Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-239

100 Az országgyűlés képviselőházának 239. ülése 1937 június 30-án, szerdán. azt szokták is mondani, hogy elcsépelt frázis, mégis mély igazság az, hogy a család a társadalom alapja, mert aki gyermekkorában mem tannlja meg az egymásrautaltság érzését, az egymás segítésének szükségességét, az később sohasem fogja tudni ezt megtanulni. Éppen azért rendkívüli örömmel kell itt üdvözölnünk, hogy a törvényjavaslat végrehajtása folytán a munkásnak a családjában eltölthető ideje növekszik s ez alapja lesz az egészséges magyar családok kifejlődésének. Ez lehetőivé teszi a munkásnak további önművelését is, lehetővé teszi a munkásnak nemes szórakozások megszerzését, úgyhogy, azt hiszem, hogy társadalmi szempontból az, hogy a munkás munkaideje csökken, olyan előnyöket biztosít a munkás részére, amely előnyök révén sokkal hasznosabb tagja lehet ia nemzetnek. Mélyen t. Ház! Ami a másik kérdést, a legkisebb munkabérek kérdését illeti,, azt hiszem, erről sem kell sokat beszélnem. A munkaidő szabályozása és a munkabérek megállapítása közt, majdnem azt lehet mondani, szoros, eltéphetetlen kapcsolat van- A szociálpolitika alapvető szabályának kell lennie, hogy minden dolgozónak legalább annyi bért kell biztosítani, hogy magát és családját tisztességesen, becsületesen eltarthassa. Ezzel kapcsolatban azonban figyelembe kell vennünk azt, hogy ha a munkaidő csökkentését ilyen munkabér szabályozás nélkül léptetjük életbe, hajtjuk végre, ebben az esetben a munkásság jórésze ki lesz téve annak, hogy kevesebb lesz a keresete. Éppen azért a legkisebb munkabérek megállapítása nélkül a munkaidőszabályozás az egyes munkásra talán nem áldás, hanem esetleg csapás lehet. Ha tehát arra az útra térünk, hogy a munkaidőt szabályozzuk, ebben az esetben elválaszthatatlanul, azzal parallel végre kell hajtanunk a munkabérek szabályozását is. Mélyen t. Ház! Végül néhány szót kell szólnom a fizetéses szabadságról. Azt hiszem, hogy ennek előnyeit sem kell bővebben fejtegetnem és azt hiszem, hogy egyáltalán nincs ellentét a munkaidő rövidítése és amellett még a szabadság megadása közt, mert hiszen a munkaidő megrövidítése arra szolgál, hogy a munkás naponta ki tudja pihenni fáradalmait, azonban bármennyire megkönnyíti ez a munkás napi helyzetét, mégis idővel, hosszú hónapokon át annyi testi fáradság szaporodik fel benne, hogy tulajdonképpen az egészsége még akkor is leromlanék, ha ilyen csökkentett munkaidő mellett foglalkoztatnánk hónapokon keresztül, hiszen mindnyájan tisztában vagyunk azzal és mindnyájan érezzük sokszor saját magunkon azt,, hogy szükséges egyszer-egyszer kiszakadni, ha néhány napra is, a környezetből, más társaságba kerülni, más problémákkal foglalkozni, esetleg egy pár napot teljesen, minden munka nélkül tölteni. Ha tehát nekünk szükségünk van rá, akkor szüksége van erre annak a fizikai munkásnak is, szüksége van annak a magánalkalmazottnak, magántisztviselőnek is. Azt hiszem, sokkal helyesebb a munkaidoszabályozással kapcsolatban ezt a kérdést mindjárt tárgyalás, alá vonni és elintézni, mintsem azt mondani, hogy elégedjünk meg most a munkaidőszabályozással, a fizetéses szabadság kérdése esetleg későbbi probléma legyen. Azt hiszem, nem kell bővebben indokolnom azt, hogy szociálpolitikai szempontból és társadalmi szempontból