Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.
Ülésnapok - 1935-217
496 Az országgyűlés képviselőházának 217. ülése 1937 május 22-én, szombaton. sukba való visszahelyezését. TTgy érzem, erre mód volna annál is inkább, hiszen legtöbbjüket (havi 120 pengő külön munkabér ellenében három hónapi külön munkára hívták be s ezek valóban nem tudták elhelyezkedni elbocsátásuk óta és úgy tudom, valósággal nyomorognak. T. Ház! Ez még nem minden, amit az állami üzemeikkel kapcsolatban szóvá akarok tenni. Azt olvasom a költségvetés indokolásában, hogy 57.642 pengő többletet vett fel a miniszter úr az állandó illetékek alrovatában és pedig f azért K hogy az előmeneteli lehetőségeket biztosítsa és az állások számát szaporítsa. Ugyanakkor azonban a 140. oldalon azt mondja, hogy két szerződéses »alkalmazott állását megszünteti és azokat rendszeresített státusba viszi át. T. Ház! Ez a gyakorlat roppant sérelmes. Ezek az ideiglenes szerződéses alkalmazottak ugyanis eddig is igen tekintélyes fizetést kaptak, az pedig, ^ hogy most rendszeresített állásba viszi át őket a miniszter úr, azt jelenti, hogy számos, igen értékes és érdemes kollégájukat fogják megelőzni és olyan helyet fognak betölteni... (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Szaporítottuk az állások számát!) Ezt tisztelettel tudomásul veszem, miniszter úr, bár mindezeket olvastam, az azonban a véleményem ezzel az utóbbi esztendőben lábrakapott szokással szemben, hogy érdemes és igen értékes miniszteri tisztviselőket szorítottak háttérbe. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Nem miniszteri tisztviselők ezek!) En azokról a miniszteri tisztviselőkről beszélek, akiket azzal, hogy másokat eléjük helyeztek, háttérbe szorítottak az állami üzemeknél és bizonyára annak i a két szerződéses alkalma-zottnak áthelyezésénél sem a fokozatos előléptetés fog érvényesülni, hanem meg fognak rekedni igen értékes és nagy szakképzettséggel rendelkező tisztviselők. Nagyon kérem a miniszter urat, hogy ezt a gyakorlatot, melyet antiszociálisnak tartok s amely mindenesetre bizonyos elkeseredést vált ki az illető értékes tisztviselő urak között, méltóztassék beszüntetni. T. Ház! Beszélni akarok még a magasállású tisztviselők méltánytalan pótlék- és jutalékrendszeréről. A miniszter úr ugyanis 525.000 pengőt vett fel jutalékokra. Ezt helyeslem és minden további nélkül örömmel megszavazom, azt is tudom azonban, hogy 10—15 éves szolgálattal rendelkező mérnökök 230—250 pengős havi fizetést kapnak. Ezért csupán az a kérésem, hogy már előre határozza meg a miniszter úr ... (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Megvan! Pontos, precíz jutalékszabályzat van!) Ez végtelenül megnyugtat s már is áttérek a következő pontra. Igazán nem sajnálom az illető uraktól, de •bizonyos anomália szerintem az is, hogy például az osztálytönök urak 280 pengő ebédpótlékot kapnak. Azon a telimen ugyanis, hogy délután is ibent vámnak, 200 pengő .ejbédpótlékot utalványoztak nékik annakidején ^ s ezt 'most 280 pengőre emelte fel a miniszter úr. Ezt ismét szívesen megadom, annak ellenére, hogy abban a kantimiban ugyanúgy változatlanul 1 pengő az. ebéd ára, mint aimn akidé jém, amikor a 200 pengő© pótlék onegállapíttatott. Sokkal nagyobb baj 'szerintem és nieim is igazságos az ó-rab érések és a munkáslétszámbeliek ingyenes túlmunkája. Érdekes jelenség az, hogy a muníkáslétszáimíbeliekiből behívnak egyeseket irodai miunkára. Ezt azért sérelmezi az ipari munkás, mert ha kint dolgozik, minden óráját -megfizetik, ha azokban' irodai munkára hívják 'be, akkor a túlórát nem .dotálják és természetesen kötelezik erre az órabéres tisztviselőket is, akik, 'értesülésem szerint, -gyakran az éjjeli órákig is ingyen dolgoznak az lállaninak. Mindenesetre szóváteendő az is, hogy a munkiáskiereset eléggé megromlott, egyáltalában nem javult, -annak ellenére, hogy a megnő vekedett munkaidőt leszállították. