Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-217

4Ö2 Az országgyűlés képviselőházának 21 össze különösen a blúzoknak ujját, ami természetesen megsokszorozza a munkát, mert anynyival többet kell varrni rajta. Most ennek a blúznak úgynevezett szmokkolásáért, tehát a nyaknak, deréknak, ujjnak meghúzásáért is csak egynéhány fillért kapnak. A hímzés pedig, aszerint, hogy dúsabb, vagy kevésbbé dús, 10 fillértől 50 fillérig kerül egy egész blúznál, amin a munkásnőnek 12—14 órát kell dolgoznia, úgyhogy 2 fillértől 8 fillérig terjed az az órabér, amit ezzel el tudnak maguknak érni. Es ez nemcsak falun van így, hanem most már ia nagyvárosok perifériáin, külvárosaiban is kiadják ezeket a munkákat, aminők különösen az a következménye, hogy ezek a szerencsétlen nők, mivel ebből a 2—4—6 filléres órabérből megélni nem lehet, rászorulnak a közületek eltartására, ínségkonyhára járniak, a város íruséglakását veszik igénybe. Én azt mondom és mindenkinek azt kell mondania, hogy a közületnek ez a segítsége nem arra készült, hogy ebből a dolgozóknak legyenek segítségére. A közületnek iaz az erőfeszítése, amellyel az ínségkonyhát és az ínséglakásokai; fenntartja, arra való, hogy az önhibájukon kívül munkanélküliek sorsán enyhítsenek. Durva visszaélés a közület segítő erejével, ha a dolgozó embereket a maguk nyomorúságos munkabéreik miatt arra kényszerítik,, hogy inségkonyhán táplálkozzanak és inséglakásban lakjanak, mert a közület nem azért tartja fenn ezeket a szociális intézményeket, hogy a kapitalista kizsákmányolónak még azzal se kelljen törődnie, hogy a munkásnőnek hogyan áll helyre másnapra a munkaképessége, (Esztergályos János: Kapitalista banditák!) Ha ezt az eljárást helyeslik, ha ezt az eljárást azon a módon lehetővé teszik, hogy ezeknek a háziipari munkásnőknek 2—4 filléres munkabérét továbbra is meghagyják, akkor, azt hiszem, sokkal egyszerűbb lenne az egész dolgozó népességet egy állami fegyenctelepre összefogni,, és onnét napról-napra kiadni a munkásokat a munkáltatónak, hogy annak semmi egyéb dolga ne legyen, mint az illető munkaerejét igénybevenni. Az, amit így részére munkabérként ad, tulajdonképpen csak szimbolikus munkabér; semmi egyébre alkalmas, mint annak igazolására, hogy valami bért mégis csak adnak. Az utóbbi időkben igen sokat beszélnek és vitatkoznak az állami beavatkozás jogosultságáról és szükségességéről. Én erről ebben a pillanatban nem akarok vitázni, de ha az állami beavatkozás csak arra alkalmas és csak azért történik, hogy a munkáltató^ veszteségét szocializálják, ha csak azért történik,, hogy a munkavállaló védekezését letörjék, akkor ennek az állami beavatkozásnak a magunk részéről a legmesszebbmenőleg ellentmondunk és tiltakozunk ellene. Az ezen a rovaton felvett összeg azt mutatja, hogy van módja az államnak erre a beavatkozásra éppen itt a háziipari munkánál. Ha azonban adni tud ezeknek Tüözel egymillió , pengőnyi segítséget, akkor legyenek ezzel a segítséggel szemben feltételei is a munkabérre, a munkaidőre és a bánásmódra vonatkozólag. