Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-221

Az országgyűlés képviselőházának Mindez, azonban összefügg egy (becsületes, szigorú összeférhetetlenségi törvény megalkotásával. (Helyeslés balfelöl.) Addig ezekben a kérdésekben igazán nem fogunk eredményt elérni. (Rassay Károly: Ugy van! Miért nem csináljuk meg? — Rajniss Ferenc: Most mindjárt! Tessék! — Zaj.) Nem akaróik erre a kérdésre rátérni, mert igen különös dolgokat mondhatnék a legutóbbi összeférhetetlenségi kérdések tárgyalásáról. (HalDjuk! Hulljuk! a baloldalon.) Bátor leszek majd egy interpelláció keretében, vagy más alkalommal beszzékii róla, mert ez a kérdés talán nem tartozik egészen szorosan a földimávelésügyi tárcához, bár azt vitatom, hogy igenis, az összeférhetetlenség megalkotása a földmívelésnek érdeke. De legkevésbbé tartom kompetensnek a fővárost arra, hogy a drágaság, ódiumát a gazdára hárítsa. (Ügy van! a jobboldalon. — Rassay Károly: Nem is teszi! — vitéz br. Roszner István: Állam az államban!) A főváros minden árucikket drágít, a főváros a gazdától potom áron vett áruknak az árát különböző vámokkal s elképzelhetetlen címeken szedett illetékekkel és díjakkal oly magasra emeli» hogy azt a fogyasztó semmiképpen sem képes megfizetni. A főváros ma nemcsak külön vámterület ebben az országban, hanem azt mondhatnám, hogy egy külön szerv is a nemzet gazdasági vérkeringésében. (Rassay Károly: De van vidéki város is, amely ugyanazt csinálja! — Rajniss Ferenc: Elég baj!) Tisztelettel kérem a fővárost, hogy ha már nem is az ország érdekében, de a saját lakossága érdekében változtasson ezen a politikáján. (Helyeslés a baloldalon. ~ vitéz br. Roszner István: Semmiféle városi vámhatár nem jó! Sem itt, sem a vidéken! — Rassay Károly: El kell törölni! — Zaj. — Elnök csenget.) Bátor vagyok rátérni a lótenyésztés kérdésére. Az én t. barátom és képviselőtársam, régi lovaglótanárkollégám, a kitűnő lovasparancsnok és lovasgenerális, Ujfalussy Gábor t. barátom az általános vita során kimerítően foglalkozott lótenyésztési kérdésekkel. Fejtegetéseinek túlnyomó részével egyetértek, de voltak egyes megállapításai, melyekkel nem azonosíthatom magam és azokra később rá is fogok térni. A magyar ló — amint arra itt a Házban már többször rámutattam — tudvalevőleg kiváló, különleges tulajdonságai által az egész világon híressé és keresetté vált. {Halljuk! Halljuk! balfelől.) Ezt a keresettséget emelte még az is, hogy az utóbbi időben megszűnt az a téves vélemény, maely körülbelül 10 éven át tartott, hogy a katonalónak is első kelléke a nagy massza, a mesterségesen kitenyésztett testi méretek, hanem igenis,, elsősorban kelléke, — ami a magyar lónak különleges tulajdonsága — a szívósság, edzettség, acélosság, mindenre való alkalmatosság» helyes vérmérséklet és tehetség. Hozzájárult ehhez a keresettséghez még az is, hogy az egész világon megindult a fegyverkezési verseny, hozzájárult továbbá annak a tudatnak a feltámadása is, hogy mégsem lehet mindent motorizálni. Ezért most már, mint a háború előtt is, a magyar lovat az egész világ hadserege újból keresi és ha meg lehet itt nálunk venni» meg is veszi. T. Ház! Azok után a pusztulások után, amelyeket a háború, a megszállások és az ezekkel kapcsolatos rablások idéztek elő maKÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XIV. 221. ülése 1937 május 31-én, hétfőn. 