Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.
Ülésnapok - 1935-224
248 Az országgyűlés képviselöhazúnak ÉÊJ erre alkalmasnak, amikor kiküldötteink nehéz tárgyalásokat folytatnak odakint a hitelezőinkkel, mert a túlságosan erős kritika hitelezőinket bizalmatlanokká teheti, ia túlságos elismerés pedig arra bírhatná őket, hogy fokozott igényekkel lépjenek fel. Ezért befejezem beszédemet azzal, hogy a t. kormányt tarra kérem, hogy ne mulasszon el egyetlen egy alkalmat sem, (hogy az ország népét a dolgok igazi állapotáról felvilágosítsa. (Rassay Károly: Ez a helyes!) Döntő fontosságú feladat ez és kötelesség is, hálás feladat ifi, mert a mi dolgos népünk jellemétől semmi sem áll távolabb, mint a gyűlölködés és nem szabad megengedni, hogy kellő felvilágosítás híján a valóság eltorzításával annak prédájává váljék. Nem' szabad, hogy a gyűlölet megakassza az ország 'bármely rétegében rejlő energiának a legtökéletesebb kihasználását, mert nem nélkülözhetjük egyetlen jószándékú magyar ember munkáját sem. (Helyeslés és taps a baloldalon és a balközépen.) Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Drobni Lajos! Elnök: Drobni Lajos képviselő urat illeti a szó. Drobni Lajos: T. Ház! Biró Pál igen t. képviselőtársam beszédének két részébe kapcsolódom bele. Az együk az, amelyben nem értek vele egyet, a másik pediig az, amelyben egyetértek vele. Biró Pál igen t. képviselőtársam ma megismételte azt a nézetét, amelyet akkor hangoztatott, amikor az iparügyi minisztérium felállításáról szóló törvényjavaslatot tárgyaltuk, t. i. hogy a régi minisztérium kettéválasztását nem helyesli. Ebben a nézetében osztozni nem tudok. (Müller Antal: TJgy van! Sokan nem tudunik!) Az önálló iparügyi minisztérium felállítása ha nem is a f korszellemnek, de az átalakulásnak és kifejlődésnek természetes követelménye. Mivel a kisiparos-társadalom óriási tömegei a maguk élet-halál harcában abszolúte rászorultak a kormányhatalom támogatására, rászorultak arra, hogy törvényhozás útján rendeztessék a kisiparnak, a kézművesiparnak számtalan problémája; mivel szinte élet-halálkérdéssé vált a kisipar számára, hogy legyen egy önálló, független minisztérium és szerv, amely teljes kiállással, szakképzettséggel és teljes felkészültséggel áll a létért íküzdő kisiparosság mellett, ennélfogva az iparügyi minisztérium felállítására feltétlenül szükség volt. Meggyőződésem az, hogy az iparügyi minisztérium nemcsak a kisipar céljait szolgálja, nemcsak a kisipar érdekeit mozdítja elő, hanem ugyancsak előmozdítja a nagyiparét is. Az iparügyi minisztérium hivatott arra, hogy azokat a súrlódási felületeket, amelyek legtermészetesebben fennállanaJk a nagyipar és a kisipar között, kisimítsa, az egymással szemben álló erők között káros, _ megsemmisítésre törekvő versenyt ne engedjen kialakulni és az ellentétek nivellálásával a nemzet gazdasági életének és fejlődésének erdőkében mindkét iparágazat fejlődését mozdítsa elő. Van azonban másik rendkívül fontos célja is az iparügyi minisztériumnak. Ez alatt értem az ipari fejlődés szempontjából ugyancsak igen fontos kérdésnek, az energia-gazdálkodásnak rendezését. Tudjuk, hogy a villamosenergia a jövő ipari fejlődés egyik főtényezője. Ebibe beleértem a gyáripart épúgy, mint a kézművesipart, sőt a házi ipart is, mert a villanynak . ülése Î9Ê7 június 3-án, csüiöriökoú. el kell jutnia az utolsó faluba is és a háziipar szolgálatába is kell állnia. Itt van azután a nyersanyagok feltárásának problémája. Ezek mind olyan sorsdöntő kérdések, amelyeknek rendezésére, szolgálatára szükség van egy külön minisztériumra. Meg kell állapítanom, hogy az elmúlt két esztendő alatt az iparügyi minisztériumban olyan kiváló, szakképzett, teljes odaadással működő tisztikar istápolta az ipar érdekeit, hogy az iparügyi minisztérium működése előtt csak a legteljesebb elismeréssel kell minden tárgyilagos bírálatnak meghajolnia. Az a körülmény, hogy az iparügyi miniszter úr ma egyszemélyben a kereskedelemügyi tárcát is vezeti, csak annyit jelent, hogy egy személy eliminálhatja a két tárca közt esetleg felmerülő ellentéteket, az iparügyi minisztérium önállósága azonban abszolút szükségesség. A másik dolog, amivel Biró Pál igen t. képviselőtársam felszólalásával kapcsolatban foglalkozni akarok és amiben vele teljesen egyetértek, a gyáripar kérdése. Nem lehet elzárkózni annak megállapítása elől, hogy a gyáripar a technikai fejlődésnek olyan eredménye, amelynek szükségességét nem lehet el nem ismerni mindaddig, amíg a társadalom esze veszettségében a géprombolás útjára nem lép, mert a gyáriparral, mint az ipari fejlődésnek egy adott és mással kétségtelenül a jövőben sem helyettesíthető, predesztinált útjával kell számolnunk. Mélyen t. Ház! A gyáripart teljes elfogulatlansággal, a nemzetgazdaság szempontjából való fontossága szerint kell elbírálni. En csak utalok arra, hogy a gyáripar a városok gazdasági és pénzügyi életében ma már olyan szerepet játszik, hogy ennek feltétlenül megvan nemcsak a gazdasági és pénzügyi, hanem a szociális jelentősége is. (Úgy van! balfelöl.) Én csak a saját városomról, Győr szabad királyi városról beszélek. Ez a város ma Budapest után második ipari városunk. A bankzárlat után előállott gazdasági krízis következménye az volt, hogy olyan ijesztő munkanélküliség alakult ki Győrött és egyéb ipari városokban, hogy például nálunk éveken keresztül minden ötödik ember ínséges volt. Ezekről az Ínségesekről a városnak kellett gondoskodnia. Óriási, emberfeletti probléma nehezedett ezzel a városra. Behozták az inségadót, ezt azonban Győrből és egyéb városokból is elvitték, csak morzsákat kaptunk viszsza belőle, egyébként pedig a városok saját háztartásának kellett az Ínségesekről gondoskodnia. ! Ez a helyzet szociális szempontból nemcsak sötét, thanem egyenesen (fenyegető volt az ipari városokra és ugyanezt láttam és éreztem Budapesten is, ahol a gyáripar a legjobiban és a legerősebben, szinte betegesen van koncentrálva. Ez a fenyegető szociális feszültség akkor kezdett engedni, amikor a gyáripar a munkalehetőséget, amint előttem szólott igen t. képviselőtársam kifejezte, a munkához való jog érvényesülését sokszor még áldozatok árán is, sokszor saját kapitalista érdekei ellenére is megvalósítani igyekezett. Meg kell állapítanom, hogy városainkban és másutt is a szociális feszültség akkor engedett, amikor a nagy munkástömegek a gyáripar révén ismét munkához jutottak. Ha már az 'a szerencsés véletj len jutott osztályrészemül, hogy éppen Biró Pál igen t. képviselőtársam után beszélhetek, abszolút kötelességem megállapítani, hogy éppen az ő személyében találtuk meg az elmúlt