Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-236

12 Az országgyűlés képviselőházának 28 6. ülése 1987 június 23-án

y szerdán. tőleg húsz esztendeig fizeti a járulékot az alkalmazotti biztosítási pénztárba, 165 schilling életfogytiglani nyugdíjra szerez ezzel jogot, míg magyar kollégája, a magyar munkás, a magyar alkalmazott, ugyanilyen fizetés mellett, ugyancsak két évtizedig tartó járulékfizetés után legfeljebb havi 80 pengő nyugdíjra tud magának jogot biztosítani. Csehszlovákia már állami létének és megalakulásának legelső idejében arra törekedett, hogy a mintaszerű osztrák alkalmazotti, szociálpolitikai és munkaügyi törvényeket átvegye és az életbe átültesse, mégpedig, ha lehet, továbbfejlesztett és megjavított formában. Az a csehszlovák nyugdíjbiztosítási törvény, amely revideált és megjavított formában 1929 február 21-én került ki az ottani törvényhozásból, abszolúte egységes alapjáradékot biztosít a dolgozók, illetőleg a biztosítottak minden kategóriájának és ezzel lehetővé teszi a kisemberek fokozottabb védelmét az ottani nyugdíjbiztosítás keretében. Az, hogy az ilyen biztosított minimális alapjáradéka minden körülmények között 3600 cseh korona, tehát 600 magyar pengő, — vagyis 50 pengő havonta — azt jelenti, hogy legalább ebben az ellátásban kell részesülnie az ottani biztosítottnak- Ha ehhez hozzávesszük a mi lex Vass II. féle törvényünk szerinti 120 pengő évi, illetve havi 10 pengős törzsjáradékot, akkor előttünk áll az egész fájdalmas és szégyenteljes különbség, ami ebben a tekintetben fennáll. Mondanom sem kell. hogy az a védelem, amely az alkalmazottak kisjövedelmű kategóriáinál fennáll, a magasabb jövedelműeknél természetesen enyhül és megfelelőképpen alább hagy, úgy, hogy a csehszlovák törvény szerint megtörténhetik az, hogy a legkisebb jövedelmű alkalmazott, akinek nincs több jövedelme, mint 3600 cseh korona, negyven évi szolgálat után ennek a dupláját kapja nyugdíj címén, pontosan 6480 cseh koronát, viszont a 42.000 cseh korona évi jövedelmű alkalmazott a törvény jóvoltából negyven év után sem érhet el többet, mint 27.600 cseh koronát. En azt mondom, hogy az osztó igazság elvénél, a szociális ráutaltság elvénél és az embervédelem elvénél fogva ez helyes, jogos és igazságos ebben a formában. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon:) Ami' a munkaidő kérdését illeti, ebben a tekintetben il'/t ti helyzet, hogy az 1918 december 19-én megjelent cseh törvény elvileg már leszegezte a nyolcórai munkaidőt és ugyancsak gondoskodott arról, hogy ötórai megszakítás nélküli munka után kötelező negyedórai pihenés, — ami körül annyi vita volt nálunk a bizottságban — olyan pihenés, amely nem jelent az alkalmazottnak hátrányt. A fiatalkorúakra ugyanez a törvény tizennyolcéves korig biztosítja, hogy legfeljebb négy órát dolgozhatnak megszakítás, nélkül, azután pedig a pihenésre joguk van. A hétvégi szünetet 32 órában állapítja megfáz, évente engedélyezhető túlórákat maximálja, egy esztendőben 240 órában, és ezzel gátat vet annak, hogy akár felemelt díjazás mellett is, a munkavállalót túlzott mértékben lehessen igénybe venni. Igen t. Ház! Az a kerettörvény, amely előttünk fekszik, a munkaviszony széles terű léteit akarja megmunkálás alá venni és én ennek a széles területnek csak bizonyos rész: -léteit érinthetem