Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-231

Àz országgyűlés képviselőházának Éêl, Plantation Syndicate öntöiztőműveinél 200.000 holdat alakítottak át öntözőgazdálkodásra; ezt a 200.000 holdiait maximálisan 15 hektár, tehát 22 hold terjedelmű gazdaságokra hasították és ilyen kisüzetmiszerűen biztosították enineik a nagy vállalkozásnalk sikerét. Ezzel szemben legyen szabad felhívnom, a figyelmet arra, hogy a Tiszántúlon és azon a vidéken, amelyen ez a csatorna (haladni fog, a nagybirtok területe közel 30%-ot tesz ki, a 100 holdnál nagyobb birtokok területe pedig 48'6%-ot, tehát a nem kisgazdák módjára, nem parasztbirtok módjára, hanem üzemszerűen kezelt íbirtok a területnek közel felét teszi ki. Amikor tehát ilyen a birtokmgos'zlás, — ami ellentétes az öntözőgazdálkodás sikerének tapasztalati előfeltételeivel, legalább is valamennyi • tengerentúli ország példája ezt 'mutatja — akkor kérdezem, hogy ennek a törvényjavaslatnak nem kellene-e olyan direktívát adnia, lamely ennek a területnek üzemnagyság sízerinti megoszlását legalább lefektetné, hogy az irány az legyen, hogy az üz,2imek nagyságát csökkentsék. Nekem az az észre vételem és javaslatom, hogy a kormány tegyen egy olyan pótintézkedést, amely kimondja, hogy ezen a vidéken az üzemek nagysága na lehessen nagyabb • száz holdnál. Ez nem a tulajdonjog megsértése, — ezzel most én nem is foglalkoizom — ez más probléma, amely a telepítés és a f öldbirtokpolitika területére fut, de egy ilyen iműnkánál, ahol a cél az, hogy a termelés színvonalát emeljük, az lenne az indítványom, 'állapíttassék meg a imaximális üzem nagysága száz holdban, amelyen belül 'biztosítva van az öntözőgazdálkodás sikere. Hogy ez a feltevés mennyire valószínű, ezt igazolja az is, hogy például az elmúlt tíz év alatt a földmívelésügyi minisiztéiriuni vagy a statisztikai hivatal adatközlései alapján Magyarországon a nagybirtok 26.000 holdnyi öntözött területe 14.000 holdra zsugorodott öszsze,^ nyilván nem azért, mert ez nekik nagyon jó és kívánatos lett volna, hanem egyszerűen azért, mert a nagybirtoknál, a nagygazdaságnál hiányzik az a kényszerítő erő, 'amely ezt a rendkívül intenzív és gonddal teljes gazdálkodást, a vízgazdálkodást fenntartja. (Darányi Kálmán földmívelésügyi miniszter: Dekonjunktúra volt!) Ez tízéves múlt eredménye és 'most sem látunk különöseibb fejlődést a nagyüzemek öntÖBŐgazdállkodásábían, úgyhogy az a tapasztalás, hogy ez az öntözőgazdálkodás nem az ő üzemáguik. De legyen szalbad a másik, szerény véleményem szerint rendkívül fontos szempontra is felhívnom a figyelmet és ea az öntözőgazdálkodás jövedelmezőségének kérdése, amire nézve a javaslat szintén nem ad semmiféle direktívát, az indokoláshan pedig — ne méltóztassanak haragudni, ha ezt imiondom — nagyon pongyolán van odadobva három-négy olyan szám, amely egy ilyen kérdés megítélésiénél távolról sem elegendő. Mindannak, amit itt elmondottam — hogy a termelés színvonalát, volumen jét emeljük f

