a nevelés a családnál, úgy a nemzetnél sem szűnhet meg soha, mert mindig változó viszonyok vannak, mert az elmúlt tegnapra a ma mindig újabb és újabb helyzetet teremt és mert biztosítani akarja a holnapot, azért mondja ki és állapítja meg ez, a javaslat, hogy a gondoskodásnak, a támogatásnak nem végső határa ez. A kapuk tehát nyitva vannak. Magában a javaslatban nincs kimondva, hogy most pedig tűzharcos törvényjavaslat többé nem jöhet, tűzbarcosrendelet többé nem jöhet, a tűzharcos-fogalom. most már kiesik, elmúlt, elpusztult, ki van elégítve. Nem, mert a tűzharcos-fogalom, mint olyan, nem pusztulhat el sem a múltbeli teljesítmények miatt, sem a magyar állam és nemzet jövendője miatt. (Propper Sándor: Múlik az idő! Csupa öreg ember lesz már minden frontharcos! — Gr. Festetics Domonkos: Maga úgy is múzeumba való már! — Propper Sándor: Mit mond, gróf úr? — Rupert Rezső: Emelkedett szellemű közbeszólás volt!) A javaslat indokolásában utalás történilk az 1937 június 18-i minisztertanácsi határozatra. Meggyőződésem szerint ez a legfontosabb dátum a tűzharcos-köztisztviselőkre nézve. Mi csak azt kérjük és kívánjuk itt a Házban egyhangúlag, egyöntetűen: .méltóztassék ezt a minisztertanácsi határozatot a gyakorlatban a legszélesebb körben kiterjesztve érvényesíteni. Erre nézve a miniszter úrtól igen megnyugtató kijelentést is kaptunk. Örömmel üdvözlöm a háborúban szolgálatot teljesített katonáik rangsorának, hierarchiájának megállapítását, mert az a bizonyos 3. § a nemzetvédelmi értékmérő. Ennek törvényerőre emelkedése után nem lehet sem cinikus hallgatás, sem fitymáló mosoly azok arcán, akik akkor itthon voltak és akik ma fiatalok. Ez a javaslat, ahol adni nem tud anyagiakban, ott felemel, első helyre állít, kiegyenlít. Ezt igazolja a 4. § is. Gavallér ez a javaslat, amennyire lehet. (Ellenmondások a szélsőbaloldalon.) Nem mindig anyagiakban jelentkezik a gavalléria. (Fábián Béla: Jól van, majd a képviselő úr honoráriumát köszönetben fogják kiutalni!) Látszik rajta, hogy kemény küzdelmen átment, lelkileg teljesen Összeforrott katonaszívekben nyilatkozott meg, mert a katonák után elsősorban a hadiözvegyeket és a hadiárvákat sorolja fel. Most meg méltóztatik elégedni Fábián képviselő úr? (Fábián Béla: Nem, ameddig a képviselő úr ügyvédi honoráriumát készpénzben fogadja el.) Majd, ha erről lesz szó, akkor én is azt fogom mondani, hogy nem erkölcsiekben nyilatkozik meg a gavalléria — ez természetes. (Gr. Festetics Domonkos: A zsidómentalitás mindenütt kibúvik!) De megnyugtató is ez a javaslat, mert kizárja a protekciót (Gr. Festetics Domonkos: Hála Istennek!) és protekció gyanánt csak a háborús tűzvonalbeli szolgálatot ismeri el. Hiányt pótol ez a javaslat, mert a háboriíban eltöltött időt honorálja, amennyiben a tűzharcosok alkalmaztatási felső korhatárát 45 évben állapítja meg. Szociális a javaslat, — hiába kiabálnak ellene — mert a munkásokról, alkalmazottak-