Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-209

Az országgyűlés képviselőházának 209. ülése 1937 május 10-én, hétfőn. 23 kell ebben az országban, ez a falvak megerősítésén keresztül (Taps a baloldalon.) még a városi proletárságnak, a munkanélküli embereknek is kitelepítése a földhöz, vissza a faluba kell, hogy legyen, (Helyeslés a jobboldalon.) mert csak ez teremthet egészséges életet Magyarországon. Igen t. Ház! A belső gazdasági egyensúly megbillenésében nagyon nagy szerepet iátszik a magyar föld és a mezőgazdasági lakosság szörnyű eladósodása, amiben a dekonjunktúrán kívül része van annak a pénzügyi és gazdasági politikának is. amelyet az elmúlt kormányzatok követtek. Friedrich István t. képviselőtársam azt mondta az előbb, hogy ez a kérdés már rendezve van. (Friedrich István: ök mondták! Nem kell rámkenni!) A gazdayédelmi rendeletek előtt kaptunk egy kiielentést, amely úgy szólt, hogy a gazdák többet fognak kapni, mint amennyit reméltek. Azt mondhatom, 'hogy nagyobb kiábrándulást kevés intézkedés okozott ebben az országban, mint amilyet éppen ezek a gazdavédelmi rendeletek okoztak; nem azoknál, akik valamiképpen beiutottak a védettek közé, — mert elismerem, hogy ezeknek a helyzetét (Friedrich István: Javult a helyzetük!) valamivel nyugodtabbá tette ez a rendelet — hanem abban a nagy rétegben, amely kimaradt ebből a rendezésből. (Dinnyés Lajos: A nem védettek! — Fábián Béla: Akik azért nem kaptak pénzt, mert a többiektől nem kapták vissza! Megfizették azok, akik nem vettek fel kölcsönöket!) Meg kell várnom, amíg a közbeszóló kér>viselőtáream befejezi. (Derültség balfelől.) Természetes dolog, hogy az egész magyar gazdatársadalom, a védettek és a nem védettek részére, akik akár hibájukból, akár hibájukon kívül kerültek^ ebbe a helyzetbe, komoly adósságrendezést 'kívánunk.^ Különösen besorozni kívánjuk a rendezés kategóriájába a zálogleveles kölcsönök ügyét is. Természetes dolog, igen t. Ház. hogy a gazdasági helyzet ilyen megbillenésének megvoltak a konzekvenciái szociális vonatkozásban is. A kisgazdák életszínvonala leszállt — nagyon mélyre. Csak a létfenntartásról van szó; a kulturális szükségleteket kielégíteni a kisebb gazdák már alig tudják. A gazdák^ életszínvonalának leszállása mellett valósággal kétségbeejtő a vidéken a kisipari rétegek elszegényedése. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Ha visszagondolok az adókérdésekre, azt kell mondanom, hogv a kisiparosság kereseti pdóia tekintetében a legsürgősebben szükséges bizonyos létminimumot megállapítani. De ha a vidék szociális helyzetéről van szó — s most térek irá arra, amiről! főképpen beszélni szeretnék: két nagy magyar fajvédelmi kérdésre — a magyar földmunkásság, a mezőgazdasági munkásság, az urad almi cselédség kérdéseiről kell szólnom. Jól esik az, hogy a magyar közvélemény és itt benn a Kép viselőház túloldalán ülő képviselőtársaim közül áis többen alaposan és a mi a fő, nagy szeretettel foglalkoztak ezzel ;

