Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-219

Az országgyűlés képviselőházának %19. az állama házadóibevételből 1,700.000 pengő, összesen tehát 7 (milliónál nagyobb összeg. Ezen a címen az állami igazgatás részéről az ország 3300 községéből 2200 község részesül segítségben. Ha meg alkarjuk vizsgálni ennek a segélynek arányát, akkor meg kell említenem, hogy a községek szükséglete évente körülbelül 74 millió pengőre rúg. Éhből közigazgatási költségre szükséges 30 millió pengő,, amely összegből a községi igazgatás személyi kiadásaira 17'5 millió pengő esik. Ha azt vesszük, hogy a községi igazgatás személyzete körülbelül 7150 főből áll, — ebből azonban csak 1780 a vezető jegyző — iákkor megállapíthatjuk azt, hogy az állam segítsége nem aránytalanul nagy, különösen ha figyelembe veszszük azt, 'amit már említett.ni, hogy az állami igazgatásnak háromnegyedrészét a község vállalja. T. Ház! A községeknek fokozatosan vissza kell adni az autonómiáját. Nem kell visszaadni annak a községnek a vagyonjogi autonómiáját, amely állami segítségre szorul. Amely község azonban a maga költségvetését úgy tudja elkészíteni, hogy 50%-nál több pótadót nem vet ki,, annál semmi szükségét sem látóim, annak, hogy különösen most, amikor már az államháztartás helyzete is ^lényegesen javult és a teherbíróképesség általában országszerte növekedik, még minidig folytassuk ezt a gyámkodást, am^ly végtére a legfelsőbb állami igazgatásnak is nagy megterhelést jelent. Még az a< -szerencse, — és teljes elismeréssel vagyok ezért, hogy a belügyminisztérium és a pénzügyminisztériium illetékes osztályában megvan a kellő érzék a községi szükségletek iránt és így nagyobb bajok, nagyobb isúrlódások nem származtak az ellenőrzésből, de azt hiszem, hogy már elérkezett a községi autonómiák visszaadásának ideje. T. Ház! Még két problémára hívom fel röviden a miniszter úr figyelmét. Az egyik az, hogy a falu kultúráját erősen hátráltatja az a körülmény, hogy egy-egy kis falusi színielőadás vagy hazafias ünnepély alkalmával, ha az véletlenül táncmulatsággal van összekötve, ha azt egy gazdakör, népkör vagy tanyai kör rendezi, annyiféle díjat kell fizetni, hogy a legkisebb faluban is 30 pengőnél többre rúg ezeknek a díjaknak összege. (Ügy van! Ügy van! a jobbés a baloldalon. — Zaj. — Pintér László: És mindig alkudni kell velük!) Nem akarom ezeket most felsorolni, mert azt hiszem, hogy a beiügyminiszter úr, mint a praktikus élet embere, módját találja annak, hogy elhárítsa a falusi kultúra fellendülésének ezt az akadályát is. A másik dolog — amiről előttem már több képviselőtársam beszélt és ezért röviden említem meg — az, hogy amint felhozták, a falusi gyermekek és felnőttek arculatán visszatükröződik a nyomorúság és a betegség. Az egyik akció, amellyel nagyon sok község a tej szövetkezeti mozgalommal kapcsolatban már magától segít, az iskolásgyermekek tejakciója, a másik pedig az, amelyre Láng Boldizsár t. barátom külön felhívta a miniszter úr figyelmét, hogy falun a fertőző tüdővészesek elkülönítessenek az egészségesektől. (Hedyeslés.) Méltóztassék meggyőződve lenni, hogy ha a miniszter úr az egészséges falusi családokat megvédi olymódon, hogy egy-két ilyen szegény fertőző tüdőbeteg ne oltsa be a halál kórjával a falusi famíliák egész sereg családtagját, akkor sokkal szebb aranybetűkkel írja be nevét a falusi egészségKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ. XIII. ülése 1937 május É5-én, kedden. 601; ügy történetébe, mint bármely hatalmas egészségügyi kódexszel. T. Ház! A költségvetést a miniszter úr iránti bizalommal elfogadom. Elfogadom azért, mert tudom, hogy az élet embere és mert tudom, hogy a miniszter úr előtt ott lebeg az igazság, amelyet akkor ismert meg, amikor Erdélyben és a Felvidéken az apró falvak egész seregével törődött. Ez az igazság az, hogy a magyar jövő a falvakban dől el, a falvakban, amelyek gazdasági és lelki egyensúlyukat visszakapták és amelyek kenyeret termelnek és katonát nevelnek Szent István országának. (Élénk éljenzés és taps. — A szónokát számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik gróf Apponyi György képviselő úr. Gr. Apponyi György: T. Képviselőház! Mikor Sehandl Károly képviselőtársam szavaihoz akarom fűzni mondanivalóimat, abban a kellemes helyzetben vagyok, hogy azzal, amit mondott, úgyszólván minden pontban egyefc tudok érteni. Igen nagy érdeklődéssel hallgattam fejtegetéseit a községi közigazgatás kérdéseiről. Főképpen annak örültem, hogy ő is valamint a többi szónok is, erősen kiemelte a szociálpolitikai vonatkozásokat, és a szociális gondoskodásnak ez a szelleme végigvonult eddig az egész vita során. Az előadó úr beszéde is — igen helyesen — erre fektette a fősúlyt, hasonlóképpen azóta felszólalt képviselőtársaim is, akár az ellenzéki, akár a Kormánypárti oldalról. Még egy különös jelenséget láttam azonban a vita során, még pedig azt, hogy valamennyi szónok szociálpolitikai fejtegetéseit azzal óhajtotta megindokolni, hogy már azért is szükséges, helyes és korszerű szociálpolitika folytatása, mert jön a titkos választójog és ha jön, akkor tudja Isten, mi lehet itt, (Farkas István: Már előre félnek tőle!) ha nem gondoskodunk helyes szociális szellemben a falusi népről és a városok tömegeiről. Teljesen helytáll ez az okoskodás, a magam részéről is aláírom, amennyiben % titkos választójoggal szemben a leghelyesebb és a legeredményesebb kautéláaak én is a helyes és korszerű, mindenkire kiterjedő szociálpolitikát, a szociális gondoskodást tartom. Méltóztassanak azonban megengedni, hogy ne a választójoggal foglalkozzam és hogy a titkos választójogot, amely vagy jön^vagy nem jön, most fejtegetéseimet teljesen kívül hagyjam és annak a meggyőződésemnek adjak kifejezést, hogy úgy az általános emberi ideális szempontokból, az erkölcsi szempontokból, mint a gyakorlati szempontokból is, függetlenül a választójog kérdésétől, igenis nagyon szükséges és fontos a kormányzat helyes szociálpolitikai tevékenysége. A morális szempontokat most szintén nem akarom bővebben felsorolni, hiszen azokban mindenki egyetértene velem, de a gyakorlati szempontokat ki akarom emelni. Ne felejtsük el azt. — és ezen a téren főképpen Huszár Mihály képviselőtársam és barátom beszéde kapott meg engem — valóban óriási az elégedetlenség a mezőgazdasági proletariátus széles rétegeiben. Nem egyformán az ország minden részében, de főként az Alföld egyes vidékein és a Dunántúl egyes vidékein roppant nagy az elégedetlenség. Ez az elégedetlenség nagyrészben indokolt azért, mert az ország nagykiterjedésű vidékein a nép széles rétegeinek életnívója olyan, hogy alatta áll annak, amelyet el tud képzelni az, aki nem járt ott és nem látott a saját szemével, alatta áll nagyon sok tekintetben a nálunk kultúra* 84