Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-224

Az országgyűlés képviselőházának 22U. kérdésekkel és felállítván egy kalória-normát, amely szükséges, azt mondották, hogy országos átlagiban véve mennyiségileg 33, tápértékben 3 százalékkal van egész népünk ez alatt a norma alatt. Ha ez az átlag, méltóztassék elképzelni, hogy egyes vidékek milyen szörnyű helyzetben lehetnek ebben a tekintetben. Hogy milyen a helyzet, ezt megállapítják egyéb munkálatok, amelyekből veszem azokat az adatokat, amelyeket most fel fogok olvasni arra vonatkozólag, hogy mi tulajdonképpen csak kenyérben és burgonyában vagyunk ott, ahol kellene lennünk, — ezekben a cikkekben is csak legalább is közepes termés esetén, rossz termés esetén tehát még ezekben a cikkekben sem vagyunk ott — viszont az ország marhahúsban felét kapja annak, mint amit kellene kapnia normális európai kalóriaadagot számítva; sertéshúsban egynegyedét, tojásban egy töredék részét, tejben egyhetedét és a különféle főzelékekben körülbelül egynegyed részét. Ez egyrészt gazdasági kérdés, másrészt azonban népnevelés és felvilágosítás kérdése is, mert vannak ezek között olyan cikkek, amelyekre a magyar táplálkozást átterelni nagyobb gazdasági prosperitás nélkül is lehetne. Helyesen mondotta tegnapelőtt a miniszterelnök úr, hogy egy magyar őszibarackban a Cvitamin egy ember számára több napra is megvan

v A táplálkozás azonban nemcsak vitaminokból áll, — amely vitaminok egyébként még mindlig meglehetősen okkult fejezetét képezik a táplálkozásról szóló tudománynak — de itt van a főzelékek kellő ki nem használása, a •magyar közönségnek a nyers gyümölccsel szemben való majdnem azt mondhatnám averziója bizonyos vidékeken és hogy még egy tételt mondjak, a sovány tejnek, mint tápláléknak, a legszegényebb néprétegeknél való propagálása és bevezetése és a helyes főzés propagálása. Ezek mind olyan állami feladatok, amelyekkel a mai gazdasági és vagyoni helyzetünkben is tudunk foglalkozni és meg tudjuk alapozni, hogy a jövő magyar generáció a nemzetek versenyében erősebb és egészségesebb legyen a jelenlegi generációnál. A gyermekekre vonatkozólag azt mondja ez a népszövetségi elaborátum, hogy főleg a terhes asszonyoknál, a gyermeket tápláló aszszönycknál és az 1—5 év között lévő gyermekeknél döntő a jövőre nézve, hogy mit kapnak táplálékul, s itt legfontosabb a tej és a cukor. Állami akcióval még a jelenlegi cukorpolitika felforgatása nélkül is elő lehetne idézni, hogy legalább a^ gyermekekre vonatkozólag megszűnjék az egész Európában példátlanul alacsony színvonalunk a cukorfogyasztás terén, hiszen mi esak egynegyedét vagy ötödét érjük el az angol cukorfogyasztásnak és még a szomszédos Csehszlovákiában is kétszer vagy két és félszer ' annyi a fejenkénti cukorfogyasztás, mint nálunk. Ismétlem, fajunk nemzetközi versenyképessege függ ettől és^ éppen ezért ennek a problémának a megoldását a legelsők közé kell helyezni. A másik igen fontos kérdés a lakáskérdés. Plagizálok előttem szólott képviselőtársaimtól, — bár nemcsak a Ház ezen oldaláról, hanem a túlsó oldalról is elhangzottak ezek az észrevételek — és én azt anondom, hogy ha tatarozási kedvezményeket tudunk nyújtani a városi építkezéseknél, holott köztudomású, hogy a cselédlakások egyes vidékeken vétkesen elhanyagolt ülése 1937 június 3-án, csütörtökön. 237 állapotban vannak, akkor kötelezni kellene és lehetne a birtokosokat oselédlakások építésére is, de csak. az esetben, ha ennek aayagi bázisát valamelyes adókedvezmények ftrPmájában meg tudjuk adni, mert csak akkor lehet ezeket az. építkezéseiket azoktól a higiéniai feltételektől függővé tenni, amelyek valóban kellenek ahhoz, hogy megszűnjék az az állapot, hogy cselédeink — az ország egyes vidékeiről beszélek: csak, ez nem általános — helyenkint valóban nem emberhez méltó, legalább is nem kuiltúremberhez méltó módon laknak. A falusi napszám kérdése a szociális problémák között az egészségügyiek után, nézetem szerint, a legfontosabb megoldandó feladat. Itt csak arra hívom fel a már ismételten, többször citált konzervatív nézőpontomból a figyelmet» hogy a napszám kérdését nem lehet sematikusan elintézni, sem az egész országra vonatkozólag, sem az egész évre vonatkozólag, mert ez rendkívüli bonyolult kérdés. Helyes talán a minimális napszámokkal operálni, azonban csak ott, ahol bizonyos kizsákmányolással szemben akarunk védekezést nyújtani és csak — mondjuk — egy bizonyos vidékre vonatkozólag individuálisan. Különben nem hiszem, hogy helyes eredményhez fogunk, jutni. A falusi munkapiac szempontjából természetesen elsőrendű fontossággal bír a kormány közmunkapolitikája, mert ez a közmunkapolitika az, amely a fölös munkaerőket a falutól elvonhatja,, különösen akkor, ha azt — és erre hívom fel a jelenlevő iparügyi és kereskedelemügyi miniszter úr figyelmét is — decentralizált formában valósítja meg és lehetőleg munkaigényes közmunkákkal járó munkálatokkal igyekszik a falu segítségére jönni. Még egy kérdés, és ez még szorosabb mértékben a kereskedelemügyi és iparügyi miniszter szívügye lehet: azt hiszem, komolyan lehetne és kellene foglalkozni az ország villamosításával kapcsolatosan azoknak a kis villamos munkagépeknek problémájával, amelyekkel egyes országok igen jelentékeny eredményeket értek el a háziiparban. Tudom, hogy bizonyos kezdeményezések vannak nálunk, a nemzetközi vásáron magam is láttam, de természetesen ez a kérdés még gyermekcipőben van s ennek a kérdésnek különösen a téli munkátlanság hónapjaiban való kisegítő hatása valóban olyan, hogy a kormánynak azzal foglalkoznia kell. Megvallom, az öregségi biztosítás tekintetében bizonyos kétkedés van bennem,, mert nem látom az anyagi eszközöket olyan mértékben, hogy ez a biztosítás nagyon hatékony legyen. Ilyen mértékben nem tudjuk megvalósítani, azonban abban a szerény keretben, ahogyan a miniszterelnök úr legutóbbi beszédében jelezte, természetesen a magam részéről is hozzájárulok. Minden szociálpolitika jó, amely ad és amely nem vesz. A helyes szociálpolitika határai tehát éppen ott keresendők, hogy nem szabad valamely termelési ág rentabilitását veszélyeztetni, mert hiszen ezt azok sínylenék meg, akiken segíteni akarunk. Legyen szabad ezt a kérdést a pénzügyminiszter úr egy cikkéből való idézettel befejeznem, (felolvassa): »Tervszerű szociálpolitikának semmiképpen sem lehet célja a lefelé való nivellálás, illetve az egészségeseknek és keresőképeseknek olyan súlyos megterhelése, hogy ezzel ők is megsegítésre szorulókká váljanak.« A birtokpolitikát is a szociálpolitika esz-