— az a rugója, hogy a termelés rentabilitása -biztosítva legyen, ez pedig szigorúan beletorkollik ablba a kérdésbe, milyema vízgazdáikodásnál a díjtétel, a lefizetendő 'Összeg, amelyet a vízgazdálkodónak teljesítenie kell. A javaslat indokolásában csak azt olvassuk, hogy díjak fejében katasztrális holdankint 20 pengőt kell majd fizetni. Ebben benne van 12 pengővel a vízdíj és a kezelési díj és 8 pengővel az az Összeg, amely a gazdaságba invesziilèsè 193? június 15-én, kedden. 4ö? tált tőkének törlesztésére és kamatszolgálatára jut. En nem ezt az összeget kritizálom, mert nem tudom most megmondani, hogy az a^ 20 pengő sok-e vagy kevés. De egy nagy globális kalkulációból látjuk, hogyha ez a díj katasztrális holdankint 20 pengő és ha a tervezet szerint 200.000—400.000 holdnyi területet fogunk öntözni, — azt hiszem, erről szól ez a javaslat — vagyis átlag 300.000 holdra vonatkozik ez a 20 pengős tőkeszolgálat, akkor a kamat és a törlesztési szolgálat összesen 6 millió pengőt jelent a 80 millió pengő beruházással szemben. Méltóztassanak kiszámítani, hogy ez 7 és X

Á %. A nyugateurópai országokban az a tapasztalás, hogy az öntözőgazdálkodás hozama az öntözőművekbe invesztált tőkéknek nem 7 és %%-a, hanem jó, ha 2%-át adja. (Csikvándi Ernő: Ebben benne van az üzemköltség is!) Az üzemköltség, a tőke- és kamatszolgálat, mind együtt.. Ha ekkora Összeget fognak számítani, akkor ez ilyen nagy tételt tesz ki a tőke után. En nem tudok mást tenni, mint egy globális számítást végezni azon sovány adatok mellett, amelyek itt rendelkezésre állnak. De ezt az is világosan mutatja^ hogy s. nyugateurópai öntözéseknél — ne méltóztassék elfelejteni — a jövedelmezőség nagyobb részét nem az öntöző gazdálkodásból nyeri a vállalkozás, hanem — ahogyan azt Eszakolaszorszagban és Franciaországban is láthatjuk —a vizierőtelepek kihasználásával olyan nagy bevételekre tesznek szert, hogy az öntözőgazdálkodásra az összes költségeknek alig 30 vagy 40 százaléka jut. Ezt méltóztassanak figyelembe venni akkor, amikor vízdíjakat állapítunk meg itt Magyarországon, ahol semmi lehetőség nincs arra, hogy egyéb természetű jövedelmezőséget mutasson ki az öntözőmül De nem ez a fontos! Azért hangsúlyoztam most, hogy ilyen sovány adatok alapján pontos kalkulációt végezni nem lehet, mert hiszen sem a javaslat, sem a javaslat indkolása^ semmiféle számot sem közölt. En tehát elhárítok magamtól minden vádat, mert így pontos kalkulációt végezni nem lehet. Nem az összeg nagyságáért szólalok tehát fel,'hanem a vízdíjak és egyáltalában a fizetendő összegek fizetési módja ellen. (Halljuk! balfelől.) Mert ha ezt a díjat 20 pengőben állapítják meg, hol van előírva, hogy ennek a fixen 20 pengőben megállapított értékösszege mindig alkalmazkodni fog a többlettermés értékéhez?^ En itt megint nem tudok más adatot felemlíteni, csak azt, amelyet a minisztérium kiadványából említhetek, amelyben a következő számok vannak felsorolva a 'békéscsabai rétöntözés eredményéről. Hangsúlyozom, hogy ez még nem adja a reális valóságot, mert ott az öntözés a szennyvíz folytán különös előnyt jelent, azonban azt mondja a hivatalos kimutatás, hogy katasztrális holdanként 1932-ben tiszta jövedelem címén — tehát a termés értékéből levonva a kiadásokat — 85-70 pengő adódott, 1933-ban 28-10 pengő és 1934-ben újra 70-50 pengő. Köziben 1932-ben a termés 4900 mázsa volt, 19334>an 6140 mázsa és 1934-ben újra csökkent, mégpedig 5200 mázsára. Ez az, amiért én szólni kívánok. Nagyon jól tudjuk, hogy a termés aránylag kis változására az árak rendkívül élénken reagálnak, — hiszen ez egy közgazdasági törvény — ennek következtében magasabb termes esetén, pénzben kifejezve, rosszabb eredményt mutat a gazdálkodás. Hangsúlyozom, hogy pénzben rosszabb, mert volumenben es nemzetgazdaságilag az eredmény nem rossz, hanem 66*