itt mai beszédem során, barátaim, ennek a munkaterületnek egyéb vonatkozásairól fognak majd szólni a vita későbbi folyamán. Az a munkaterület, amelyet általában a magánalkalmazottak munkaterületének jeleznek, szakmánként és város ónként olyan különbözőségeket mutat fel, hogy ebben a tekintetben a beavatkozás rendkívül sürgős és fontos, egyes vonatkozásokban azt mondhatnám, egyenesen^ halaszthatatlan. En próbáltam valamelyes áttekintést szerezni a különböző magyar gazdasági ágazatok területére és anyagára vovaikoizólag, s ennek alapján a Ház és a közvélemény figyelmét szeretném felhívni egy és más szempontra. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) A magyar élelmezési szakma területén a minimálisan 40 órás munkaidő mellett talál kozunk 60 órás heti munkaidővel is, a kezdőfizetések legalacsonyabb szintjén 30 pengővel és szabadságidőiben a nullaszabadsággal. A grafikai szakmánál a 42 órás minimális munkaidővel szemben van 75 órás heti munkaidő is, a kezdő fizetés pedig előfordul,, hogy 14—20 fillér órabér tisztviselők számára. A terményszakmát illetően a legkisebb munkaidő, amelyet _ sikerült megállapítanom, heti 45 óra, a maximális munkaidő viszont 72 óra, a kezdőfizetések itt is a legrosszabbak, 40 pengő körül mozognak. A textil nagy- és kiskereskedelemben 40 óra a legkisebb munkaidő, viszont 78 óra —- és ez a leggyakoribb eset — a maximális munkaidő, 30 pengő körüli kezdőfizetésekkel. A textiltechnikusoik joggal panaszolják, hogy az ő átlagos munkaidejük 57 óra és most bekövetkezik az a groteszk eset, hogy a textiltechnikusok munkaideje hosszabb lesz, vagy átmenetileg hosszabb marad, mint azoké a munkásoké, akiknek ők az ellenőrző tényezői bent a vállalatnál. Ez a fiatal és értékes technikusgeneráció egyben teljes joggal és igaz elkeseredéssel panaszolja azt, hogy előmenetele úgyszólván semmi, a mai nehéz és megfeszített munkája után alig-alig jut valami filléres fizetés javításhoz. A szesz-, likőr- és rumgyárak tekintetében — gondolom, hogy ez érdekli a t. Házat bizonyos személyi vonatkozások miatt is — a helyzet az, hogy 44—48 óra között variál a munkaidő. Az alkalmazottak itt is panaszkodnak a miatt, hogy az előmeneteli lehetőségek leginkább a rokonok, a hozzátartozók számára vannak fenntartva és ha 10 év után valaki eléri a 200 pengőt,, az esetek túlnyomó részében elkészülhet arra, hogy itt azután a 200 pengőnél meg is reked. (Kéthly Anna: Csak a família kereshet! — Farkas István: Csak a tőke kereshet!) A magyar malomiparban valamelyest rendezettebb viszonyok vannak. Itt 48—50 óra a normális átlag, 54—55 a maximum, és hosszú idő után, 10 év után csak most voltak kisebb-nagyobb, 3—6% -ig terjedő fizetés javítások. A vas- és fémipari kis- és középgyárakban előfordul 70 órás maximális munkaidő is a minimális^ 40 órával szemben és előfordul, sajnos és szégyenletes módon még Budapesten is a 20 pengős havi kezdő fizetés. (Farkas István? Gyalázat!) A vegyészeti szakmában ugyancsai: találkozunk 70 órás heti munkaidővel és azzal a szomorú ténnyel, hogy az alkalmazottak bizonyos csoportjai egyáltalán vem részesülnek szabadságban. A fás- és szenesszakina sohasem tartozott a különösen előnyös helyzetben levő szakmák közé és így nem csodálatos, hogy 7Q—72 órás munkaidőkkel, 30 pengős kezdő fizetésekkel találkozunk. Az ügyvfdi iro-