Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.
Ülésnapok - 1935-219
644 Az országgyűlés képviselőházának 9. ülése 1937 május 25-én, kedden. gyár anyaság szentségére építenők fel azt a szebb jövőt, amelyben a napközi otthon helyett, a kismama helyett a családban adják meg azoknak a kis magyar lelkeknek, azoknak a kis magyar gyermekeknek a nevelést, akik majd erős, oszlopos és komoly tagjai lesznek ennek az országnak, hogy ne legyenek kaphatók szélsőségekre, még jobboldali szélsőségekre sem, amelyeket egy nagyon felkapott divatból rosszainak itt a mélyén t. képviselőtársaim, de különösen a liberális sajtó. Nem tudóin helyeselni ezeket az említett megoldásokat, és azt tartom, hogy ha ma, amikor a magyar apa is valósággal meg van fertőzve mindenféle idegen behatástól, idegen oktatástól, idegen demagógiától és mindenkivel szemben szigorú felügyeletet (kell gyakorolni, senki más nem hivatott arra, mint éppen a belügyminiszter úr, akinek elveit és elgondolásait ismerjük és akitől azt kérjük, hogy — az apai és anyai nevelés mögikönnyítése érdekében is — rendelje el az általános ünnepnapi munkaszünetet (Beniczky Elemér: Megvan!) és ha szükséges, akkor rendeLie el a mélyen t. miniszter úr azt, hogy templomjárás idején semmiféle szórakozás ne^ álljon az emberek rendelkezésére. {Felkiáltások a jobboldalon: Menvanl) Ezeket a rendelkezéseket szigorúbban be kell tartani. A csendőrség és a rendőrség fejlesztését nagyon helyesnek tartom, bár az a nézetem, hogy nem mindig alkotmányos tízempontból használják fel ezeket az intézméinyeket, hanem inkább a kormány szempontjából. (Derültség.) A tisztviselői kar nagy kérdésének mind szociális, mind közgazdasági szempontból való jelentőségét már interpelláció keretében elmondottan és ezt a kérdést annak idején a viszonválasszal kapcsolatban szeretném letárgyalni, azért most ezzel nem kívánok foglalkozni. A költségvetést sajnálatomra nem fogadhatom el. Elnök: Kíván még valaki szólni? (Nem.) Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom és a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. KÖvetkezifk a határozathozatal. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e a belügyi tárca költségvetését általánosságban, a részletes tárgyalát alapjául elfogadni? (Igen!) A Ház a belügyi tárca költségvetését általánosságban, a részletes tárgvalás alapjául elfogadja. Javaslatot teszek arra vonatkozóan, hogy legközelebbi ülésünket holnap, folyó hó 26-án, szerdán délelőtt 10 órakor tartsuk s annak napirendjére tűzzük ki az egyes tárcák költségvetésének folytatólagos tárgyalását. Méltóztatnak napirendi javaslatomat elfogadni? (Igen!) A Ház az elnök napirendi javaslatát magáévá teszi. Következik az indítvány- és interpellációs könyvek felolvasása. Mivel az indítványkönyvben újabb bejegyzés nincs, kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpellációs könyvet felolvasni. Vásárhelyi Sándor jegyző: (olvassa): Mózes Sándor — a belügyminiszterhez — a politikai szervezkedés szabadsága tárgyában; Béldi Béla — a miniszterelnökhöz — a közszolgálati alkalmazottaknak egyes politikai uártokba való szabad belépése és tisztségvállalása tárgyában; Béldi Béla — a kereskedelem- és közlekedésEgyesült Magyar Nemzeti Szocialista Párt csak a leguóbbi időben kapott engedélyt egy hetilapra, amelynek felhasználásával rendszeresen és felügy életszerűen tud szervezkedni. Itt fel kell említenem azt, hogy ennek a témának megtárgyalásra parancsolólag hat számomra elsősorban az, hogy itt ellenzéki párti képviselőtársaim tközül jó néhányan egész táslka nemzeti szocialista röpcéduláyal vannak felszerelve, bizonyosan azzal a szándékkal, hogy ezeket a Ház elé hozzák és itt bemutassák. (Rajniss Ferenc közbeszól.) Mélyen t. belügyminiszter úr, ez mind ilyenformán kerül elő, amikor felelőtlenül szervezkedni kívánó elemek nemzeti szocialista alapon indulnak, (Mozgás. — Elnök csenget.)) de nem rendelkeznlek olyan felkészültséggel, olyan ellenőrzéssel és olyan egységes igazgatással, mint amilyent ez a nagy ügy megkíván. Nem hinném, hogy egyetlen egy adat is állana az illetékes hatóságok rendelkezésére, amely azt mutatná, hogy az Egyesült Magyar Nemzeti Szocialista Párt olyan lépéseket tett volna, amelyek számottevő módon hatóságellenesek vagy alkotmányellenesek lettek volna. Bejelentem, mélyen t. miniszter úr, hogy több, mint három honapja hever a belügyminisztériumban egy plakátervezetem, amelyet jóváhagyásra adtam be. Valahogy elvárnék a magyar Belügyminisztériumtól annyi határozottságot és komolyságot,, (Zaj a jobboldalon.) hogy vagy azt mondaná, hogy a plakát nem engedélyezhető, mert nem egyezik a magyar alkotmánnyal, vagy megengedné, hogy tessék csinálni, (vitéz Ujfalussy Gábor: Majd megmondja!) Mondhatom, hogy türelemmel várom azt, amíg ez az ügy döntésre kerül. Azt is várom, hogy a miniszter úr lehetőleg adjon módot arra, hogy sajtótermékeink ugyanolyan elbírálásban részesüljenek, mint más sajtótermékek, de feltétlenül kapjanak terjesztési engedélyt. Én bízom abban, hogy a belügyminiszter úr komolyan értette, hogy minden pártalakulást és pártszervezést továbbra is alkotmányosan fog kezelni és ellenőrizni s ezért ezt a kijelentését örömmel fogadom. Ugyancsak örömmel kell fogadnom azokat a törekvéseket is, amelyeket a közegészségügy tekintetében méltóztatott felemlíteni, bár a nemzeti szocialista elgondolásoknak nem megfelelők azok a törekvések, de a mai helyzetben a jelenlegi kormány tényleg nem tehet mást. A napközi otthon, a mai csecsemővédelem, az inségkonyha, a nyomortanyák és a tömeglakások nem valók a magyar nép méltóságához, hiszen senkiben sincs annyi termelő erő, mint amennyi bennünk, magyarokban van. Valahol hiba van, valahol a jövedelem elcsúszik olyan utakra, amelyeken a nemzet vérkeringéséből kikapcsolódik egy nagytömegű vér. Kell, hogy a magyar munkásság, a magyar dolgozó emberek is hasznát lássák ennek. Semmi más nem vezethet itt eredményre, mint egy erős belügyminiszteri kéz. Mélyen t. miniszter úr! Mi nemzeti szocialisták a hajóiknak ezt a levezetési módját, amelyet itt felemlítettem, nem tartjuk alkalmasnak arra, hogy így neveljünk embereket, hogy így teremtsünk boldog családokat, egy boldogabb magyar generációt, nem tartjuk alfealmasinalk arra. hogy azon egy megbízható magyar társadiaimi réteg épüljön fel. A mi elgondolásunk egészen más. mi sokkal többet várunk, mi sokkal többet bíznánk a magyar családapára és a magyar családanyára, mi a ma-