Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-231

484 Az országgyűlés képviselőházának % got öntözzük meg!) A Tiszántúlról beszélek, arról a vidékről, ahol öntözünk s ott a lucerna és lóheretermesztés fontos érdeket szolgál. A pöszméhek termékenyítik meg ,a lucernát és a lóherét és ha nagyobb légköri nedvességet biztosítunk, mint amennyi 'szükséges, akkor ott nincs inegtermékenyülés és bármilyen szakember legyen is, aki ezt megcáfolni akarja, én ott a földön bebizonyítom, hogy ez így áll. Nedves esztendőben, amikor buja a lucerna és a lóhere, nincs maghozam, mert a pöszméheknek nincs meg a lehetőségük arra, hogy megfelelően rajzzanak és megtermékenyítsék a lucernát. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ennélfogva hagyjuk abba az öntözést. A 80 métermázsás hozam azokon a talajokon mindenesetre csábítóan hat, mert ha hazai viszonylatban bíráljuk a lucerna mázsánkénti piaci értékét, akkor is 10—15 pengő között lehet említeni, de ha külföldi szempontból bíráljuk a lucernadara értékét, akkor közgazdasági szempontból igen nagy jelentőséggel bír. Igenis, ilyen körülmények között érdemes a lucernával foglalkozni. En ennek a nagy ügynek a szociális lebonyolításáért aggódom, a munkák kiadása, azoknak miként való levezetése aggaszt engem, mint szociális kérdésekkel foglalkozó embert. Ezek a tervezetek nem szolgálnak kimerítő adatokkal ilyen vonatkozásban. A magyar^ királyi öntözési hivatalnak mondhatnám teljhatalmat adnak, amit én ezidőszerint — miután eléggé ismerem ezeket a dolgokat — nem merek teljes mértékben helyeselni, mint jó lebonyolítási módot. A szociális megoldás tudniillik a magyar parasztság számára, akár a kubikösság, akár a gazdálkodó számára alapvető kérdés és itt igen nagy aggályaim vannak. A vállalatba való kiadás eleve lehetőséget ad a nyerészkedésre, még pedig azon az ásónkapán keresztül való nyerészkedésre, amelynek magja tulajdonképpen a család viszonyainak a feljavítását hozná magával. Ha nem vállalatba adják ki, hanem Megay Meissner Károly t. képviselőtársam felfogásában ítélik meg a dolgot és az inségakció keretén belül akarnak valamilyen mennyiséget megoldani, akkor az viszont az inségakció rovására megy és engedelmet kérek, egy ilyen nagy magyar ügynek ez a megoldása olyanformán nézne ki, mint amikor foglyokkal végeztetnek valamilyen közmunkát. A magyar földmunkás, a magyar kubikos ember ne legyen a magyar közéletnek a folytonos rabszolgája, hanem kapja meg a köbméterenként kitermelt munkájáért a maga filléreit, hogy fel tudja nevelni emberi módon azt a gyermeket, akit éppen a magyar haza követel magának. Matolesy Mátyás t. képviselőtársam előtt aggálvos volt a 20 pengős vízdíj, úgy látom, hogy talán a rossz információ folytán, mert hiszen pénzügyi- vonatkozásban nem támasztotta alá. Én rentábilisnak tartom ezt a 20 pengőt, de csak abban az esetben,, ha a kormányzat, illetőleg az öntözőhivatal nem hagy abban a tekintetben hézagot, hogy milyen körülményék között és milyen mennyiségben bocsátja a vizet a mezőgazdák rendelkezésére. Ha ellátja vízzel a mezőgazdaságot, !ha azok a csatornák állandóan tele lesznek, ha az a csatorna, amely a Köröst összeköti a Tiszával, állandóan tele lesz megfelelő mennyiségű vízzel, akkor nem hiszem, hogy egyetlen parasztgazda is azt fogja mondani, sok az a 