Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.
Ülésnapok - 1935-215
Az országgyűlés képviselőházának Ê15. ülése 1937 május 20-án, csütörtökön. 377 eseteket kémek tőlem, akkor bejelentem, 'hogy nem messze a fővárostól, Újpesten történt ez meg. (Br. Berg Miksa: Ezek a dacos téglahordók! 1 ?) Ezekből akarják nevelni a dacos téglahordókat, mert mint mondottam, köveket, téglát hordatnak a leventékkel. Az egyik leventeoktató úr például építtet és véleménye szerint vasárnap a leventék a legalkalmasabbak arra, hogy az építkezéshez téglát és követ hordjanak. Kérem az igen t. miniszter urat, méltóztassék intézkedni, hogy ilyen és ehhez hasonló " esetek ne történjenek meg. {Helyeslés.) Van azonban harmadik eset is, amikor a leventeoktató úr az ifjakat, a városon, a falun, a községen gyakorlat után hazavezeti és jó hangulatban nótáztatja őket. Ez még nem volna baj. A baj ott van, hogy a legegyszerűbb, a legközönségesebb «bakanótákra tanítják őket és azokat énekeltetik a fiúkkal, Olyan bakanótákat énekeltetnek velük, amelyeknek a szövege olyan, hogy Csutak őrmester úr belepirulna. (Mozgás.) Magam is hallottam, nem is falun, hanem városban, hogy nemcsak ilyen brutálisan durva szövegű katonanótákat énekeltetnek a leventeifjakkal, (Haám Artúr: Hanem az Erger-berget!) hanem olyan szövegű nótákat, amelyeket egyes egyetemista csoportok a közelmúltban a fővárosban is daloltak. Röviden és érthetőbben: felekezeti gyűlöletet visznek bele az egyetemi ifjak és leventeif jak lelkületébe azzal, amikor egyszerűen az Ergerberger nótát utcahosszat énekeltetik. (Müller Antal: Nem olyan veszélyes!) A fiatal 12—13 éves fiúknak a lelkülete nem arra való, hogy abba beleneveljék a faj- vagy felekezetelleni gyűlöletet. Ezt nem tartom helyesnek, de senki «em tarthatja helyesnek. Legyen szabad még egy Kérdést megemlítenem, mégpedig azt, amit már előttem szólott t. képviselőtársam is szóvátett, hogy a levente fiúkért, akik talán már inas sorb an vannak és nem a szülői háznál laknak, hanem a gazdájuk, az a kisiparos ad nekik lakást, a törvény szerint a főnök felelős. Annak a fiúnak, aki egész héten robotol, egész héten inaskodik és dolgozik, vasárnap volna egy szabad napja, akkor meg leventegyakorlatra kell mennie, de előfordul, hogy egyszerűen nem megy el a vasárnap délelőtti leventeoktatásra. Ilyen esetber. nemcsak a szülőt büntetik, hanem a kisiparost is, aki abszolúte nem tehet arról, ha a fiú bármely oknál fogva nem megy el a vasárnapi leventeoktatásra. Arra kérem tehát a miniszter urat, szíveskedjék intézkedni, hogy az illető hatóságok több kímélettel és több belátással legyenek ilyen esetben, amikor szegény szülőkről vagy szegény kisiparosokról van szó, akiknek egy-két, pengő büntetés is súlyos büntetés. Elnök: Szólásra következik? Rakovszky Tibor jegyző: Andaházi-Kasnya Bélai Andaházi-Kasnya, Béla: T. Ház! Nem akarok abba a hibába esni, hogy újból elismételjem azt, ami már elhangzott. Méltóztassék azonban megengedni, hogy a testneveléssel kapcsolatban én is egy kérdést említsek fel. Szeretném ugyanis, ha a miniszter úr megállapítaná, hogy hol kezdődik a testnevelés. En azt hiszem, hogy ez a testápolásnál kezdődik. Ma azt látjuk, hogy a testnevelésre igen sok gondot fordítanak, ez valahogyan ma a levegőben is van, sőt túlzásba is viszik, mert sokszor azt látjuk, hogy az iskolákban majdnem a