Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-218

Az országgyűlés képviselőházának 218. ülése 1937 május 2U-én, hétfőn. 529 nem viszonozhattam képviselő úrral szemben j — de a képviselő úr olyanokat is tud a multamból, amik nem fordultak elő. En változatlanul mindig, amióta a közélet terén mozgok, — hiszen azért hivatkoztam a 30 évvel ezelőtt tartott jogászegylete beszédemre — ugyanezt az álláspontot foglaltam el és foglalom el most is, és meg vagyok győződve arról, hogy az, aki az ország érdekeit szolgálni akarja, nem a szövetkezetek ellen, hanem igenis a kereskedelemellenes irányzatoknak kény szer tömörülése ellen szólal fel és minden ellen, ami a kereskedelmet ki akarja kapcsolni abból a funkcióból, amely nem pótolható, nem helyettesíthető s amelynek a kiküszöbölése az ország súlyos károsodásával van összekötve. Én nem kérek a kereskedelem számára a mélyen t. miniszter úrtól és az alatta álló minisztériumtól semmi mást, mint a szabadságot, a lehetőséget, hogy éljen, a lehetőséget arra, hogy funkcióját teljesíthesse. (Helyeslés balfelől.) Miután, sajnos, eddig éppen ebben volt a hiány és a miniszter úr, sőt mondjuk, talán nem annyira a miniszter úr, mint az alatta álló minisztérium, annak a véleménynek juttatott kifejezést a gyakorlati intézkedésekkel, mintha a kereskedelmet nélkülözhetőnek, feleslegesnek, károsnak, sőt mindenáron mással helyettesítendőnek ismerné el, ezért lgnagyobb sajnálatomra nem fogadhatom el a költségvetést. (Helyeslés és taps a baloldalon.) Elnök: Báró Vay Miklós képviselő urat illeti a szó. Br. Vay Miklós: T. Ház! Éber Antal t. képviselőtársam felszólalásának az a lényege, hogy a kereskedelem szabadsága mellett tör lándzsát, amiben magam is egyetértek, de azt hiszem, az egész ország közvéleménye is egyet ért, mert kétségtelen az, hogy a szabadkeres- • kedelem ősidőktől fogva mindig a köz javát szolgálta, és mindig érdeke volt a fogyasztóközönségnek az, hogy bizonyos nagyobb területeken minél több és nagyobb legyen a kereskedelem, mert minél jobban kereskedtek, minél szabadabban hozhatták és vihették az árucikkeket, ebből mindig csak a fogyasztóiközönségnek volt előnye. Ezzel szemben azok a megállapítások és egyáltalában a túlsó oldalról jövő azok a támadások, amelyek a szövetkezetek ellen irányulnak, éppen ellenkeznek a szabadkereskedelem elvével, mert a szabadkereskedelem alatt az értendő, hogy szabadon kereskedhessek mindenki, a szövetkezetben tömörült gazdák éppen tigy. mint a fogyasztási szövetkezetekben tömörült fogyasztóközönség. (Helyeslés a jobboldalon.) Kétségtelen azonban, hogy különbséget kell tennünk szövetkezetek és szövetkezetek között, mert szövetkezetek alatt elsősorban azokat a szövetkezeteket kell érteni, amelyek alulról építődnek fel, amelyeket a gazdák vagy a fogyasztóközönség alulról próbál megszervezni. Dánia példája szerint ez a helyes megállapítás, nem szabad azonban szem elől téveszteni azt, hogy Magyarországon a szövetkezeti eszme népünk bizalmatlansága folytán még nem tud alulról olyan hatalmas erővel előretörni, mint ahogyan az szükséges volna. Ezért van nálunk hivatásuk azoknak a szövetkezeteknek is, amelyeket állami támogatással kell létrehoznunk — ha kell, kényszer útján is — azért, hogy árnivelláló hatásuk legyen. Lent a vidéken a szövetkezeti eszmét már igenis sokszor diszkreditálták. (Mózes Sándor: Ez