Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-219

Az országgyűlés képviselőházának 219. morát. A gazdaságú egyenlőség a teoretikusok és demagógok jelszava, de a gazdasági igazságosság leihet élő valóság, és kell, hogy az legyen, mert a szociális igazságtalanságnál és ja nyoméban járó tömegnyomornál nincsen ádázabb ellensége a civilizációnak és nincs hűségesebb szövetségese a szélsőséges ideológiáknak. Igen sokat hallunk itt a mezőgazdasági és ipari munkásság nehéz helyzetéiről, -amelyről magam sem tudnék másként, mint mélyen érző szívvel megemlékezni, de a magyar szegénység tértképének megrajzolásakor meg kell vizsgálnunk az éirtelmiségnek, az úgynevezett úri osztálynak vastag^ rétegét is. Foglalkozni kívánok ezzel a kérdéssel nemcsak szociális érzésemből folyólag, hanem azért is, (mert mi agráriusok sokszor kapjuk az-t a szemrehányást, hogy csak a magunk hajával törődünk. T. Ház! A Mabi. jelentésében megdöbbentő adatokat találunk. A Mábi. nyolc napibérosztályba sorolja biztosítottjait. Nem akarom ezeket az adatokat felsorolni, csak azt adom elő végeredményképpen, hogy az adatok szerint circa 45%-nak 100 pengőn alul és circa 55%nak 150 pengőn alul van a fizetése. Hogyan lehet éhből megélni esetleg családdal együtt? Csakis úgy, hogy a táplálkozást a ibiológiai minimum alá szorítják, megvonják maguktól a húst, a gyümölcsöt, a vajat és kenyéren, krumplin, gyúrttésztán élnek. Ez anyomorgás rányomja bélyegét ennek az osztálynak szürkés arcszínére és kisgyermekeinek vézna alakjára. Sorsuk épp olyain szomorú, mint a falu nincstelenjeié. Ez a réteg magába fojtja keserűségét és 'befelé nyeli a nélkülözés, a nyomorúság könnyeit. A teljes kép megalkotásához azonban hozzá kell vennem az ifjúság reménytelen helyzetéit s azt, hogy még mindig igen nagy azoknak a száma, akik úgy érzik, hogy nincs veszteni valójuk, és akikben a gyűlölet és a hosszú halmozódik fel a keserűségek tengerében azokkal szerűiben, akiket a sors kegyelme az ország dolgozó társadalmának 80%-ánál aránytalanul nagyobb jóléthez juttatott, de nem érzik át a felelősség teljes súlyát, mert a cselekedetek és mulasztások nemcsak intézményekhez vannak kötve, hanem az ezek mögött lévő személyekhez is, tehát ezeken keresztül is támadhatók. Tagadhatatlan, de érthető az is, hogy állandó kétségbeesésben lévő ember, ha nem kap lelkiismeretes embertől becsületes biztatást, elfogadja azt kevésbbé lelkiismeretestől is, de nem mondható minden esetben felforgatónak az, aki a néplélekben is visszhangot keltő cselekedetek és intézkedések követelésével akarja bizonyítani a 'nyomorgó tömegekkel való együttérzését. Tagadhatatlan, hogy vannak túlzások is, de. — és itt Milotay Istvánt idézem — (olvassa): »a túlzások hátterében jelen van egy jogos elégedetlenség, amelyet a keresztény tömegek rossz sorsa tesz érthetővé. Miközben — így folytatja — nagy keresztény tömegek, a nemzeti társadalom széles rétegei, ilyen kétségbeejtő helyzetben sínylődnek, ugyanakkor más társadalmi kategóriáknak sorsa a csodálatos felemelkedés, korlátlanul emelkedő jólét, gazdagság, hatalmi befolyás fantasztikus képét mutatja. Azok, akik a nemzeti jövő alapjait, munkás, tehertartó oszlopait képviselik, reménytelen sötétségben sorvadnak, mások, akikről mindenki tudja, hogy semmi lelki, érzelmi, fajbeli kapcsolatuk nincs ezzel a nemzeti sorssal, a korlátlan lehetőségek csúcsain örök napülése 1937 május 25-én, kedden. 