testnevelés dominál, az tölti ki az oktatási programmot és sok esetben nem a tudás az, amely a diákot átviszi a vizsgán, hanem a sport. Azt hiszem tehát, helyesen tennők, ha a dolgot a rendes medrébe tereinők, úgyhogy a tanulásra szánt időt fordítsuk tanulásra, a iszigorúan testnevelésre szánt időt pedig testnevelésre. Mégegyszer , hangsúlyozni kívánom azt, hogy a testnevelés nem ott kezdődik, hogy a gyerek tornázni kezd vagy pedig tornagyakorlatokat végez. Én azt láttam a vidéki, különösen pedig a tanyai iskolákban, hogy ott nem testneveléssel, hanem testápolással kellene kezdeni a dolgot, mert amikor meglátjuk azt a kis piszkos gyermeket, akkor az az érzésünk, hogy nem egészen egészséges. Sokszor éppen a szegénységből kifolyólag nem mosdatják meg rendesen a szülők, pedig szívesen megtennék, de nem képesek rá és bizony azt hiszem, hogy ilyen esetekben a legüdvösebb szolgálatot azzal tennők, ha magára a testápolásra fektetnők kezdetben a fősúlyt. T. Ház! Nem akarom ezzel a tanítóknak amúgy is túlhalmozott programra ját még bővíteni, az az érzésem azonban, hogy a t. miniszter úrnak valamilyen módon és eszközzel oda kell hatnia, hogy a tanítók higiénikus szempontból is tartsák nyilván a gyermekeket. Hiszen itt van a Zöldkereszt mozgalom, amely igen szép intézmény és tagadhatatlan, hogy nagyon szép eredményeket ért el s ahol megjelent igen áldásos munkát végzett. Többet kellene azonban tenni a prevenció terén, különösen a tanyai részeken, ahol a gyermekek meglehetős elhanyagoltságban vannak, hiszen hónapokig, sőt évekig nem látnak orvost, itt tehát a gyermekekre több gondot kellene fordítani. Hogy kérésem nem alapnélküli, ebben a tekintetben hivatkozom arra, hogy talán méltóztatnak emlékezni dr. Neubeer Ede egyetemi tanárnak 1936-ban kibocsátott kitűnő munkájára, amelyben az ifjúság egészségi állapotával foglalkozik és ebben a vonatkozásban igen szomorú megállapításokat tesz. Munkájának különösen abban a részében, amelyben az alsófokú diáksággal kapcsolatban véghez vitt vizsgálatait közölte, azt látjuk, hogy hathatósabb oktatást és testnevelést nem végezhetünk, ilyet nem remélhetünk és ebben nem bízhatunk mindaddig, amíg a legelemibb szükséglet, maga az egészség nincsen rendben. A másik dolog, amit szóvá akarok tenni, az illemhelyek kérdése s bármennyire nem idevaló a kérdés, mégis ide kell hoznom. Nagyon sokat járunk a vidéken és bizony igen sok kifogásolni valót találunk e téren, s aggodalommal látjuk, hogy e téren nincs meg az a kellő gondosság, amelyet joggal el lehetne várni. Ha majd ezen az első alapon túl vagyunk, akkor lássunk majd neki a tulajdonképpeni testnevelésnek, amelyre nem mindig az iskolában, hanem mint említettem az iskolán kívül is adjunk alkalmat. Ezzel kapcsolatban meg kell említenem az úgynevezett vidéki, falusi sportköröket; összeáll a diákság, a falu gyermekserege, és amenyriyire anyagi erejük engedi, sportklubot alapítanak és sportolnak. Azt hiszem, hogy ha e téren csak) nagyon kis segítséget is nyújtana a miniszter úr, máris igen szép eredményeket tudnánk biztosítani. Jelentéktelen dolgokról, néha talán csak egy labdáról van szó, de ez magábanvéve elegendő volna ahhoz, hogy a diákok intézeten kívüli sportját előmozdítsuk. Végül itt van a stadion kérdése, amit Dinnyés t. képviselőtársam is megemlített. Végigmenve a sport egész területén, azt hi-