azok, a rendelkezések, amelyeket a törvényjavaslat hoz. üdvösek s ä nemzet nagy céljait szolgálják- Most méltóztassanak megengedni, hogy röviden egy pillantást vethessek arra a problémára, hogy miként jelentkezik ezeknek a rendelkezéseknek hatása az ország gazdasági helyzetének szempontjából. Az kétségtelen, és itt a törvényjavaslatnak nem képviselőházi, hanem a közéletből, a gazdasági életből vett ellenzői kifogásolják azt, hogy a törvényjavaslat következménye a munkabérek általános emelkedése lesz, illetve a munkabérhányad emelkedése, ami esetleg gazdasági életünket veszélyeztetné. (Farkas István: Ideje volna, hogy már emelkedjenek!) Az kétségtelen, hogy a munkaidő- és munkabérszabályozással a törekvésünk az, hogy a munkások gazdasági helyzetét javítsuk, (Ügy van! Ügy van!) tehát az iparban, a kereskedelemben és a magánalkalmaztatás terén is az alkalmaztatás, s így a munkabérek költségét emelni fogjuk és emelni akarjuk ezek által a rendelkezések által. En csak azt állítom, hogy a termelési költségek, a munkabérek és általában ezek a személyi költségek olyan kis hányaddal jelentkeznek, hogy az az emelés, amelyet ez a törvényjavaslat 'magával hoz,, majdnem érzékelhetetlen lesz a piaci árakkal kapcsolatban. Hogy néhány számadatot hozzak, például a hivatalos megállapítás szerint a munkabérhányad a vas- és fémiparban 18 százalék, a gépgyártásban 22 százalék, a kő-, agyag- és üvegiparban 23 százalék, a fa- és csontiparban 16 százalék, a bőr- és sörteiparban 12 százalék, a fonó-szövőiparban 13 százalék, a ruházati iparban 18 százalék, a papirosiparban 12 százalék, az élelmezési iparban 4—5 százalék, a vegyiparban 8 százalék, az összes iparágakban 12—13 százalékot tesz ki az előállított értékekben a munkabérek összege. Ha kereken 2*1 milliárdra tesszük — egyelőre a nagyiparról beszélek — a nagyipar össztermelési értéket, akkor méltóztatnak látni, hogy a munkabéreknek 10 százalékos emelkedése 1 százalékát teszi ki a termelési értéknek. Ezt a költségemelkedést, amelyet ;a fizetéses szabadság, a munkabérrendezés és így tovább fog jelenteni, nézetem szerint a magyar gyáriparnak es meggyőződésem szerint egyéb foglalkozási ágnak is vállalniok kell és ezt vállalhatják is eddigi nyereségeik terhére. Ha tehát számolni is kell a termelési költségek némi emelkedésével, meggyőződésem szerint ez nem lesz es nem lehet olyan, hogy ez kifejezésre jusson az egyes iparcikkek fogyasztási árában. Ha Pedig — itt is kijelentem — egyesek az előttünk fekvő törvényjavaslatból rájuk háramló terheket ürügyül használnák fel arra, hogy indokolatlan áremeléseket hajtsanak végre, akkor méltóztassanak meggyőződve lenni, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel módunkban lesz az ilyen törekvéseket már eleve megakadályoznunk. , Még valamit. Nem szabad figyelmen kivul hagyni azt, hogy a munkabéremelesek vagy azok a terhek, amelyek a törvényjavaslat lolytán a gazdasági életre haramiának, tulajdonképpen mint kifizetett bérek fognak a gazdasági életbe kikerülni, nem fognak a küllőidre kiszivárogni, (Ügy van! a szelsopaloldalon.) ezek a belső gazdasági életet fogjak megtermékenyíteni, mert már az első pillanatban visszakerülnek a gazdasági életbe. A dolgozok munkabérének emelése nézetem szerint a belső fogyasztóképességet fogja emelni, (Ügy van! Ügy vna!) ami nem elhanyagolandó fontos