589 fényben sütkéreznek. A tömegek a csalhatatlan életösztön erejével érzik, hogy ha valami nem történik, ez az aránytalanság még kibírhatatlanabb, még nyugtalanítóbb, még lázítóbb végletekbe torkollik.« T. Ház! Sok igazság van ezekben a keserű szavakban, és én nemcsak a röpiratokban, hanem ebben a szembeszökő aránytalanságban is keresem az igazi csiráját annak a nyugtalanságnak, sőt antiszemitizmusnak is, amely tagadhatatlanul mind szélesebb és szélesebb arányokat ölt. És mi minden volna másképp, t. Ház, ha nem akadtak volna és nem akadnának most is annyian, akik cselekedetükkel és egész életükkel maguk cáfolnak rá a legszebb elvekre és igazságokra, amelyeket egyébként kifelé hirdetnek! Talán kevesebb volna a nyugtalanság, talán nem lennének a különféle keresztek, a zöld vagy fekete ingek, amelyeket azonban én csak külső tüneteknek látok, és amelyeknek leparancsolását én csak tüneti kezelésnek tartom, mert még mindig megmaradhat helyettük egy sokkal veszedelmesebb egyenruha, az ingnélküliség. T. Ház! Az állam rendjének, belső biztonságának és nyugodt fejlődésének legerősebb támasza az a szociális kiegyensúlyozottság, mely az állampolgárokban növeli azt a hitet, hogy a felmerülő kérdések méltányosan fognak elintéztetni és megszilárdítja bennük azt a tudatot, hogy a terhek arányosan fognak elosztódni. Ha sok a teher, legyen az mindenki számára arányosan sok. Nehéz lenne letagadni hogy hosszú időn keresztül igen kevés^ történt a szociális kiegyensúlyozottság felé. Az utóbbi idők során ugyan történt valami, de nem elég és mert valamint olajcseppekkel nem lehet lecsillapítani a háborgó tengert, éppúgy nem képzelhető el igazi belső rend és bizalom mélyreható szociális intézkedések nélkül. De ez egyúttal a legjobb gazdasági politika is. »A földi javak nincsenek helyesen elosztva« — mondja a Quadragesimo anno — »s ha férfiasan és haladéktalanul nem vállaljuk a végrehajtást, ne áltassuk magunkat» hogy a közrend, az emberi társadalom békéje megvédhető lesz a felforgató hatalmakkal szemben.« T. Ház! Az eltékozolt pillanatot az örökkévalóság sem hozza vissza. A társadalomnak, a gazdasági életnek és^ az államhatalomnak a béke és a rend érdekében a legnagyobb erőfeszítéssel arra kell törekednie, hogy a szociális kiegyensúlyozottság felé nagy léptekkel haladjunk és mindent el kell követnie, hogy a kétségbeesettek és az ifjúság érezze azt a biztatást, hogy nem küzd, nem dolgozik, nem tanul hiába. Bizonyos megnyugvást jelent részemre. a belügyminiszter úrnak a tárca bizottsági tárgyalása folyamán tett az a kijelentése, hogy a közrend és közbiztonság nem kizárólag rendőri úton biztosítandó, hanem azt párhuzamosan követnie kell az állam szociális gondoskodásának is. »Az államhatalomnak« — mondotta — »necsak ökle legyen, amellyel sújtani tud, hanem legyen kinyújtott keze is, amellyel szeretettel simogat.« A közrend érdekében vannak azonban az államhatalomnak más megoldandó feladatai is. A nyomtatott betűről akarok beszélni (Halljuk! Halljuk! jobb felől.) és talán nagyon kemény szavakat fogok mondani, de úgy érzem, immár lelkiismereti kötelesség idehozni azt a felháborodást, amely a nemaetrentás további