Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-214

Àz országgyűlés képviselőházának 2 társadalom részéről, de ez a támadás és ez az ellenszenv a színészek részéről, amely az erős kezű és fegyelmet tartani akaró igazgatóval szemben megnyilvánul, nem újság. Annak ide­jén, száz, esztendővel ezelőtt a Nemzeti Színház első igazgatóját, Bajza Józsefet éppen így tá­madták, pontosan ilyen színészinformációk alapján. Akkor írta Kazinczy Gábor Bajza Jó­zsef védelmében a következő igen érdekes és klasszikusnak nevezhető sorokat (Olvassa): »Az csak képzelhető, hogy a színészek egy része, az, mely rendet nem szeret, melynek nem a művé­szet, hanem kenyér és könnyű élet a célja... nem igen fog jót mondani igazgatójáról.« Hát ezzel az animozitással kell megküzde­nie a Nemzeti Színház mostani igagatójának is. Ehhez járul még azután a harmadik kate­gória, az a bizonyos társadalmi kategória, amely azonban főleg és jórészt az eksŐ két kate­gória ellenszenvének vagy kényszerű magatar­tásának hangulatát tolmácsolja, ezeknek ítélete azonban nem lehet döntő az objektív bírálat számára. T. Ház! Tisztelettel kérem, méltóztassanak még egy kis türelemmel és figyelemmel meg­hallgatni azt, vájjon mivel támadják ezt a Nem­zeti Színházat, s mik azok az argumentumok, amelyekkel a Nemzeti Színház ellen ágálnak. Azt mondják, hogy műsora nívótlan, irodalmi érték nélkül vaió, a darabok rendezése rossz és nem teljesíti azt az elsőrangú kötelességét, hogy új és friss magyar drámairodalmat segít­sen felnőni és kialakulni. Ezekkel a vádakkal nem lehet másként ob­jektíve szembenézni, csak úgy, ha az ember rászánja magát és azt mondja: végignézek egy csomó színházi előadást. Én ezt meg is csele­kedtem és az elmúlt színházi évadban körül­belül 30 színházi előadást néztem meg. Ennek a 30 színházlátogatásnak mérlegét megcsinálva a következő konklúzióra jutottam: a 30 álta­lam látott előadás közül, sajnos, csak 10 volt olyan, amely komoly színházi élményt jelen­tett. Ezek között volt Koós Károly színmüve, a »Budai Nagy Antal« előadása a Vígszínház­ban, a »Szűz és gödölye« előadása a Magyar Színházban, az »Édes Anna« című Kosztolányi­regényből írt színdarab a Belvárosi Színház­ban, ezek mind magánszínlházakibam előadott műveik. De a 10 valóban nagy és komoly szín­házi élmény közül 7 és pedig névszerint: Kállay Miklós friss driámai remekműve, a »Roni­nok kincse«, Shakespeare »Othelló«-jának fel­újítása, a híres kínai darab, a »Gyémántpatak­kisasszony«, a grandiózus »Amerikai Elektra«, Kodolányi János »'Pogánytüz«-e és az összes sziínpadi produkciók tetejeként:Vörösmarty Mi­hály remekművének, a »Csongor és Tündé«-nek valóban tündérszép előadásja — mind a Nemzeti Színházban került színre. À mérleg tehát fel­tétlenül, még objektív alapon is, az összes ma­gánszínházakkal szemben a Nemzeti Színház javára billen. Egyszerű publikumember vagyok és ezért egyáltalán semmiféle indulat nem vezetett, nem volt semmiféle elfogultságom, mégis fel kellett bennem támadni a gyanúnak, hogy valamilyen titkos, láthatatlan rugója van a Nemzeti Színház elleni támadásoknak.^ Fel kell támadni a be nem avatott és egyszerűen csak a maga konzervatív irodalmi neveltségére tá­maszkodó publikumemberben a gyanúnak ab­ban az irányban, hogy miért támadják a Nem­zeti Színházat akkor, amikor, mondom, vég­eredményben a mérleg, ha valaki, mint én is, \h. ülése 19È7 május iB-án, kedden. 