Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-247

Az országgyűlés képviselőházának 2^7. A 14. §-hoz — s úgy érzem ez a. falu paragrafusa — a következő módosító indítványt nyújtom be (olvassa): »1. Minden, az állam által földbirtoikrendezés céljaira megvásárolt birtokból elsősorban a ïnegye (környék) erre rászorult tűzharcosainak egy-kétholdas (családtagok szerint) házhely, vagy telek kihasítandó., 2. Tűzharcos és hadirokkantaknak egyszoba-konyhás lakásig megfelelő házépítési kölcsön megszerzésére mód adassék. A telek, építkezés kifizetésére hosszúlejáratú kölcsön nyújtandó, legalább is az érdekelt tűzharcos élete végéig. 3. Tűzharcos a neki e címen juttatott birtokhói ki nem mozdítható. 4. Az Ofb.- és F aksz.-kölcsönök terhei tűzharcos és 'hadirokkantaknál csökkentessenek. 5. Általában egy minimális segítség alkalmazandó minden, a létminimum alatt tengődő tűzharcos vagy hadirokkantnál. Ilyeneknél & beteg- és kórházi ápolás, valamint a temetés költségét az állam viseli.« Tisztelettel kérem indítványaim elfogadását. Igen t. Képviselőház! Kifejtettem a magam nézetét, amely nagy vonásokban pártom minden egyes tagjának nézetét is fedi. A mi nézetünk lényege a legteljesebb bizalom a honvédelmi miniszter úr iránt, mert tudjuk, hogy nélküle ez a javaslat még tárgyalásra sem volna alkalmas. Reméljük azonban — hálásan köszönve a megnyugtató kijelentéseket — és kérjük, méltóztassék ennek szellemében a beígért rendeleteket — különösen a falu szempontjából — minél előbb elkészíteni. Ügy érzem, ahogyan bevezetőmben mondottam: közöttünk nincs különbség, vagy ha van, legfeljebb annyi a különbség, hogy egyikünk sokat, másikunk még többet szeretne juttatni a tűz/harcosoknak és a hadirokkantaknak. De méltóztassanak elfogadni azt, hogy ha az előterjesztett javaslat a minimum is, annak egy mottójának kell lenni: »Tűzharcos és hadirokkant pedig többé Magyarországon nem nyomoroghat!« A javaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Elénk helyeslés és taps a jobb- és a baloldaon.) Elnök: Szólásra következik"? Vásárhelyi Sándor jegyző: vitéz Árvátfalvi Nagy István! Elnök: vitéz Árvátfalvi Nagy István képviselő urat illeti a szó! vitéz Árvátfalvi Nagy István: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Mielőtt beszédem tulajdonképpeni témájára, a törvényjavaslat tárgyalására rátérnék, méltóztassék nekem megengedni, hogy Czirják Antal igen t. képviselőtársam elhangzott beszédével néhány szóban foglalkozzam. Nagyban és egészben természetesen egyetértek vele, mint ahogyan mindannyian egyetértünk abban, hogy a magyar tűzharcosok megsegítése a szebb és boldogabb magyar jövendő kérdése. Mégsem mulaszthatom el azonban, hogy rá ne mutassak két súlyos inkonzekveneiára, amely t. képviselőtársam beszédében megnyilatkozott. Az egyik az, hogy amikor ő maga is a legnagyobb elismeréssel nyilatkozik a honvédelmi miniszter úrról és a törvényjavaslatot általánosságban elfogadja, akkor nekem vagy talán Takách-Tolvay t. képviselőtársamnak és nekem adreszszálva azt mondja, hogy ilyen kormányt képtelenség támogatni; ő az én helyemben és a. mi illésé 1937 november U-én, csütörtökön. 265 helyünkben levonná a konzekvenciát (Czirják Antal: A múltról beszéltem!) és lemondana a mandátumról. Engedelmet kérek, nem teljesíthetem t. képviselőtársam kérését, (Czirják Antal: Most már nem kell!) és kissé demagógnak kell megítélnem ezt a beállítást annál is inkább, mert nem tudom, ' hogy milyen támogatása az a hadirokkantaknak, özvegyeknek és árváknak, valamint a tűzharcosoknak, hogy felszólítjuk ezek országos elnökeit és ezektől azt kívánjuk, hogy mandátumaikról mondjanak le azért, mert mernek egy olyan kormányt támogatni, amely kormány igaz szívvel és jólélekkel segíteni akar a tűzharcostársadalmon. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon, — Czirják Antal: A múltról mondtam! Világosan beszéltem!) Másik konzekvenciája t. képviselőtársamnak az, hogy amikor elismerését fejezi ki szerény személyeink munkálkodásával szemben, amit én köszönettel veszek tudomásul, ugyanakkor ezt a két nagy társadalmi alakulatot, a két testvérszövetséget, amely valóban testvéri együttműködést fejt ki, mégis olyan kritikában részesíti, amely a mostani ünnepi hangulathoz nem méltó. De ezeknek a szövetségeknek ilyen kritizálása azért is méltatlan, mert ezek a szövetségek — méltóztassék nekem elhinni — minden pártpolitikán, minden felekezeti és bármilyen más elválasztó szemponton felülemelkedve, amellett bizony vajmi csekély állami és hatósági anyagi támogatással az elmúlt években, mégis nagy és tevékeny munkát fejtettek ki egyrészt érdekképviseleti vonatkozásban, másrészt pedig nemzetvédelmi vonatkozásban is, amikor világszerte a mi édes hazánk érdekében és a szebb magyar jövő érdekében kapcsolatokat építettek ki és a bajtársi erőket egy zászló alá tömörítették. (Ügy van! j Ügy van! jobbfelől.) Büszkén állíthatom ezt én, aki majdnem egy évtizede vagyok a magyar hadirokkantak, özvegyek és árvák elnöke (Éljenzés és taps a jobboldalon.) s aki ezeknek a bajtársaimnak és bajtársnőimnek teljesen demokratikusan kialakult őszinte bizalmából és teljes autonómia mellett állok az élén. Nem vagyok hivatott arra, hogy a másik szövetségről nyilatkozzam, mégis mint annak is tiszteletbeli országos társelnöke, merem állítani, hogy ott ugyanez a helyzet. Hiszen láttuk, hogy hány ezer és ezer bajtárs vonult fel a legutóbbi frontharcosok napján. Maga ez a néma tüntetés a legszebb bizalomnyilvánítás volt Takách-Tolvay képviselőtársammal és az ő egész vezérkarával szemben. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Mélyen t. Képviselőház! Meg kell állapítanom, azt is, hogy nem ezeknek a szövetségeknek hibája az, ha ilyen elkésve kerül ide ez a javaslat és került négy évvel ezelőtt ide a Ház elé a r hadirokkant-törvényjavaslat, mert mi hosszú időn át — sajnos — még az egyesülésben is^ gátolva voltunk, még a társadalmi tevékenységet sem nagyon akarták részünkre megengedni, mert azt lehet mondani, hogy az akkori kormányok egyenesen irtóztak és féltek tőlünk, nemhogy a politikában s a magyar közéletben részünk lehetett volna. (Ügy van! jobbfelől.) Méltóztassék tehát a felelősségrevonást azok irányában alkalmazni, akik több, mint tíz éven át nem engedték meg az egyesületeknek még azt sem, hogy egyáltalában éljenek és létezzenek és akik kiszorították a nemzet legjobb fiait a magyar törvényhozásból és nem engedték meg, hogy itt elmondhassuk a mi fajdal-