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Ez abszolút tévedés!) Minden esetre leszállították. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Nem áll, rossz információ!) Nincs idő-m rá, hogy erről vitatkozzam, de -ha a miniszter úr állítja, akkor ez azt jelenti, hogy ha átmenetileg leszállították is, majd ismét vissza -fogják állítani. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Le sem szállították, majd a képviselő úrnak rendelkezésére bocsátóin az adatokat!) Mindent örömmel fogok venni, azonban akkor -a szénár-emelés kérdését -is tessék rendezni. A szén ára eddig 1'72 volt, s 1'92-re emelték fel. Ezt szintén revízió tárgyává tehetné a miniszter úr, valamint azt is, hogy az asztalosműhely hulladék fáját, nem tudom, miért méltóztatott 2 pengő-ről 3 pengőre -emelni 1 ? Végre ezek olyan csekély emelések, hogy ezeket nem tartom indokoltnak. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Majd megmondom!) Nem is beszélek a 0'8 fillérért átvett áramról, amelyeket 3'5 fillérrel számláznak a gyáripa;ri munkásoknak, amii körülbelül 3—340%-os keresetet jelent, ; Egy kérésem volna még, amelyet szintén a miniszter úrnak volna módjában teljesíteni. Tudniillik a tisztviselői órabéres osztályban — amint azt méltóztatnak tudni — a Mág. öregségi és rokkantsági alapjába fizetik be a nyugdíjjárulékot, ha azonban kineveztetnek, akkor a Máv. tisztviselői nyugdíjalapját tartoznak dotálni azokkal a részletekkel, azonban az eddig befizetett tőkéjük elvész, ahogyan azt éppen tegnap az Oti.-val kapcsolatosan kifejtette az, egyik t. képviselőtársam. Érdekes még az az, anomália is, hogy ennek az eddig befizetett nyugdíjjáruléknak pótlását követeli a Máv., ami azt jelenti, hogy kétszeres kamatot is tartozik fizetni, mert természetesen egyszerre nem tudja pótolni ezt az elmaradt nyugdíjjárulékát, tehát öt évre felosztva,, a késedelmi kamatot megfizeti, azonban elvesztett pénzével együtt elvész a régi nyugdíjjárulékának kamata is. Ezt a 3350/1929. sz. Vas s József-féle rendelet teszi lehetővé. Én azonban azt hiszem, hogy az a szociális gondoskodás és az, a konjunktúra-üzlet, amelyet az állami üzemeknél is konstatálnunk kell, úgy ebben, mint minden más vonatkozásban gondolkozásra fogja késztetni az igen t. iparügyi miniszter urat. Még csak a legnyomorúságosabb fizetésű, úgynevezett Ádob.-isták védelmében szeretnék pár szót szólni. Ez csupán szociális kérdés. Egy Ádob.-ista egy hónapra kap 110 pengőt. Ezek a szerencsétlen Ádob.-isták eddig a Mabi.-nál voltak biztosítva. Azért mondom, hogy szerencsétlenek,, mert rendesen nősek, sőt gyermekük is van. Most azután a Mabi. hatáskörébe utalta őket a miniszter úr, ami azt jelenti, hogy csak a saját személyükben kapnak orvosi segélyt, ellenben családtagjaik ettől elesnek. Volna arra mód és én úgy érzem, lesz is rá mód, hogy erre bizonyos plusz állíttassék be. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Az Ádob.-isták meg