Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.
Ülésnapok - 1935-216
Az országgyűlés képviselőházának 21 6. ülése 1937 május 21-én, pénteken. 427 arra fordítottuk, hogy felhívjuk az iparosság figyelmét ezekre a lehetőségekre, amelyek természetesen előttük is ismeretesek, de látva, hogy itt semmi eredményt elérni nem lehet, mégis azt kell mondani, hogy nyilván a biztosítás konstrukciójában rejlik a hiba, hogy ez a sok.^ pénz hiába vész el a ^kézműiparosság rovására. Maga az sem túlságosan csábító, amit Öregségi biztosítás esetén, ha fenntartaná a biztosítást, kapna az az iparos. Harminc beszámítható év után 33% volna az akkori jövedelem után az, amit ő, mint nyugdíjat, élvezne, azt is csak 65. életévétől kezdve. Hogy valaki egész életén keresztül ennek a kényszerbiztosításnak nagy terhét hordozza, annak érdekében, hogy 30 beszámítható év^ után is majd csak 33%-át húzza a jövedelmének, do ezt is csak akkor, ha a 65. évét megérte, ez szerintem az alapoka lehet annak, hogy ez a biztosítás semmiféle csábító erővel nem bír. A másik ok pedig kétségtelenül az, hogy minden ilyen iparosnak saját üzeme fenntartása keretén belül a saját segédeiért való fizetési kötelezettsége már olyan nagy terhet ró őrá, hogy_ azonfelül, hogy önállósulása után még a saját biztosítását most már százszázalékig ő viselje, erre nyilván nincs meg az anyagi ereje és fedezete. En kiszámítottam, hogy egy középszerű iparosnak, aki négy segéddel és egy tanonccal dolgozik, rokkantsági, öregségi és .balesetbiztosítás címén csak az ő felerészfizetségét számítva, évi 378 pengőt kell befizetnie. Mindehhez jön a betegségi biztosítás, azonkívül, ha fenntartotta^ volna a saját segédkorából származó biztosítását, az ő saját biztosítása: ez nyilván olyan anyagi teher, amelyet a kézműiparosság nem bír el. (Fábián Béla: Hányszor 375 pengőt keresnek 1 ?!) Nagyon kérem a mélyen t. iparügyi miniszter urat, hogy -segítsen ezen az állandó ^ betegségen, amely rág a kézműiparosság testén. Ezt a kérdést nem lehet azzal elhárítani, hogy ez nem az iparügyi miniszter úr hatáskörébe, hanem a belügyminiszter úr hatáskörébe tartozik. Ezt a sokmilliós, évente visszatérő terhet nem bírja a kézműiparosság elviselni és ne beszéljünk addig a kézműiparosság alátámasztásáról, amíg ezt a holtterhet a vállairól le nem vettük. (Fábián Béla: így van!) A másik, amit a gyakorlati életből felemlíteni .bátor vagyok, az a tapasztalat, amit a rövid ideje működő Kisipari Hitelintézet terén tapasztalunk. Az iparügyi költségvetés 2'9 millió pengő összeget tartalmaz a kivitel előmozdítása címén, bár, amint én tudom, körülbelül másfél vagy 1*6 millió pengő az, amit exportprémiumokban ad a minisztérium saját tárcája terhére. En nem tudtam még sem^a Kisipari Hitelintézet nyomán, sem a Kamara nyomán rájönni arra, hogy ebből az 16 millió pengőből valaha is a kisipari export premizálhatott volna. Elismerem, hogy egész kisiparunk szervezete eddig erre az exportkérdésre nem volt beállítva, hiszen azért állíttatott fel a kiviteli .intézet; igazán hálás vagyok az iparügyi miniszter úrnak, hogy ebben résztvett és remélem, hogy ezt a nagyon szerény összeget, amelyet erre tudunk fordítani, talán képes lesz felemelni, de mégis meg kell mondanom, hogy ha van iparügyi minisztérium, akkor annak nem lehet megelégednie azzal, hogy a költségvetésbe beállít 16 millió pengőt prémiumra és ezt kiadja a gyáriparnak, hanem utána