Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.
Ülésnapok - 1935-239
114 Az országgyűlés képviselőházának 239. ülése 1937 június 30-án, szerdán. hogy ezért a teljes erkölcsi és anyagi, elégtételt meg kell adnia s a felelősséget viselnie kell. Én azokban az igen t. képviselő úr kedvéért nem vagyok hajlandó teljesen a részletekbe belemenni, csak azt kérem az igen t. miniszter úrtól, hogy ezt a dolgot mielőbb kivizsgálni méltóztassék, hogy ennek az ügynek végére pontot lehessen tenni, ami annál inkább szükséges volna, nehogy a perek lavinája meginduljon és meghurcoltatásnak tegyen ki esetleg olyan embert, akinek tényleg igaza van. Ez a helyzet ugyanis lehetőséget nyújtana arra, hogy más embereket is belevigyenek olyan pereskedésbe, amelyek esa<k erkölcsi és anyagi kárral járnának. Elnök: Az iparügyi miniszter úr kíván szólni. Bornemisza Géza iparügyi miniszter: T. Képviselőház! Reibet képviselő úr Pesthidegkút és Solymár község villamosszerződésének ügyét hozta a képviselőiház elé. Ez tulajdonképpen 1926 J ból származó ügy. A két község egy vállalkozóval kötött szerződést, aki az áramot nem saját maga termelte, hanem a székesfővárostól vásárolta, ami véleményem szerint rendkívül előnyös volt a község részére, egyrészt azért, mert ilyen kis fogyasztás mellett is éjjel-nappali áramszolgáltatást tudott biztosítani, s a fejlődés lefhetősége csaknem korlátlan, másrészt pedig olyan feltételeket tudott már ab ovo a község részére biztosítani, amelyek hasonló körülmények mellett — azt lehetne mondani — egyedülállók. Ezt a szerződést a községgel olyan vállalkozó kötötte, aki addig soha nem foglalkozott villamosáramszolgáltatási üzlettel. A szerződésbe tehát olyan klauzulák kerültek bele, amelyek az ármegállapítás tekintetében a vállalkozóra nézve katasztrofális helyzetet idéztek elő, amikor a budapesti áramegységárakat leszállították. A vállalkozó képtelen volt a szerződésnek, betűszerinti kötelezettségeinek eleget tenni és éppen ezért adódott az a helyzet, hogy a község és a vállalkozó között pótszerződés tárgyalására került a sor. Előre kell bocsátanom, úgy a belügy-, mint az iparügyi minisztérium annakidején, körülbelül kát <évvel ezelőtt, arra az álláspontra helyezkedett, hogy a szerződésnek ezt a rendelkezését lehetetlen betartani és a maga részéről előmozdította azokat a tárgyalásokat, amelyek a község és a vállalkozó között új szerződés kötése érdekében folytak. Tudomásom szerint, a község elfogadta ezt a pótszerződést, amely a községnek a mai viszonyok mellett további előnyöket 'biztosít 1 egyrészt' az áraim szolgáltatási hálózat kiépítése útján új területek bekapcsolásával, másrészt az áramár megfelelő mérséklésével; akkor merült fel a probléma, hogy a vállalkozótól bizonyos elmaradt, illetőleg a múltban számlázott magasabb díjakért kártérítés jár. Tudomásom szerint a községgel etekintetben is létrejött a megegyezés, azt azonban megfellebbezték. A fellebbezést a vármegye elutasította és most a felülvizsgálati kérelein a belügyminisztériumba érkezett be, amely áttette hozzánk véleményadás végett. Előrebocsátom azt is, hogy amint az ügyet ismerem, az iparügyi minisztérium álláspontja az lesz, hogy miután ez az új szerződés a község lakosságának érdekeit teljes mértékben kielégíti, emellett lehetővé teszi, hogy ez a vállalkozó, aki — legalább is az eddigi megállapítások