Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.
Ülésnapok - 1935-216
Az országgyűlés képviselőházának 216. ülése 1937 május 21-én, pénteken. Itt az a helytelen, hogy maga a kartelbizottság összetétele olyan, hogy az érdekeltek vannak benne, többek között Knob Sándor barátom is, hogyan lehet tehát eredményt várni ettől a kartelbizottságtól? (Peyer Károly: Nincs törvényes hatásköre, az a baj!) Az első kérdés az, hogy kik vannak benne. (Peyer Károly: Az nem baj! Azoknak ott kell lenniök!) Az is egészen kétségtelen azonban, — és itt igazat adok Peyer t, képviselőtársamnak — hogy hatásköre nincsen, mert a kartelbizottság csupán véleményező szerv, de hogy véleményével mit csinál a miniszter úr, az teljesen őreá van bízva. Tudjuk jól, hogy az iparügyi miniszter úr nemcsak a kisipar minisztere, hanem a nagyiparnak is minisztere. Amikor azonban megvédelmezi a nagyipart, ez — azt mondhatjuk — sok tekintetben összeférhetetlen a közérdek megvédelmezésével. Itt van bizonyos összeütközés. Ha pedig ez az összeütközés fennáll, akkor azt kell mondanom, hogy nem elegendő, ha ezeknek a kartelszerződéseknek megtámadását csak a miniszter úrra bízzuk, hanem szükséges volna, hogy másnak is lehetőséget nyújtsunk arra, hogy a kartelszerződéseket megtámadja. A megtámadásra nézve a jelen pillanatban az a helyzet, hogy kartel ellen kell bizonyítani azt, hogy a közérdekbe ütközik. Meg kellene fordítani a dolgot és éppen a kartelnek kellene bizonyítani minden áremelkedésnél, hogy az szükséges. Ha ez nem történik meg, akkor nem érhetünk el. eredményt, hiszen hol van az az ember, aki vállalkozzék arra, hogy a kartel lel szemben bebizonyítson valamit, amikor jönnek a kartelek tudósai és megállapítják, hogy az anyagár ennyi, a munkabér ennyi és így tovább, az eredmény pedig az, hogy mindig bebizonyítják, hogy nem olyan mértékben kellene emelni, ahogy történt, hanem sokkal nagyobb mértékben. (Peyer Károly: A baj az, hogy nem jön oda!) Igaz, hogy a kartelbizottságon kívül kartelbíróság is van, a kartelbíróság elé azonban az ügyeknek csak egészen kis hányada tartozik. Csak abból a szempontból tartoznak az ügyek a kartelbíróság elé, hogy egyáltalában érvényes-e a kartelszerződés, vagy nem, úgyhogy tulajdonképpen a kartelbíróságnak sincsen megfelelő hatásköre. Éppen ezért ez a törvény teljes mértékben helytelen, ez revízióra szorult volna már a törvény megszületésének első pillanatában^ A kartel magánjoga egyáltalában nincs kiépítve, nincsen semmiféle intézkedés az úgynevezett elszigetelés megakadályozására, nincsen a versennyel kapcsolatos úgynevezett leállítás kizárására nézve semmiféle intézkedés. Itt van például a keményítőgyárak alapítása. Azért említem éppen a keményítőt, mert nagyon kis összeggel lehet keményítőgyárat alapítani. Jön a kartel és egyszerűen bizonyos lelépési díj ellenében, 20—30.000 pengő ellenében leállítja a készülő gyárat. (Müller Antal: Ügy van!) Mi történik ezzel a leállítási díjjal? Ezt a leállítási djat belekalkulálják az áruk árába, úgyhogy magával a közönséggel fizettetik meg azt, hogy kevesebb a gyár. (Peyer Károly: Es amikor a péti nitrogéngyár kap lelépési díjat! — Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Ki? — Peyer Károly: A péti nitrogéngyár a Farbenindustrie-től! — Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Hogy lehet ilyet mondani? — Peyer