kell KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XIII. járnia annak, hogy (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Már most is van!) ebből — szociális szempontból — nagy elesettsége mellett a kisipar is részesüljön. (Bornemisza Géza' iparügyi miniszter: Már most is van, de az exportintézetet fokozni fogjuk.) Ezt csak mint kérést terjesztem elő és ezzel kapcsolatban azt is vagyok bátor előterjeszteni, hogy a tárcaközi bizottságban, amely az export valutáris-kérdéseket intézi, méltóztassék odahatni, hogy szociális szempontból mindig a legkedvezőbb konstrukcióban — amely éppen rendelkezésre áll — részesüljön a kisipar, ne pedig, hogy a nagyipari vállalatok küzdjek ki a konstrukciókat és ha azután a kisiparos meg tudja, utánuk próbál menni. Az legyen az elv a sok munkáskéz foglalkoztatása szempontjából, hogy mindenekelőtt a legkedvezőbb konstrukcióban a kisipar részesüljön. • (Helyeslés a baloldalon és a középen.) Most igen t. Képviselőház, még a hatósági üzemek és szövetkezetek kérdéséhez akarnék csak két szóval hozzászólni, hiszen az idő rövidsége nem engedi, hogy ezt a kérdést itt behatóan tárgyaljuk. Csak idézni akarom a hentes-ipartestület idei jelentését, amely a német export kérdését a következőképpen ismerteti (felolvassa): »A hentesek kényszerhelyzetben éppen úgy mint az élelmiszerüzemnek, a szövetkezeteknek is olcsóbban adták a zsírt azért, mert a detaillisták termelésüknek csak 15, a nagyvágók termelésüknek 31 és fél százalékát tudták csak a német exportba átlagban beszolgáltatni. Viszont a Községi Élelmiszerüzem termelésének 32 százalékát, a Köztisztviselők ; a Hangya 1125 százalékát, a Gazdák Értékesítő Szövetkezete pedig termelés nélkül állt és mégis 30.000 kilogramm zsírra volt kontingense havonta.« Ezek az adatok szolgáinak azután indokul arra, hogy miért kell a budapesti hentesipartestületből egy évben a tagok 22'5%-ának kidőlnie. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Más oka is van annak!) A Községi Élelmiszerüzemre a világon semmi szükség nincs. A kormányzőpárthoz tartozó képviselők, akik a fővárosban szerepet játszanak, állapították meg, hogy árnivellálásra semmiképpen nem képes, arra ne is számítsunk. (Zaj balfelőt.) Semmi befolyást az áralakulásra nem gyakorol, ellenben ezt a szerencsétlen, nyomorult kisiparosságot lekonkurrálja hatósági segédlettel, hatósági eszközökkel, hatósági pénzekkel; most azután ennek eredménye az, hogy így kell kialakulni a a kisiparosság helyzetének. (Ügy van! bal felől-) Nagyon kérem az iparügyi miniszter urat, — bár ez megint nem az ő hatáskörébe tartozik, de ha valaki iparügyi miniszter, annak nem lehet ezeket a jelenségeket tovább tűrnie és abban a felfogásban lennie, hogy a kisipar érdekében mindent megtesz, amit lehetséges, — tegyen az ellen, amit látunk, hogy államilag támogatott szövetkezetek és a főváros által fenntartott hatósági üzemek csavarják ki a falat kenyeret a kézműiparosság kezéből. Még csak az adókérdésről akarnék néhány szót szólni ebben a vonatkozásban, — igen röviden — hiszen ezt az általános vita során is részletesen tárgyalták. Eckhardt Tibor t. képviselőtársam behatóan foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy miért van meg a gyáripari vállalatok számára ma is a teljes adómentesség kedvezménye. Azt kérdezem: ha egyáltalában fennáll az a szerintem a nemzetközi munkamegosztás megvalósítása szempontjából helyte60