szerint — önhibáján kívül jutott ebbe a lehetetlen 'helyzetbe, üzemét továbbra is fenntarthassa, a pótszerződés megkötésének jóváhagyását fogja a ibelügyminiszter úrnak javasolni. Most a képviselő úr azt kérdi, hogy hajlandó vagyok-e a pestidegkúti villanyszerződést a belügyminiszter úrral átvizsgáltaim és tekintettel a szerződésszegések és visszaélések súlyosságára, Kratzer József vállalkozótól a koncesziót, a szerződés 41. §-ának harmadik bekezdése szerint, kártalanítás nélkül megvonni? Itt tulajdonképpen a község és a vállalkozó között létrejött szerződésről van szó. A vállalkozó az áramszolgáltatást nem az iparügyi minisztériumtól kapott koncesszió alapján gyakorolja, hanem kétoldalú szerződés alapján. Sem nekem, sem a belügyminiszter úrnak semmi néven nevezendő jogunk nincs, hogy a vállalkozótól a koncessziót megvonhassuk. Ha a község meg akarja szüntetni a jogviszonyt, akkor csak a bírósághoz fordulhat, mert egy kétoldalú szerződés megszüntetését csak a bíróság előtt lehet kimondani. Semmiféle olyan momentum nem merült fel, amely miatt a vállakozót a koncessziótól meg lehetne fosztani, de koncesszió nincs is, mert egy kétoldalú szerződés alapján, még a villamossági törvény életbelépte előtt kötött szerződés alapján gyakorolja ez a vállalkozó az áramszolgáltatási jogot. Ha tehát a község a szerződést meg .akarja szüntetni, — ismétlem — ezt ne a minisztériumtól kérje, mert annak erre nincs joga, hanem csak a bíróság mondhatja ki. Megjegyzem, hogy a hivatkozás, amely itt van, a szerződés 41. <§>-ának harmadik bekezdésére, helytelen, mert ez arra vonatkozik, hogy a község abban az esetben, ha a vállalkozó csődbe jut, birtokába veheti a telepet. Tudomásom szerint Kratzer esetében nem áll fenn csőd. (Reibel Mihály: Nem áll fenn!) Második kérdése a képviselő úrnak: hajlandó vagyok-e elrendelni, hogy a község az üzemet vegye saját kezelésébe. Ha a község úgy határozott, hogy pótszerződést fog kötni, akkor ebből először is azt látom, hogy a község, úgy látszik, nem akarja a saját kezelésbe vételt. Ha nem akarja, akkor nincs semmi néven nevezendő jogunk, — sem nekem, iparügyi miniszternek, sem a belügyminiszternek — hogy egy községre egy községi üzem létesítését rákényszerítsük. Megjegyzem, ihogy ez nem is lenne kívánatos, mert éppen a viUamosáram szolgáltatása tekintetében ismerte el a képviselő úr is, hogy e téren, sajnos, a községek, illetőleg a községi üzemek — nem állanak hivatásuk magaslatán, hanem nagyon sok kívánnivalót hagynak hátra. Ami végül az utolsó kérdést illeti, hogy hajlandó vagyok-e elrendelni, hogy Kratzer József vállalkozó köteleztessék, hogy a községnek okozott egész kárt a maga teljes összegében fizesse vissza, errenézye az a tiszteletteljes válaszom, hogy véleményem szerint az is a bíróság elé tartozik, hogy ennek a szerződésnek alapján esetleg követelhető-e kártérítés. Ezt sem a minisztérium dönti el, hanem a bíróság, úgy hogy sajnálom, hogy a képviselő úr ezt a kérdést a parlament elé hozta, mert nézetem szerint itt helyi dologról van szó, ahol az egyik párt, — amint ez szokás — nem ért egyet a másik párttal, amely, úgy látszik, a képviselőtestület túlnyomó részét kitevő párt, s ez barátságos megegyezés útján igyekezett megoldani a kérdést, ami helyes is, mert hiszen — amint említettem — a vállalkozó önhibáján kívül jutott abba a helyzetbe, hogy a