Károly: Az egyiptomi üzletet miért adták el? — Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Ugyan kérem! Soha szó sem volt róla! — Peyer Károly: Nem? Jó volna nyilatkozni erről! — Esztergályos János: De a Hazai Kőolajipar igen! Három és félmillióért! — Mozgás. — Elnök csenget.) Hallottuk, hogy a miniszter úr revízió alá akarja venni a bányatörvényt, mert az nyolc évtizedes és idejét multa. Mi azt kérjük a miniszter úrtól, hogy necsak ezt a nyolc évtizedes bányatörvényt, hanem ezt a kétéves törvényt is vegye revízió alá és ennek revízióját mielőbb hozza a Ház elé. Legutóbb — és ezzel befejezem a beszédemet — az ipartestületi elnökök tanácskozásra jöttek össze Budapesten és bizony ennek a tanácskozásnak a végső konzekvenciája az volt, hogy a jelen parlamentáris rendszer nem a legegészségesebb, ők parlamenti képviselethez így soha sem tudnak jutni és ha már nem térnek át az érdekképviseleti rendszerre, ami régebben az ő gondolatuk volt, abban az esetben legalább a választójogot reformálják úgy meg. hogy — mondjuk — egy-egy megyei körzetből egy-egy iparosember juthasson be a Házba. Mi az iparügyi miniszter úr szívére kötjük ezt a kérdést, ezt a problémát is, mert tényleg úgy van, hogy az iparossággal szemben a mi pártunk megtette a kötelességét, mert a mi pártunk behozott ide egy iparos képviselőt, ellenben a túlsó^ oldal nem tett eleget ezen a téren a kötelességének, mert ha megtették volna, ha 21:1 arányban, ahogyan a többi pártokhoz arányiunk, behozták volna . . (Br. Berg Miksa: Knob!) Knob a nagyipar képviselője! (Peyer Károly: Knob, Biró, Lédermann, Szurday! Mi az, hogy nincs? Van ott több mint kell! — Zaj.) A kisiparosság megteszi kötelességét, megteszi azt, ami neki, mint polgárnak első kötelessége: tudniillik a jó polgár első kötelessége a nyugalom. A kisiparosság nyugalommal várja sorsának jobbrafordulását, mint adófizető elsőrangúan megteszi kötelességét, (Ügy van! Ügy win!) mint magyar ember, mint katona is elsőrangúan megtette kötelességét, világnézet szempontjából sem nagyon tévelyedik meg, mindig a keresztény gondolat mellett van. Már pedig, ha minden tekintetben elsőrangú állampolgár, akkor az igazságosabb adórendszer és állami védelem terén se süllyesszék őket másodrangú és harmadrendű állampolgári sorba, hanem a védelem tekintetében is elsőrangú állampolgárok legyenek. (Peyer Károly: Mi lesz a zsidókkal? — Mozgás. — Derültség.) Elnök: Szólásra következik Propper Sándor képviselő úr. Propper Sándor: T. Képviselőház! Ei kell tekintenem minden parlamenti udvariassági szokástól és nem foglalkozhatom előttem szólott t. képviselőtársam megjegyzéseivel, mert magamnak is vannak mondanivalóim, az idő pedig rövid. r , Én az iparügyi minisztériumot hosszú ideig hajlamos voltam úgy nézni, mint amely bizonyos pótléka ia megszüntetett szociális minisztériumnak. Ebből az illúziómból igen alaposan kirázott Müller t. képviselőtársam, aki az egész Házat igyekezett meggyőzni arról, hogy az iparügyi minisztériumnak a szociális kérdésekhez nem. sok köze van. Pedig ez rendkívül fontos kérdés, mert ma egyszerűen nem lehet nélkülözni egy olyan főhivatalt, amelynek semmi más hivatása nincs, mint f a szociális kérdésekkel való állandó foglalkozás. Kár volt a régi szociálpolitikai minisztériumot megszüntetni. At kellett volna azt szervezni, meg kellett volna tisztítani, de meg