Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-214

340 Az országgyűlés képviselőházának hiszi eí| nem tehetek róla. (Fábián Béla: Kormánypárti képviselők mindig ennyiről beszélnek! — Dulin Jenő: A miniszter jobban tudja, mint Végváry! — Fábián Béla: Mindig ezt mondják egyes kormánypárti képviselők! — Erről a kérdésről a miniszterelnök úr már többizben nyilatkozott, ismertette a kormányintézkedések természetét, irányát, konkrét részleteit. Ha mégis foglalkozom ezzel a kérdéssel talán kissé részletesebben, ez azért történik, mert ahogyan a tavalyi költségvetési vita során a képviselő urak túlnyomó nagy része a tanítói terményilletményekről szólott, ezidén a képviselő urak úgy az általános vitában, mint a kultusztárca vitája során is szinte kivétel nélkül az ifjúság kérdésével r foglalkoztak. Hosszú felsorolni a neveket, tehát csak egészen röviden megemlítem, hogy Homonnay, Gaál, Festetics Domonkos, Konkay, Müller, Sulyok, Cseh-Szombathy, Martsekényi, Makray, Horváth Ferenc, Vázsonyi, Fábián, Bánsághy, Tóbler, Plósz, Kupert, Eckhardt, Rajniss, Tildy, Törs, Illés, Végváry és Petrovácz képviselő urak foglalkoztak ezzel a kérdéssel. (Vázsonyi János: Megvan a nemzeti egység!) Egész különleges megvilágításban foglalkozott ezzel a a problémával Toperczer Akosné t. képviselőtársam, aki a nőkérdésről beszélt, úgyszintén Kéfchly Anna t. képviselőtársam, aki hasonlóképp f a nők, elsősorban a munkanélküli tanítónők kérdését tette szóvá. Ez az általános érdeklődés arra késztet, hogy én is szóljak néhány szót erről a problémáról. (Halljuk! Halljuk!) Ernszt Sándor t. képviselőtársam csodálkozását fejezte ki, hogy mikép tartozhatik ez a (kérdés a vallás- és közoktatásügyi minisztérium hatáskörébe, Megértem, hogy ő, mint szociálpolitikus nem érti meg, hogy egy szociálpolitikai kérdés más tárca keretébe tartozzék, mint a népjóléti tárcába, de mivel a népjóléti tárca tudvalevőleg megszűnt, az illetékes tárcák között annak hatáskörét meg kellett osztani. Viszont minden kultúrpolitikusnak tudnia kell, hogy az értelmiségi munkanélküliség kérdése elsősorban és jellemzően 'neveléspolitikai probléma. (Általános helyeslés,) Ezért tartozik ez a kormány határozata értelmében tárcám körébe. Nem akarok ennek a munkanélküliségnek okaival részletesen foglalkozni. Igen sokan beszéltek erről itt a Házban, csak rámutatok arra, hogy a fő ok mégis az a beteges közfelfogás, amelyről itt Illés József képviselőtársam és más képviselő urak is részletesen megemlékeztek, az a közfelfogás, amely az ifjúságot a gyakorlati gazdasági élet helyett a hivatalok felé tereli (Ügy van! Ügy van!) és amely *a gyakorlati gazdasági pályákban ma már szinte valami másodrendű foglalkozást lát. (Ügy van! Ügy van! Taps a jobb- és (baloldalon. — Fábián Béla: Itt a baj gyökere!) Az a téves, beteges közfelfogás, amely az iskolában nem műveltségosztó intézményt, hanem valami fixfizetéses pályára oktató és nevelő intézményt lát s a diplomában nem a műveltségnek, az iskolában szerzett képességeknek a bizonyítványát látja, hanem utalványt valamely állásra. (Ügy van! Ügy van!) Szomorú és beteges, nemzeti szempontból veszedelmes tünet az, hogy ma a boldogulását — kezdve a közületektől, az' önkormányzatoktól az egyénekig — mindenki az