Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-217

Az országgyűlés képviselőházának 217. ülése 1937 május 22-én, szombaton. 503 különfélébb nyersanyagok és iparcikkek tárol­tatnak, így például papír, pamut, gyarmat­áruk, cellulózé, gummi, gyanta és különféle gépek, a nyilt rak területen pedig szén és egyéb, tüzelésre szükséges anyagok tároltatnak. A vámmentes kikötő nagy jelentőségére való te­kintettel a kormányzat megfontolására aján­lom azt, nem lenne-e célszerűbb ezt a kikötőt kivenni a tárca rovatai közül és külön, önálló állami üzemként kezelni, hiszen ez egy keres­kedelmi szerv, ennek nagy mozgékonyságra és üzleti élénkségre van szüksége, tehát nem szűk költségvetési keretek közé beiktatott hivatalok sorában van a helye, hanem éppen úgy, mint ahogy a posta, az állami vas- és gépgyárak, az államvasutak külön szervet képeznek, a vámmentes kikötőnek is külön állami üzemnek kellene lennie, ami kereskedelmi mozgékony­ságot biztosítana részére. (Helyeslés a jobbol­dalon.) Igen t. Képviselőház! Ezekben voltam bá­tor a kereskedelmi tárca fontosabb tételeit is­mertetni. Méltóztassanak, még* megengedni, hogy csak két-három mondattal ismertessem a kereskedelmi tárcához tartozó két üzem költ­ségvetését is. (Halljuk! Halljuk!) A posta költségvetésénél, mint minden év­ben, a folyó évben is igen örvendetes fejlődést találunk. A bevételek nemcsak fedezik a ki­adásokat, hanem — mint a postánál mindig — bizonyos üzemi felesleg is mutatkozik és a, posta bevételei az idei költségvetésben 96*5 millió pengő helyett 103,100.000 pengőben irá­nyoztattak elő. A legnagyobb r emelkedést az úgynevezett postai bevételeknél látjuk, ahol a múlt évvel szemben 3,200.000 pengős emelke­dés van, a távirdánál 300.000 pengős, a távbe­szélőnél 2,800.000 pengős, a rádiónál 100.000 pengős,'az egyéb tételeknél pedig 150.000 pen­gős emelkedést látunk. A posta kiadásai összesen 77 millió pengőt tesznek ki, ezenfelül saját beruházásaira 5'4 millió pengőt fordít a posta. A nyugdíjteher a postánál 14'7 millió, úgyhogy feleslegként jelentkezik 6 millió. Méltóztassék (megengedni, hogy ráuiutats­sak a posta és a vasút rendikívül nagy nyug­díjterhére. Amíg a posta összes személyzete 12.421 és személyi kiadások a jutalékokkal és minden mellékes tétellel együtt 31,805.000 pen­gőt tesznek ki, addig a postának 10.156 nyug­díjast kell ellátnia, akiknek nyugdíja 14,700.000 pengőt tesz, k,i. (Esztergályos János: Mennyit'? 14,700.000 pengőt tesz ki a 10.156 nyugdíjas nyugdíja, tehát egy nyugdíjas átlagban 1400 pengő nyugdíjat élvez. Ezzel szemben a másik üzemnek, a m. kir. állam vasutaknak aktív személyzet^ 27.500 főt tesz ki. akiknek összes személyi járandósága. 66,100.000 pengőre rúg. Ha ezt a számot össze méltóztatnak hasonlítani a posta személyzeti kiadásaival,, akkor azt méltóztatnak látni, hogy fizetés tekintetéiben a vasút alkalmazottai kö­rülbelül olyan .elbánásiban részesülnek, mintha posta alkalmozattai. Ezzel szemben a vasút nyugdíjasai 56.451 főt tesznek ki, tehát min­den aktív vasutasra több, mint két nyugdíjas esik, a nyugdíjteher pedig 73,500.000 pengőre rúg, tehát több a nyugdíjteher, mint az aktív személyzet Összes illetményei. A számítások szerint, — melyeket '• nem­csak az államvasutak^ igazgatósága végzett. hanem egy svájci szakértő is — az úgynevezett trianoni nyugdíjteher, vagyis az 'elcsatolt terü­letekről kiüldözött vasutasoknak a magyar