315 veszi magának a fáradságot és végignéz egy csomó színházi előadást, — mégis csak a Nem­zeti Színház javára billen. Fel kell támadni a gyanúnak: nincs-e itt az előbbi érdekeltsége­ken túlmenő valami messzemenő összeesküvés a Nemzeti Színház és annak jelenlegi vezetője ellen? Feltámad a gyanú a naiv publikum­emberben feltétlenül abban az irányban, hogy nemcsak egy fiatal, újat és gyökeresen magyart akaró tehietséget akarnak-e elfűrészelni, aki jobb törekvéseivel elárulta azt, hogy más színházi kultúrát szeretne itt teremteni, mint amilyet a Molnárok, Szomoriak, a Fodorok és Bus Fe­kete Lászlók jelentenek. (Ügy van! a jobbolda­lon.) Én jóhiszeműen nem élesztem magamban ezt a gyanút, csupán annyit mondok, hogy ha Németh AntaL akit Hóman Bálint kultusz­{ miniszter úr bizalma két évvel ezelőtt a Nem­zeti Színház élére állított, e két évi működése alatt nem csinált volna egyebet, minthogy új ren­dezésben bemutatta a Csongoir és Tündét és ezzel I az új rendezéssel bebizonyította azt, hogy a j magyar nyelv csodálatos szépségének, zengésé­j nek, kifejezőerejének ez a felülmúlhatatlan re­meke valóban színDadi mü is, — mint ahogy ! ezt az eddigi rendezések, sajnos, nem tudtak j nekünk bebizonyítani — ha mást nem tett ! volna, .minthogy .bemutatta — untondjuk — 1 Kállay Miklósnak %gy t valóiban drámai re­j mekét, a Koninok kincsét, amelyet, ha Molnár :• Ferenc írt volna, akkor zengene tőle a fél vi­! lág, h/a nem csinált volna egyebet, mint pro­! dukálta a valóban grandiózus nagyszerű ! előadást, az Amerikai Elektrát, de mindezeken túlmenően, ha csak iazt a — mondjuk — drá­mailag talán nem a legkiválóbb, de költői szép­ségekben rendkívül gazdag színdarabot, Ko­dolányi János Pogánytüzét mutatta yolna ibe I és ezzel jelzi azt az irányt, amelyet ő követni akar, hogy neki nem kell a drámai mester­ember, nem kell a tökéletes Molnár, nem kell neki a magyar nyelv kerékbetörője, Szomori, nem kell a többi világhírű magyar dráma­! exportőr, hanem azt akarja, hogy végre megint I egyszer, akármilyen gyönge drámában is, de a magyar szellem, a magyar géniusz es a ma­gyar költő szóljon a magyar világhoz, a ma­gyar színpad deszkáiról, — mondom — ha esak ennyit tett volna, akkor már feltétlenül eleget tett annak a várakozásnak, amelyet az ő vállal­kozásához fűztünk. Én nem akarok most további tapasztala­taim részletezésébe belemenni, csak annyit mondok, hogy Németh Antalnak vannak ter­mészetesen hibái is, — hogyne volnának, min­denkinek vannak — s vannak^ tévedései \%. Vannak darabok, amelyeket talán én sem szí­vesen látok a Nemzeti Színház színpadán, — a Pénz, pénz, pénz és az Áruház című^ darabokat szívesen elhagytam volna — de egészen bizo­nyos, hogy ha ezeket a darabokat — tegyük fel — Hevesi Sándor hozta volna, akkor a kri­tika feltétlenül úgy írt volna, hogy: Heureka, a nagy direktor a korszellemnek megfelelően alakítja át az avult tradíciójú Nemzeti Színház műsorát De ezeket a könnyű és kommersz darabo­kat Németh Antal hozta, s nem Hevesi Sán­dor, mert, sajnos, számolnia kellett a rentabi­• litással, ami ugyancsak van és számolnia kel­lett a megfertőzött judiciumu közönség köny­nyű mulatságot kereső ízlésével, amellyel egy színház direktorának ugyancsak számolnia J kell, különösen a mai időkben, amikor a Nem-

Next

/
Thumbnails
Contents