17 gánméneseinkben, állami méneseinkben és köztenyésztésünkben, nem lehetett lótenyésztésünket máról-holnapra egyszerre helyreállítani, hanem csak céltudatos, kitartó, szakértéssel végzett munkával. Éppen itt van az a pont, amiben én nem értek egyet a t. képviselőtársammal. En ugyanis azt tartom, hogy lótenyésztésünk, ha számban nem is, de minőségben már határozottan megközelítette a békebelit. T. Ház! A lótenyésztési főosztály aránylag nem hosszú idő alatt, a legszorosabban betartva azokat a nagyszerűen bevált elveket, amelyeket a magyar lótenyésztés regenerátora, Kozma Ferenc megadott, bámulatos eredményeket ért el. Ha méltóztatnak megnózni Mezőhegyest, (Úgy van! jobbfelől.) Bábolnát, Kisbért, az újból meginduló magánméneseket, itt Pesten a tenyészlókiállítást, akkor ezt minden elfogulatlan lovas embernek el kell ismernie. Ha pedig, mint t. képviselőtársam mondja, abban a tündéri látványban gyönyörködhetett valaki, amelyet az olasz király bevonulásakor» láttunk, ha látta azokat a lovakat, amelyek be voltak fogva kocsikba és amelyeken a kíséret lovagolt, akkor azt mondom, hogy ez előtt a munka előtt, amelyet a földmívelésügyi minisztérium végzett, le kell vennie a kalapot. (Taps jobbfelől.) Mert határozottan állítom: láttam más országok lótenyésztését is, — de megközelítőleg sem tudják azt produkálni, széles e világon, amit itt láttunk. T. Ház! A lótenyésztési főosztály tenyésztési körletekbe osztotta az országot, a szerint, hogy milyen volt az illető helyen a kancaanyag és milyenek a talaj- és domboirlati viszonyok. Ezekre a vidékekre azután a fedeztetési állomásokhoz megfelelő méneket osztott be, úgyhogy egységes táj fajta tenyésztés alakulhasson ki. Azután kezdeményezte a főosztály az 1927 : XXV. te. megalkotását, amely jogot ad a földmívelésügyi minisztériumnak arra, hogy az egy éven felüli m én esi kokat minden évben elővezettetheti és amelyeket tenyésztésre alkalmasaknak nem talál, azoknak ivartalanítását elrendelheti. Nem képzelek radikálisabb eljárást arra, hogy az alkalmatlan méneket a köztenyésztésből kivonjuk, — amit nagyon helyesen kívánt igen t. képviselőtársam — mint ezt az eljárást. A végrehajtásnál azonban egy helytelen gyakorlat kialakulására is bátor vagyok rámutatni, amire már a múlt évben voltam bátor a miniszter úr figyelmét felhívni, de, sajnos, erre nézve azóta intézkedés nem történt. Egyes ilyen bizottságoknál ugyanis az a gyakorlat fejlődött ki, hogy minden elővezetett méncsikót ivartalanítanak. Én voltam az előadója ennek a törvényjavaslatnak, ismerem a törvény intencióját. Az intenció a zugfedeztetés meggátlása volt. Nagyon túllövünk tehát a célon az előbb említett eljárással és óriási kárt okozunk a köztenyésztésnek, mert a mai ménhiány mellett feltétlenül szükségünk van azokra a csikókra, amelyekből később jó mének válhatnak. De óriási kárt okozunk a tenyésztőknek is, mert ma már, amint tudjuk, a külföld jó ménekért óriási ásat fizet. T. Ház! Nem elegendő, hogy valaki jó katona, jó lovasember legyen, hanem nagyon sokáig kell lótenyésztéssel is foglalkoznia ahhoz, hogy meg tudja ítélni, mi fog fejlődni egy fejletlen, egy-kétéves méncsikóból. Ehhez különleges érzék, különleges szem kell, nagy gyakorlat. l)e bátor vagyok még arra is felhívni a figyelmet, hogy aem elég nekünk a mént katona3