Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.
Ülésnapok - 1935-224
228 Az országgyűlés képviselőházának 2í lehet, hiszen látjuk, (hogy az angolok és az FiSzakamerikai Egyesült Államok valóságos gazdasági hadműveleteket végeznek az összes nyersanyagok, vagy legalább is azok túlnyomó részének lekötésére. Kell-e mást mondanom, mint hogy Angolország legújabban Svédország acélbányáinak és < vasgyárainak túlnyomó részét lekötötte a saját részére és Oroszországban is rendelt. Itt meg kell említeném, hogy Oroszország, amely most már -teljes autarchiára képes, meglehetősen függetleníteni tudja magát a külföldi államok nyers anyagproblémájától, ö -tehát mint egyenrangú fél társulhat. így teszi meg azt, hogy éppen az ideológiai alapon vele annyira ellentétes Németországgal mondhatni igen szoros és egyben növekvő intenzitású gazdasági kapcsolatban áll. íme, az utóbbi négy hónapiban az orosz-német gazdasági kapcsolatok kapacitása körülbelül 50 százalékkal növekedett. E mellett ma már Oroszországból jön Németországba a nyersolaj jelentős része, a vasércek, a bőrök és a nyers gyapot, — miután Oroszország ma már a harmadik helyen áll a világ gyapottermelésében — míg viszont Németország különféle iparcikkekkel látja el Oroszországot. így például az orosz tüzérséget főképpen, és elsősorban német optikai készülékekkel szerelik fel. Ez is azt mutatja, hogv ideológiai arcvonalak kialakulásáról még csak szó sem lehet, hanem csak reális érdekszövetségekről, hiszen nyíltan beszélnek arról, hogy egyes német katonai körök úgynevezett nyersanyagszövetséget akarnak kötni Oroszországgal, hogv magukat Franciaország, Angolország Egyesült Államok nyersanyagb'lokadja alól kivonhassák. Hogy fog-e sikerülni ez a nversanyagszövetség, az kérdéses, a magam ítészéről nem igen hiszem, mert Németország már túlságosan lekötötte magát a bolsevisták ellen. Visszatérve arra, hogy ezek az előbb említett nyugati államok: Anglia, Franciaország és az Eszakiamerikai Egyesül Államok a béke fenntartása végett fegyverkeznek, — a magam részéről koncedálom — ismét csak megemlítem, hogy mi fog tehát történni velünk, mi módon várhatunk változást az európai helyzetben, különösen olyan kedvező változást, amely javunkra szolgána és amely a revíziót is meghozná. Erre a kérdésre, azt hiszem, sajnos, feleletet nem is lehet adni. Ez a jövő titka és valóban azzal vigasztalhatjuk magunkat, hogy máról-holnapra tényleg bizonyos változások történhetnek. Hogy mennyiben világnézeti alapon, azt nem tudom, mert az bizonyos, hogy külpolitikát világnézeti alapon legalább is ma, még nem tanácsos csinálni, annál kevésbíbé ,mert hiszen a világnézet, a baloldal és jobboldal fogalma definiálva jóformán nincs is. Ezek az elnevezések, jobb- és baloldal, ősidők óta a jónak és a rossznak a megjelölésére szolgáltak és a Szentírásban is előfordulnak. Általánosságban a jobboldalt a konzervatív értelemben, a baloldaliságot pedig progresszív, vagy éppen forradalmi felfogásra szoktuk alkalmazni. A világháború előtt a politikában meglehetősen fix elnevezés volt a jobb- és a baloldal. Nálunk is, bár a jobboldal^ nem jelentett világnézeti állásfoglalást, inkább csak a baloldal. Magyarországon a szociáldemokrácia képviselte a háború előtt a szélsőbaloldalt, amelynek nagy tömegei voltak már a múlt évszázad végén, habár parlamenti képviseletük . ülése 1937 június 3-án, csütörtökön. még nem