Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-214

Az országgyűlés képviselőházának éli. ülése 1937 május 18-án, kedden. 313 képességeket tovább fejleszthesse és ha megvan benne a tehetség, az akaraterő és a szorgalom, akkor az autodidaxis módszerével tovább képezhesse magát. Most e felett a háromosztályú felsőbb népiskola felett volna egy négyosztályos, középfokú intézet, amely szintén kereskedelmi, ipari, mezőgazdasági és népnevelő osztályra volna felosztható. Èz a népnevelő osztály pótolná tulajdonképpen a mai tanítóképzőt. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Szóval ez kilencosztályos középiskolának felel meg!) Igen. Az en nevelési ideálom — az időm letelt és így rövid leszek — az önálló egyéniségek kifejlesztése, anélkül, hogy az individualizmus túlzásai kifejlődnének az egyénben. Önálló egyéniségek kifejlesztése, akik nem félnek az élettől, akik az életet úgy, ahogy az adva van, le merik élni, akik bele merik vetni magukat az élet hullámaiba és emellett megvan bennük a nemzeti összetartozandóság érzése. Nem tudat alatt, nem homályosan és hézagosan, hanem öntudatosan kiképezve, mindenki a köz javát szolgálva, a saját javát is szolgálva lássa. Ezt ezzel a nevelési rendszerrel lehet elérni, vagy ha nem is elérni, de legalább megközelíteni. És mivel előbb-utóbb elkerülhetetlen, hogy a mai nevelési rendszert, amely csődöt mondott s amely mellett a nemzet érdekeit tovább hatásosan nem szolgálhatjuk, egy más nevelési rendszer váltsa fel, én felhívom a kultuszminiszter úr figyelmét ezekre a kérdésekre. Ezek olyan kérdések, amelyeket máról-holnapra megoldani nem lehet, viszont előbb-utóbb mégis meg kell őket oldani. Tegye megfontolás tárgyává a miniszter úr ezeket a szempontokat, hiszen elsőrendű szakemberek állanak erre rendelkezésére s amennyiben a kérdés már megérlelődött, elérkezik majd az időpont s eljön a kedvező alkalom, akkor terjesszen megfelelő javaslatokat ide a képviselőház elé, vagy legalábbis készítse elő egy olyan atmoszféra kialakulását, amely ezeknek a javaslatoknak előterjesztését lehetővé teszi. Nagy kérdés ez, a magyarság egyik legnagyobb kérdése, mert egyedül a fiatalság életre való nevelése, a gyakorlati pályák ma elhanyagolt területeinek meghódítása teszi képessé ezt a nemzetet a rá következő megpróbáltatások elviselésére^ és az az államférfiú. aki ezt előmozdítja, aki ennek megvalósításai elősegíti, méltóvá fogja tenni magát a nemzet hálájára. (Ügy van! Ügy van!) Itt ma az igen t. kultuszminiszter úr egyébként dicséretre méltó tevékenységéért nagy elismerések és nagy dicséretek hangoztak el. Én elismerem, hogy mindazt, amit tett, helyesen tette, de mindez csak tizedrésze annak, ami ezen a téren mint tennivaló előttünk áll. Nagy feladatok nagy embereket kívánnak és a nagy ambíciók iparkodjanak arra, hogy ezeket a nagy feladatokat meg is oldják s a nehézségeket le is győzzék. Én ezt a feladatot a kultuszminiszter úr figyelmébe ajánlom és a nehézségek legyőzéséhez, a nemzeti nevelés új organizmusának felépítésével kapcsolatos működéséhez, sok sikert és szerencsét kívánok. Egyébként a tárca költségvetését pártállásomnál fogva nem fogadom el. Elnök: Szólásra következik! Brandt Vilmos jegyző: Németh Imre! Németh Imre: T. Ház! A kultusztárca hatalmas, körülbelül 120 milliós volumenjéből én most itt csupán három részletkérdéssel szeretnék és kívánnék foglalkozni, de szerény megjegyzéseimet azért mondom el itt, az általános vitánál, mert meggyőződésem szerint mind a három részletkérdés általánosabb jelentőségű. Ez a három kérdés a következő: először az 1938-as Szent István emlékével kapcsolatos óhajtanivalók, másodszor egy másik jubileumnak, a Nemzeti Színház centennáriumának ügyével kapcsolatos kérdések és általában ezzel kapcsolatban a Nemzeti Színház kérdései, harmadszor pedig a kultusztárca negyedik fejezetében a 9. rovatban megemlített írósegélyezésekkel kapcsolatos kérdések. Bár soha nem voltam barátja és nem voltam gyakorlója az úgynevezett személyi kultusznak, első témám megemlítésénél mégis kivételesen egy személynek szóló üdvözletet szeretnék elmondani. Ki akarom fejezni őszinte örömömet, hogy az a jubileumi év, amelynek első felére ez a költségvetési év is átnyúlik, egy olyan férfiút talál a kultuszminiszteri székben, aki tudományos munkássága alapján kétségtelenül a legméltóbbak közé tartozik azok között, akik a szentisváni gondolat ország-világraszóló jövőévi ünnepségeit szellemileg előkészíthetik. Örülök ennek azért, mert Hóman Bálint, a történettudós, egyik legalaposabb ismerője annak a kornak, amelynek szellemét, hagyományait és egy ezredév távlatán is felénk világító hősét Szent Istvánt, István királyt ünnepelni készülünk. Örülök ennek azért is, mert bizonyos vagyok abban, hogy Hóman Bálint a politikus, a kultuszminiszter és ezeknek a jubileumi ünnepségeknek legfőbb rendezője, bizonyára nem tagadja amaj-d meg a történettudóst, azt a törtémettudóst, akinek múlhatatlan érdeme, hogy az őstörténelmünkre, származásunkra vonatkozó legújabb kutatások logikus erejű, világos, szép, tiszta csoportosításával jóformán egyszersmindenkorra megsemmisített a főleg germán forrásból származó s bennünket mélyen sértő tudományos babonákat. De Hóman Bálint érdeme az is, hogy a modern történetírásban talán legszebben és legklasszikusabban fejezte és mutatta meg az Árpádok nagyszerű államalkotó koncepcióját és talán ő fejezte ki a legszebben István királyunk nemzetépítő és államszervező gesztiójában azt a sorsdöntő elhaj tarozást, hogy a római kereszténységhez való csatlakozás tényével nemcsak az erkölcsszelidítő názáreti tanokkal, de a latinos művelődésű formákkal és szellemmel is mindenkorra eljegyzett bennünket. És Hóman Bálint mutatta meg legplasztikusabban azt, hogy Szent István királyunk legfőbb politikai örökségképpen a magyarság államszervező f erejének öntudatán kívül az örök római eszmét hagyta ránk, azt a bizonyos »birodalmi gondolat«-ot, amely Szent István óta minden igazán nagy magyarnak politikai azonos inspirátora volt. En tisztelettel kérem Hóman Bálint kultuszminiszter urat, hogy a magyarság legnagyobb politikai géniuszának tiszteletére szánt emlékévben úgy rendezze az ünnepségeket, hogy minden láng s minden fény a magyar és latin szellem azonosan rokon világosságával hirdesse ezt a birodalmi gondolatot, — ezt a magyar gondolatot, ezt a népeket» fajokat öszszefogó birodalmi gondolatot — a 20. század minden közös mítoszával szemben. Különös nyomatékkal kérem ezt a kultuszminiszter úrtól, most, amikor az egész ország népe tisztelettel várja vendégének az új római birodalom uralkodóját. De mi a vendéglátó ünnepségek külső fényességében sem feledke-