Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.
Ülésnapok - 1935-228
400 Az országgyűlés képviselőházának 2 28. ülése 1937 június 9-én, szerdán. második pontja azt tartalmazza, hogy Miklas szövetségi elnök úr Magyarország főméltóságú kormányzójának vendégéül jött az országba. Nem tartom ezt a helyet arra valónak, hogy méltassam a látogatást, de valahogyan úgy volt a köztudatban, hogy a nemzet vendége volt az osztrák elnök lír és maga a nemzet ünnepelte őt f mint a vendegét Ezt a részt csak ennyiben óhajtottam érinteni. Vannayra és Szászra olyan kijelentést tesz a belügyminiszter úr, amely szerint türelmetlenségük és eszrnehüségük folytan annyira türelmetlen magyarok, hogy indokolt volt őket egy bizonyos hivatkozott rendőri rendelettel kapcsolatosan letartóztatni, vagy legalább is felügyelet alá helyezni az akkori körülmények között. (Csoór Lajos közbeszólj Ez bizonyítéka a mostani állapotnak, amelyben élünk s amelyet itt el kell szenvednünk nekünk magyaroknak. Ezt nem lehet megmagyarázni, különösen ebben a Házban nem, mert nincs mód és lehetőség rá. A kormány nem engedi meg, bogy ez az őszinte és becsülettel dolgozó magyar irredenta társaság, amely annakidején ünnepeltje volt és becsületes körben még ma is ünnepeltje a magyar ügynek, az igazságát, a magyar mivoltát igazolni tudja. Lehetetlennek tartom, hogy éppen a hatóság, — a belügyminisztérium és a rendőrhatóság — legyen ennek meg^átlója, amely nem engedi meg. hogy a magyar irredentizmus előretörjön, felemelkedjék és - olyan sikert tudjon kivívni a magyarság számára, amilyen sikert a mai európai állapotok között elérni lehet. Sokkal jobb magyarok azok, semhogy meg ne érdemelnének, illetékes helyről egy őszinte szót, megnyugtatást, biztatást., amely reményt nyújt nekik arra, hogy legyenek türelemmel, vagy pedig valami akció megindítása folytán felhasználhatók legyenek ebben a szomorú magyar életben. Ezt a választ sincs módomban tudomásul venni. Elnök: Következik a határozathozatal. Felteszem a kérdést, méltóztatik-e az írásban adott miniszteri választ tudomásul venni igen vagy nem? (Igen!) A Ház a választ tudomásul vette. Következik a belügyminiszter úr írásbeli válasza Dinnyés Lajos képviselő úrnak Vehess Péter parasztíró kihallgatása és kihallgatásának körülményei tárgyában 1937. évi május hó 12-én előterjesztett interpellációjára. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az írásbeli választ felolvasni. Vásárhelyi Sándor jegyző (olvassa): »T. Képviselőház! Dinnyés Lajos országgyűlési képviselő úr az országgyűlés 1937. évi május, hó 12-én tartott ülésében Veres Péternél tartott házkutatás tárgyában interpellációt terjesztett be. Ezen interpellációra végleges válaszom a következő : Amint a napilapokból értesültem Veres Péter őrizetbevételéről és a nyomozás során elkövetett állítólagos szabálytalanságokról, azonnal utasítottam Hajdú vármegye alispánját az ügy megvizsgálására. A vizsgálat- többek között azt is megállapította, hogy Veres Péternél folyó évi április hó 12-én tényleg tartottak házkutatást. Ezt a házkutatást a .balmazújvárosi csendőrörs 4 főből f álló egyenruhás járőre foganatosította. A házkutatásnál a hatósági bizalmi egyéneken kívül még 3 csendőrnyomozó is jelen volt polgári ruhában. Veres Péter a kommün alatt Balmazújvároson direktóriumi tag volt és a debreceni királyi törvényszék 1920-ban felbujtás, zsarolás, hatósági elleni erőszak és orgazdaság miatt 1 évi fogházbüntetésre, 20 korona pénzbüntetésre es 3 évi jogvesztésre ítélte. Ezt a büntetést nevezett el is szenvedte. Ugyancsak nevezettet a királyi Kúria 1934-ben sajtó útján elkövetett izgatás miatt 1 havi fogházbüntetésre ítélte. Veres Péter tovább is szélsőséges tevékenységet fejtett ki, sőt az 1936. évben a Párizsban magyar nyelven megjelenő »Szabad Szó« című kommunista újságban cikket írt. Minthogy alapos gyanút alátámasztó adatok merültek fel abban a tekintetben, hogy Veres Péter továbbra is kommunista üzelmeket folytat, ellene a nyomozás indokoltan tétetett folyamatba. A nyomozást az illetékes balmazújvárosi csendőrörs folytatta le. Minthogy a balmazújvárosi őrs ismerte Veres előéletét s tudta, hogy az állami és társadalmi renddel ismételten összeütközésbe került, a csendőrségi Szolgálati Utasítás 437. pont a), illetőleg e) alpontja alapján nála saját kezdeményezéséből házkutatást tartott. A házkutatás eredménnyel végződött. Veres Péter lakásán többrendbeli tiltott sajtóterméket találtak és vettek őrizetbe, melyre vonatkozólag Veres Péter beismerte, hogy azokat ismerősei körében olvasás végett terjesztette. Minthogy Veres Péter az állami és társadalmi rend ellen elkövetett bűncselekmények miatt volt elítélve, s a szóban lévő esetben is ezzel volt gyanúsítva, a szokásos bűntettes fogalmát vele szemben szigorúbban kellett interpretálni, mert a bűncselekményt nem egy ember, hanem a köz-, illetőleg a társadalom kárára követte el. Különben is attól lehetett tarj tani. hogy a már folyamatban lévő nyomozásról értesülve, a bűnjeleket eltünteti, vagy megsemmisíti. A házkutatás a legnagyobb kímélettel foganatosíttatott, úgyhogy Veres Péter maga is kijelentette, hogy a nyomozással kapcsolatban semmiféle^ panasza sincs. Ezt Veres^Péter nem a nyomozásban résztvett csendőrök és hatósági tanuk előtt, hanem az ügyben teljesen ^érdektelen községi vezető jegyző előtt tett jegyzőkönyvi vallomásában ismerte el. Kérem a t. Házat, hogy válaszomat tudomásul venni méltóztassék. Budapest, 1937 június hó 3-án. — Széll József 's. k.« Elnök: Az interpelláló képviselő urat .megilleti a viszonválasz joga. (Felkiáltások: Nines jeleni)-A képviselő úr nincs jelen, így következik a határozathozatal. Felteszem a kérdést, méltóztatik-e az írásban adott miniszteri választ tudomásul venni, igen vagy nem 1 ? (Igen!) A Ház a választ tudomásulvette. Következnek a szóbeli interpellációk. Az első gr. Festetics .Sándor képviselő úr interpellációja a belügyminiszter úrhoz, egyes egyének politikai üldözése tárgyában. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpellációt felolvasni. Brandt Vilmos jegyző (olvassa): »Interpelláció a m. kir. belügyminiszterhez egyes egyének politikai üldözése tárgyában. 1. Van-e tudomása a belügyminiszter úrnak arról, hogy egyes egyéneket a hatóságok milyen jogtalan elbánásban részesítenek jogos politikai állásfoglalásuk miatt? 2. Mit fog tenni a miniszter úr, hogy ezen állapot mielőbb megszűnjék?«