a problémával. Nekem is meg kell állapítanom Mégay-Meissner képviselőtársammal együtt, aki éppen ma említette meg ezt a kérdést, hogy az egész magyar nemzeti életnek, az egész magyar nemzeti társadálomnak legnagyobb és legsúlyosabb problémája ez. Ennél a kérdésnél szeretném elfeledni azt is, hogy párthoz tartozom. Egyáltalán ezt a kérdést szeretném kiemelni a pártpolitika levegőjéből. Én magam ítélem el leginkább, amikor a nyomorgó alföldi rétegek közt megjelenik a bujtogatás szelleme és azok részben az arisztokrácia tagjai, (Fábián Béla: így van!) akik ezen a területen olyan hangot ütnek meg most, amelynek következményeivel nincsenek tisztában. (Fábián Béla: Szocializáló grófok! — Gr. Apponyi György: Lecsuknám őket osztályellenes izgatás miatt! Izgatnak a saját osztályuk ellen!) Nem tudják, milyen kérdésekkel játszanaíkl Mi, akik egy ellenzéki pártnak vagyunk a tagjai, — állíthatom és ezt ellenőrizni lehet — a vidéken a mi agitációs munkánkban igyekszünk a felelősséget a maga teljes súlyával hordozni és nem akarunk felelőtlen ellenzéki politikát hirdetni ezek között a rétegek között. (Gr. Apponyi György: Megcsinálják azt a kormánypártiak I) Ezt a kérdést belevonni a ^radikalizmus légkörébe és azután megkívánni, hogy ez a radikalizmus csak egy irányban hasson és álljon meg a nagybirtokok kapuinál, (Dulin Jenő: Evés közben jön meg az étvágy!) ez olyan próbálkozás

1

, amely semmiképpen nem fog sikerülni. (Ügy van! balfelől.) Radikalizmust hirdetni olyan szavakkal, amelyek lázba és indulatba hozzák ezeket a leszegényedett tömegeket és azt hinni, hogy ez a radikalizmus csak egyetlen területet fog kímélni ebben az országban, a nagybirtok területét, olyan álom, amely semmikép sem valósulhat meg. (Ügy van! balfelől. — Jurcsek Béla: Osztják is a földet eléggé!) Méltóztassék elhinni, hogy amikor a magyar arisztokrácia egyébként igen tisztelt, nagyrabecsült és szociális érzéstől áthatott tagjainak vidéki agitációját nézem, önkéntelenül az a gondolat merül fel néha ia Telkemben, hogy ez a radikalizmus, amelyet hirdetnek, ez< a sokszor gyűlöletet keltő beszéd nem arra való-e, hogy a legzörgetőbb kérdéseket, amelyek ezeket az alföldi rétegeket elsőrendűaü; érdeklik, eltereljék a közfigyelem homlokteréből? (Felkiáltások a baloldalon: Így van!) Friedrich igen t. képviselőtársam 18 esztendős problémáról beszélt. Ha megnézem ennek az alföldi színmagyar népnek életkérdéseit és ezeknek történetét, akkor azt látom, hogy már Széchenyi István erre a területre fordította figyelmét, amikor az utak és vizek szolgálatára rendelt bizottmány elnöki tisztségével bízták meg. Egy évszázadnyi távolból szólnak ezek a szavak (olvassa): »Hogyan lehetett volna új hatáskörömben bármily előbbi gondolatom, mint a Tiszavölgy, melyben a legtöbb és legeredetibb magyar lakik, s mely naprólr-napra inkább közelít a végpusztuláshoz? A dunántúli és egyéb magyarság is nemzetiség szempontjából hervadozni fog, ha pusztulásnak indul a Tiszavölgy és ezzel az Alföld«. Az alföldi magyarság Széchenyi után élt jobb időket, hullámzott a sorsa, legnagyobb problémája azonban megmaradt és ez a probléma maga az élet, az a kérdés, hogyan lehet megélni ezen a nehéz és kemény földön, hogyan lehet megélni olyan mostoha körülmények között, mint amilyen körülmények között ez a magyarság vívja évezredes harcát itt az Alföldön. T. Képviselőház! Hadd idézzek még egy férfit itt ebben a Házban, akinek könyve számomra a legmegrázóbb olvasmány volt. Csongrád megye főispáni székében öt esztendőt töltött Vadnay Andor és ennek az öt esztendőnek végén lelket megrázó cikkekben, le-