ál­KÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ. XIII. lamivasutak által fizetett nyugdíjterhe, mini­mum 26 millió pengőt tesz ki. Az államvasutak deficitje, amint méltóz­tatnak a költségvetésből látni, szintén ősök­ként, amennyiben a két év előtti 63*9 millió­ról az előző évben 441 millióra esett le és a fo­lyó évi előirányzat szerint pedig ez a deficit 34'6 millióra lesz csökkenthető, ímert úgy a személy-, mint az áruforgalom emelkedik. Mind a személyforgalomban, (Esztergályos János: Es kevesebb beruházás lesz.) — több beruházás lesz., mint említettem, részletesen ismertettem a beruházási programmot — mind pedig az áruforgalomban örvendetes emelke­dést látunk, amennyiben a személyforgalom­ban 7'9%-os, az áruforgalomban pedig 12'77 százalékos emelkedést látunk. Látjuk tehát, hogy az államvasutak deficitjét is sikerült léi­nyegesen csökkenteni, ami temiésízetes is,, mert hiszen az államvasutak üzemié a gazdasági vi­szonyokkal vau szoros kapcsolatban. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni azt Sem, — és 1 ezt minden évben el szok­tam erről a helyről is mondani — hogy az államvasiutak a gazdasági életnek igen jelenté­keny kedvezményieket adnak, -mégpedig mind az áruszállítás, mind a személyszállítás terén. Ezeknek a kedvezményeknek., — amelyeket pél­dául a posta nem. ad meg senkinek — (Esztergá­lyos János: Csak rossz a személy- és az áru­szállítás tarifája!) amelyeket a .mezőgazdaság­nak és az iparnak juttat >a! Máv., az értékét 22"7 (millióra, a. személyszállítási kedvezmé­nyieket pedig további 19'8 'millióra lehet be­csülni. A Máv. helyzetét kétségtelenül az is meg­nehezíti, hogy a Máv. ma már nem az a ki­zárólagos közlekedési eszköz, amely ezelőtt 40 — 50 évvel volt, amikor a Máv. hálózatának legnagyobb része kiépült, mert most a Máv.­nak meg kell küzdenie a viziutak, az autók és a szekerek versenyével, mivel a közlekedési eszközök modernizálása következtében főleg az áruforgalomnak egyre nagyobb hányada tere­lődik át ezekre a közlekedési eszközökre. Itt a Máv. speciálisan nehéz helyzetét ki^ kell emel­nem azzal is, hogy míg a Máv, számára ma­radnak meg szállításra továbbra is azok a tömegcikkek, amelyek alacsonyabb értéküknél fogva olcsó díjtételekkel, — sokszor igen kis haszon vagy önköltségi díjtételek mellett — szállíttatnak, addig az iparcikkek^ és azok a cikkek, amelyek magasabb tarifát elbírnak, elvándorolnak a vasútról autóra vagy más gyorsabb közlekedési eszközre, (Esztergályos János: A Máv. azokat is átveszi!) úgyhogy ezzel a nehézségekkel is meg kell a Máv.-nak küzdenie. Éppen ezért igen helyes tarifapoliti­kája a Máv.-nak az, hogy a viziszállító vállala­tokkal és a teherautófuvarozókkal megállapodást létesített és így magának a Máv.-nak is van egy autóüzeme. A Máv. berendezkedett a háztól-házia* való szállításra és a teherautókat egy szövet­kezetbe, a Mateosz.-ba tömörítette, a Mateosz. pedig a Máv.-val kötött egy szállítási szerző­dést. Ennek az ügyes, racionális üzletpolitiká­nak, — tudniillik, hogy a Máv. igyekszik a korral haladni -— köszönhető, hogya forgalom gyorsul, a menetrend állandóan javul, (Esz­tergályos János: Rendes vasúti kocsikat adjon a Máv!) Mint méltóztatnak tudni, állandóan újabb és újabb Árpád-tipusú sínautobuszokat... (Zaj a szélsőbaloldalon. — Esztergályos János: Egyes vonalakon valóságos balkáni kocsik vannak!) T. képviselőtársam méltóztassék meg­engedni, hogy befejezzem beszédemet, mert 70

Next

/
Thumbnails
Contents