a baj!) Legtöbbször az volt a szövetkezetek sírásója, hogy a megalakult szövetkezeteknél mindig akadtak vezérek, akadtak akár politikai szempontból, akár a faluból feltörekvő emberek, akik a szövetkezeteket megalapították és a végén az történt, hogy vagy elsikkasztották a szövetkezet pénzét, vagy pedig olyan kötelezettséget és egyetemleges felelősséget vállaltattak, hogy végig kellett perelni az egész községet. Tudok községeket, ahol a szövetkezetektől félnek és riadoznak, mert látták, hegy ügyvédek jöttek a szövetkezetek megmozdulása folytán és végigperelték és tönkretették őket. Ezért az államnak gyámkodnia kell a szövetkezetek fölött, támogatni kell őket mindaddig, amíg létre nem jön az a légkör, amelyben alulról fognak megindulni a fogyasztási és termelő szövetkezetek. Láthatjuk, hogy a Dunántúlon bizonyos tejszövetkezetek, termelő és fogyasztási szövetkezetek igenis rendesen prosperálnak, és reméljük, hogy az idő és a világ folyásával a szövetkezeti eszme erőteljesebben és átütőbb erővel fog megindulni. Amikor azonban a kereskedelem szabadságát elismerjük az egész vonalon mindenütt, nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy nem tekinthetjük szabad kereskedelemnek azt a jelenséget, amikor egy kis védett vadászterület van a kereskedelem prédájá/ul odadobva. Ez nem szabadkereskedelem, hanem olyasvalami, mintha egy vadaskertbe beengedek valakit egy puskával és azt mondom neki, hogy lőheti a vadakat, ahol csak akarja. (Rupert Rezső: Ezt csinálják! — Mózes Sándor: A kartelek ugyanezt teszik!) De a szabadkereskedeiemnek nemcsak a vámvédelem a nehézsége, hanem a devizák szempontjából is ugyanilyen helyzetben vagyunk, mert hiszen a kereskedelemügyi miniszter úr hiába igyekszik beengedni azokat a cikkeket, amelyekre szükség van, ha ezt a különböző államok akadályozzák, de akadályozza különösen a valutáris helyzet, mert hiszen a cikkeket nem engedik be, csak akkor, ha a Nemzeti Bank hozzájárul. Tehát nemcsak egyszeres akadályokról van szó, a vámkorlátokról és a vámtételekről, hanem a Nemzeti Bank politikája is második védővonal az ellen, hogy a szabadkereskedelem ki tudjon fejlődni. Amikor tehát a szövetkezetek bizonyos irányító hatással vannak — nem mondom, hogy ez százszázalékos megoldás — mindenesetre a termelőnek és a fogyasztónak érdekét szolgálják, ha viszont ezt nem teszik, visszaélnek helyzetükkel. ' A szövetkezetek kezében az egyedáruság éppoly veszedelmes, mint mások kezében, mert ha a szövetkezeteknek egyedáruságot adunk, éppen úgy vissza fognak élni a helyzettel, amint visszaél a kereskedelem is, amikor nincs megfelelő verseny. Nekünk gazdáknak, de a fogyasztóközönségnek is, kétségtelenül az az érdekünk, hogy minél nagyobb konkurrencia fejlődjék ki. Mint termelő, sokkal nyugodtabban nézek egy cikk értékesítése elé, ha tudom, hogy arra bármelyik kereskedő tehet nekem ajánlatot, mert akkor ebből a versenyből ki fog alakulni az igazi ár. Azok a kereskedők a verseny következtében egymással szemben is mérséklik a hasznot és végeredményben a termelő inkább megkapja az árat, amely őt megilleti. Eloszlathatom azt a téves felfogást, mintha mi a kormánypártban azt néznők, hogy egykézrendszer legyen és a kereskedelmet egy hivatali szobából lehessen intézni. Azt közülünk senki nem hiszi, hogy ez jó, mert nagyon jól tudjuk, hogy állami pénzen fizetett hivatalno-