államtól várja, (Ügy van! Ügy van!) mindenki az államtól akar fizetést, mindenki az államtól È'fy. ülése 1M7 május 18-án, kcââên. akar segélyt, mindenki az államtól vár támogatást (Ügy van! Ügy van!) és egyre kevesebb azoknak a száma,, személyeknek is, de jogi személyeknek is, — egyesületeknek és önkormányzatoknak — akik és amelyek önerejükből kívánnak boldogulni. A Magyar Tudományos Akadémiának hosszú ideig volt főtitkára és főkönyvtárosa, öreg Szily Kálmán — az én kedves munkatársamnak az édesapja — mindig a leghatározottabban tiltakozott az ellen, ha akár az Akadémia, akár bármely tudományos társulat, amelynek ő tagja volt, segélyt akart elfogadni az államtól. G ezt a tudományos élet szabadságával, az önkormányzattal tartotta ellentétesnek. (Ügy van! Ügy van!) Hasonlóképpen az egyéneknek is meg kell gondolniuk azt, hogy a fisfizetéses pályák, a hivatali pályák, talán bizonyos tekintetben kedvezők, kellemesek és kényelmesek lehetnek, de az önálló életben boldogulni a férfi legnagyobb ambíciója kell, hogy^ legyen. (Ügy van! a baloldalon. — Fábián Béla: Nem akar itt független lenni senki sem!) Ennek a közfelfogásnak kialakításában, amint azt különösen Eckhardt és Sulyok t. képviselőtársaim érintették, a mi mai, illetőleg már múlt iskolarendszerünknek is része van. (Ügy van! a baloldalon.) Iskoláink valóban túlságosan teoretikusak és a gimnázium mellett, amelynek az elméleti alapon bizonyos módosításokkal meg kell maradnia, az összes többi középfokú iskolák — hogy úgy mondjam — gimnáziumot játszanak. (Ügy van! Ügy van!) Ma a polgári iskola, a kereskedelmi iskola, a mezőgazdasági iskola,, az ipariskola és a tanítóképző mind abban tetszeleg, hogy gimnáziumnak, középiskolának, elméleti iskolának lássák. (Ügy van! Ügy van!) olyan ismereteket igyekszik tanítani, amelyek az egyetem felé viszik a diákokat, ahelyett, hogy befejezett, végleges gazdasági műveltséget adnának. (Ügy van! Ügy van!) Ebből következik, hogy a probléma teljes megoldása csak iskolapolitikai és neveléspolitikai intézkedésekkel érhető el. Meg kell azonban állapítanom, hogy a munkanélküliség kérdése tulajdonképpen két problémából tevődik össze. Első feladat a jelenleg munka nélkül levők elhelyezése, illetőleg; az elhelyezkedés támogatása, a másik a jövő irányítása, azoknak az okoknak kiküszöbölése, amelyek folytán ez a munkanélküliség előállott. Az első probléma csak diákszociális vonatkozásban érinti a kultusztárcát és azért, mert sajnos, a munkanélküliek 30%-a tanár és tanító, különösen nő. A második teljes egészében neveléspolitikai kérdés. Az akut problémákról néhány szót. (Halljuk! Halljuk!) A statisztikai összeírás, amelyet országszerte végrehajtottunk a múlt esztendő végjén, nem igazolta azokat a túlzott számokat, — ilyenkor Fábián képviselő úr nem hallgat ide — (Élénk derültség. — Fábián Béla: Egy kérdésre válaszoltam! — Zaj. — Elnök csenget.) amelyek forgalomba kerültek és itt a Ház ülésén is^ elhangzottak s amelyekről t. képviselőtársam éppen az előbb szólt. Különösen a diplomásoknál történt — hogy úgy mondjam — meglepetés: ezeknek az állásnélküli vagy inkább munkanélküli diplomásoknak a száma 1933 óta nem emelkedett, sőt inkább csökkent. Az oka ennek nyivánvaló. Az Állástalan Diplomások Országos Bizottsá-