volt. A külföldön a szociáldemokratákon kívül voltak a komimunisták, vagy az anarchizmus különböző válfajai, amelyek csoportjai közül csak a spanyolországi anarehizmust lehetett valamennyire reálpolitikának tekintenie A szociáldemokraták és kommunisták marxista alapokon állottak és állanak, míg például az ugyancsak szélsőséget képviselői oroszországi szociálforradalmárok nem voltak marxisták. Mindezek megegyeztek azonban abhan, hogy a fennálló társadalmi és termelési rendet el kell törölni és helyette új társadalmi és termelési rendet kell bevezetni az ő sajátos nézeteik szerint. A szélső joblb oldali aknák nem volt ilyen világnézeti programmjuk, ők általában az úgynevezett keresztény és nemzeti világnézeti alapon állottak. Az idők folyamán azután természetesen nagy átalakulások történtek és különösen a világháború okozott — mint annyi téren — itt is döntő változásokat. A világháború általában halfelé tolta el a politikai^ áramlatokat, amiben benne foglaltatott a világháborútól, a vérontástól való megundorodás, amely bizonyos pacifizmust, sőt defetizmust idézett elő, mint nálunk is. A bolsevizmus azonban szocialista-pacifista felfogással ellentétben^ hatalmi tényezőkkel, a fegyverek erejével győzött, kihasználva egy igen kedvező történelmi pillanatot. Azt mondhatnám!, ritka történelmi véletlent használt ki a bolsevizmus. Ami Magyaországot illeti, a Károlyi Mihály-féle defetizmus után a magyarországi tanácsrendszer máris ibizonyos tekintetben agresszív és nem pacifista, hanem megldhetősen militarista felfogású volt. Ezt az is mutatja, •hogy támadó 'hadműveleteket végeztek. Utána, a kommün bukása után a nemzeti eszme fellobogott nálunk és akkor ismét megindult, sőt voltaképpen ekkor kezdődött meg a jobboldal és baloldal küzdelme. Sok példa volt erre az akkord időkben, mert dinamikus volt a politika: Musztafa Kemal megkezdte szabadságharcát, Pilsudsky visszaverte az oroszok rohamát. Németországban 1920/21-ben vette kezdetét már a hitlerista szervezkedés, sőt az olasz fasizmus is, s mindez kihatott a magyarországi mozgalmakra. Magyarországon a kommün bukása után a jobboldalt tulajdonképpen nem a háboiráelőtti szélső reakciós, vagy klerikális volt néppárti csoport képezte. A valódi jobboldal azl úgynevezett fajvédő csoport volt. Ennek a csoportnak célkitűzései egyáltalán nem voltak reakciósak, sőt, erősen progresszív alapon állott a fajvédő párt, Gömbös Gyula csoportja. Bizonyos magyar agrárszocialista jellegű volt és nagyon is éles közgazdasági programimal rendelkezett. Gömbös Gyula (harcolt is ennek a megvalósításáért évekig, azonban belátta, hogy a hatalmi faktorokkal szemben nem tud diadalra jutni. Tényként le kell szegezni, hogy Magyarországon a szélső jobboldalt jelentő törekvések tulajdonképpen progresszív jellegűekké váltak és ma is azok, úgyhogy ha egy vonalon képzeljük el az eszmei áramlatokat, imost behajlott ez a vonal, szinte gyűrűvé vált és a két szárny nagyon közel jutott, majdnem érintkeznek egymással, imí'ír valami villamosfeszültség átütheti azt a kis tért, ami közöttük van. Ezt megállapíthatjuk, mert a jobboldali erősen szélső csoportoknak a programma a — amennyiben látjuk a programmjukat — mondhatom, meglehetősen progresszív és alig különbözik a szélsőbaloldalétól. Így tehát az is kitűnik, hogy fogalomzavarban szenvedünk, az elnevezések többé nem fedik a valóságot. A liberalizmus is, amely ré-