20 pengő. •3. i. ülése 1937 június 15-én, kedden. Meg attól is eltekintek, hogy a javaslat kölcsönt és egyéb előnyös dolgokat bocsát a kormányzat rendelkezésére, mert ebben a tárgyban a kormányzatnak egy olyan jóindulatú, körültekintő intézkedését látom, amelyet boldogan és örömmel üdvözlök. A gyümölcsösök öntözése különös gondot adott egyik-másik képviselőtársamnak. Legyen szabad nekem is elmondanom véleményemet erre vonatkozólag. A gyümölcsös öntözése talán még több tapasztalatot, szaktudást igényel, mint akár a konyhakerti, akár más öntözőgazdálkodásnak művelése. Tapasztaltam, hogy különböző helyen, különböző gyümölcsfajtákkal kísérleteztek öntözéssel. Láttam, amikor a cseresznyeérésre nagy szárazság következett be. Szakemberek hozzájárultak ahhoz, hogy meg kell locsolni a cseresznyefát. Megszabták, hogy milyen mennyiségű vízzel és milyen módon kell egy-egy cseresznyefát megöntözni. Az lett a következménye, hogy három nap múlva rügyezni kezdett a fa és nemcsak a leveleket, de a rajta lévő termést is elhullatta. Miért? Azért, mert nem volt meg a légköri nedvesség. A gyökérzet a kellőképpen nedves volt, a levegőből azonban csak szárazságot kapott és így nem kapta meg a fa a megfelelő oxigénmennyiséget. Nemcsak a cseresznyénél van ez így, hanem mindenféle más gyümölcsfajtánál is. Előttem szólott t. képviselőtársam az almatermeléssel foglalkozott és 70 kiló almát jósolt minden fán. Ez olyan^ eldorádót jelentene a magyar közgazda sági élet számára, ha az Alföld jó talaját betelepíthetnénk almával, hogy, ha csak ia felét produkálnánk, akkor is megakadna a kereskedelem. Megakadna azonban a termelés is. mert ha a vizet a talajba bocsátanánk és harmadnegyednapra olyan időt kapnánk, mint a múlt hetekben volt, amikor 35, majdnem 40 fokra szökkent fel a hőmérő, akkor lehullna nemcsak a gyümölcs, hanem & levél is. Ezt a^ fejtegetésemet bármilyen szaktudós rendelkezésére bocsátom, próbálja megcáfolni, sajnos, én mindezt személyesen tapasztaltam. Pedig nem Hübele Balázs módjára mentem bele ezekbe a dolgokba, hanem előzetesen szakkönyvekben utánanéztem, de nem találtam rá. Ha elutazunk Felső-Szabolcs, Szatmár, Bereg megyék területére, ott, azt tapasztaljuk, hogy az almának ebben a bazájában, ahol megvan a közeli hegység folytán a légköri nedvesség, mondhatom, minden gondozás nélkül elsőrendű almákat tudnak termelni. (Sajnos, itt is az a hiba, amely elijesztőleg hat a jövőben felállítandó almásoknál is, hogy azok a príma almák alig kerülhetnek az őket megillető piacra. Az az alma, amely világviszonylatban olyan nagyértékű, zamatja folytán olyan nagy kedveltségnek örvend, tavasszal kupacokban rothad, mert a kereskedelembe a vásárosnaményi szakállas zsidó révén kerülhet. Ha az elmarad a piacról, elmarad a községből, akkor elveszett minden. Ha külkereskedelmi hivatalunkat ragyogó helyzetben tudjuk fenntartani, ha szubvencióval dotáljuk, amelyet ugayn nem sajnálok tőle, de amelyet nem szolgál meg a magyar mezőgazdaságnak, akkor ezeket a dolgokat fel kell említenünk és akkor nem szabad megtörténni annak, hogy a falusi parasztnak akár csak egy véka almája is ott pusztuljon. Különben is az a vásárosnaményi zsidó csak fillérekért veszi meg azt az almát, amit például a vendéglőkben 50—80 fillérért kapunk darabonkint. Pedig a magyar alma zamatját,