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) De úgy látom, hogy az állam a maga beavatkozása ellenében ezeket a feltételeket nem köti ki. (Malasits Géza: Elfeledkeznek arról, amit a Szentírás mond: Méltó a munkás az ő bérére.) Azt is tudom, miért nem. Az előbb a miniszter úr a vitában azt mondotta, hogy a budapesti és vidéki textilbérek 7. ülése 1937 május 22-en, szombaton. között egy nagyobb diszparitást óhajt létrehozni. (Malasits Géza: Kötelező olvasmányul majd elrendelik a Eerum Novarum-ot! — Meizler Karoly Helyes, ideje volna, hogy megtegyek! — Malasits Géza: Ha aem hisznek Marxnak es nem hisznek nekünk, higyjenek a római papának!) A háziipari munkáltatóknál viszont nem akar diszparitást létrehozni a háziipari munkabérek és a mezőgazdasági munkabérek között azok között a munkabérek között, amelyeknek fenntartását az egész magyar nagybirtok-rendszer görcsösen és mereven követeli s amelyet minden politikai és gazdasági hatalmával fenntart. De maga az indokolás is mutatja,, hogy ilyen feltételeket a miniszter nem akar kikötni a háziipari munkáltatók számára, hiszen az egész indokolásban, amely a háziipar hitelszükségleteinek támogatására szolgáló összeget indokolja, egyetlenegy szó sem esik azokról a munkafeltételekről, amelyeket ma már nemcsak mi, — akiket közvetlenül érintenek ezek — hanem azok a polgári lapok is hasábokon keresztül megemlítenek, amelyek felelősséget éreznek ezek miatt az állapotok miatt. Amikor a miniszter úr legutóbb lennjárt a Kokron-gyárban, látván az ottani munkafeltételeket és az ottani munkabéreket, a munkásnők állítása szerint állítólag azt mondotta, hogy a kevés bér is jobb, mint a semmi. Most úgy látom, hogy a háziipari míumkánál is ugyanez az álláspontja a miniszter úrnak. Idéznem kell azt, amit Malasits t. képviselőtársam közbeszólás alakjában mondott a Bibliából, hogy »a munkás méltó az ő bérére«. Ha ezeket a háziipari készítményeket olyan áron lehet a belföldi forgalomban és a külföldön eladni, hogy annak pluszából ma vagyonokat lehet gyűjteni, akkor jogos az a követelés, hogy a munkás a, maga 12—14—16 ós — a szó legkomolyabb és legigazibb értelmében — 18 órás munkaidejében elvégzett munkájáért ezekből a feleslegekből, ezekből a szörnyű nagy összegekből valamit vissza is kapjon. Nem veszik észre ezzel kapcsolatban a népajtryag leromlását? Nem veszik észre» hogy a háziipari munkában foglalkoztatott anyák tíz esztendő alatt úgy leromlanak, hogy soha többé szülőképesek nem lesznek? A gyermekeket, akik négy vagy hat órán át iskolában vannak, mikor hazaérnek, odaállítják a hímzés mellé vagy másfajta háziipari munka mellé és a gyerekek késő estig is ott görnyednek a munka felett Nem veszik észre, hogy így a gyermek elkorcsosul? Kinek érdeke ez és miért tűrik ezt? Miért tűrik, hogy a háziiparból ne a nép megsegítése váljék? A háziipari munka nem alkalmas arra, hogy a nyomorúságos földmunkáskeresetet kiegészítse. Egészen egyszerűen, új kizsákmányolási területet nyitottak meg azoknak a munkáltatóknak számára, akik a keresztény és nemzeti érzésű magyarokat egyáltalában nem keresztény módon ilyen szörnyűségesen megrabolják munkájuk révén(Úgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Azt mondják,, hogy e kérdés rendezésének útjába a Külkereskedelmi Hivatal is meglehetős akadályokat gördít és valutáris okokra hivatkozva nem engedi, hogy az előállítási költségeket felemeljék. Erre választ kérek és kérem a miniszter urat, mondja el véleményét, helyesli-e azt, hogy anyák romlása, gyermekek elkorcsosulása árán fenntartsuk ezt az állapo-^ tot? (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Hogyan lehet ilyen kérdést felvetni? Ez igazán nem más, mint demagógia!)