Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-218

Az országgyűlés képviselőházának 21 nem rajtái) Tessék megnézni, — én a múlt héten néztem meg szakértő emberekkel — a földmunka, amelyet most végeznek ott, csak rontani fog a helyzeten, mert nagyobb súly fog nehezedni erre a rétegre. A másik kérdés, amelynek megoldását ugyancsak kérnem kell, a Túra és Hatvan közötti állami út kérdése. Ez az út 12 esztendő óta Össze-vissza van hányva. Az egész tönkre fog menni, s az a munka, amelyet az állam belefektetett, kárba fog veszni, ha nem méltóztatik ennek az útnak a kiépítését is belevenni az út építési programmba. Végül pedig tisztelettel bátor vagyok a kereskedelemügyi miniszter úr figyelmébe ajánlani a földmunkásiparosok vállalkozó szövetkezetét. Ez tényleg a kubikosmunkások egyetlen ma fennálló szövetkezete, amely igen sok tagot számlál. (Andaházi-Kasnya Béla: 11.000 tagja van!) Ezeknek jóakaratú támogatását kérem a miniszter úrtól; méltóztassék gondoskodni arról, hogy »ezek az emberek munkában és általában támogatásban részesüljenek az állam részéről. A költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik Rupert Bezső képviselő úr! Rupert Rezső: T. Képviselőház! Örömmel csatlakozom előttem szólott t. képviselőtársamnak ahhoz a kéréséhez, hogy a földmunkások szövetkezete állami támogatásban részesüljön. Ez a földmunkásság talán a legszerencsétlenebb pária ebben az országban, pedig rendkívül értékes társadalmi elem; ezek megérdemelnék, hogy jobban pártfogásba vegyék őket, mert náluk szomorúbb és nyomorultabb sorsa ebben az országban talán senkinek sincsen. Ügy gondolom azonban, hogy ezek a segítségek, amelyeket itt kérünk, — gazdasági felsegítése minden rendű-rangú osztálynak — csak akkor lehetségesek, ha egészséges a közgazdasági élet. Mi itt mindenféle kívánsággal jövünk, szeretnénk egyes osztályoknak előnyöket biztosítani, életsorsukat megjavítani. Követeléseket támasztunk tehát, de magam is belátom, hogy ezek a kívánságok teljesíthetetlenek, ha ez a közgazdasági és pénzügyi rendszer, amelyben ma élünk, fenntartatik. Felhozták például ma — amint hosszú idő óta, évről-évre újra előkerül — a magánalkalmazottak sorsánalt kérdését. Követeljük számukra az emberibb megélhetést, követeljük számukra a minden tekintetben megfelelő emberi életstandardot. Követeljük — a munkaadókkal szemben is — mindazoknak az igényeiknek kielégítését, amelyeket joggal támaszt a magántisztviselői és egyáltalán a magánalkalmazotti kar. Attól félek azonban, hogy akármennyire is igazságosak ezek a követelések, ha nincsen erős közgazdasági élet, ha nincsen ilyen fundamentum követeléseik alatt, akkor hiábavalók ezek, mert akiktől követelünk, azok nem bírják ezeket teljesíteni. Itt van például az ipar és a kereskedelem. Hogyan tudjon a kereskedelem és az ipar megállni a lábán, amikor nincsenek számára az életfeltételek kellőképpen biztosítva. Nem segít itt semmi más, mint a gazdasági szabadság visszaállítása, mert enélkül, ha rákényszerítjük is a munkaadókat, hogy erőteljesebben elégítsék ki munkásaik s általában alkalmazottaik igényeit, ez csak pénzügyi kényszer, pénzügyi megoldás, tehát technikai megoldás. Megtörténhetik majd az, hogy sok munkaadó, aki nehéz helyzetben van, nehéz helyzetében is l . ülése 1937 május 2U-én, hétfőn. 561 meg fogja tenni mindazt, amit követelnek tőle, de a végén maga bukik bele. Azért a legfontosabb a gazdasági szabadság visszaállítása volna, hogy mindenki a maga értéke, értelme, deréksége szerint szabadon kereskedhessek és szabadon folytathasson ipart. Hallottuk a vita során, de másutt is többször, hogy a klasszikus gazdasági törvények, megbuktak. Ezek azok a gazdasági klasszikus törvények, amelyek uralkodása idején ez az ország igen boldog volt, jólétben élt és amely gazdasági törvények szabályozzák például még ma is Anglia gazdasági életét. — hogy egyebet ne is mondjak. Ügy látjuk, hogy ezek a gazdasági törvények ott nem buktak meg és ha nálunk megbuktak is, Anglia még pompásan virágzik. Nem bukott meg mindenekelőtt Angliában az a régi gazdasági törvény: sok kéz, sok kereset, sok adó — erős nemzet, erős állam. Ezzel szemben ezt a törvényt nálunk megbuktatták és mi lett a vége annak, hogy ez a törvény megbukott? Egykézre játszanak kereskedelmet, ipart, mindent. Itt van többek között a Hangyának legújabb eklatáns esete. A Hangya az országban már külön állammá lett. (Fábián Béla: Hangya, azelőtt Magyarország!) Bármiből is legyen szó a világon, ha élelmes vagy tehetséges emberek felfedeznek valami kereseti lehetőséget, amit nem tudnak titokban tartani, a Hangya harmad-negyednap ráteszi a kezét. Nemcsak a csigákra, — mint ahogy Éber Antal t. képviselőtársam ma elpanaszolta — hanem például a kamillára is. Ez is ilyen képtelenség. Nap-nap után olvasunk hasonló eseteket. Azelőtt a kiskereskedők, a növénygyüjtők, növénybeváltók és általában a magyar kereskedelem kifelé lebonyolította a gyógynövény-forgalmat és hozott az államnak 2—3 millió pengő hasznot. Mióta pedig a Hangya kezére játszották ezt a monopóliumot, olvasnom kell, hogy hiába gyűjtötték össze a gyűjtők a rengeteg kamillát, kénytelenek kiönteni az árokba. (Fábián Béla: Exisztenciák mennek tönkre!) A Hangya nem veszi át a kamillát, pusztul a nemzeti vagyon s amellett elpusztul rengeteg exisztencia; tehát megint nincs sok kéz és ennélfogva nem lesz sok adó sem. T. miniszter úr, éppen az a megtámadott liberalizmus a sok kéz, a sok adó, a sok kereset rendszere! Hiszem, hogy ez á miniszter úr szerint talán mégsem bukott meg és nem akarja megbuktatni. Folytonosan beszélnek itt a gazdasági szabadság és a gazdasági liberalizmus ellen, megteszik a manchesterizmust liberalizmusnak s a gazdasági liberalizmust ütik folyton fejbe. A gazdasági liberalizmus már a maga korában Angliában megbukott. Ezzel nem kell vesződnünk, mert ha visszaemlékezünk Stuart Millnek vagy a többieknek küzdelmére, azok mindig élénken tiltakoztak az ellen, hogy ők a gazdasági liberalizmusnak hívei volnának, pedig ezek mind a szabadkereskedelmi rendszer alapján álltak. Ezek azt tartották mind, amit Macaulay írt a gazdasági liberalizmusról: a gazdasági liberalizmus mellett a nagytőkének mindent szabad, minden kedvezmény és érvényesülés lehetősége csak az övé, még pedig az állam támogatása mellett s — azt mondta Macaulay — akkor már az államnak nincs szüksége másra, csak hóhérodra. Gazdasági értelemben értette ezt. Hóhérokra van csak szükség, akik, minden munkának, minden termelésnek hasznát egyszerűen lefölözik.