Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-213

Az országgyűlés képviselőházának 213. felé: Diktátor akar itt lenni uraságodl — Rupert Rezső — Meizler Károly felé: Amikor ön még fel sem fedezte magában, hogy keresztény, én már akikor keresztény voltam! — Meizler Károly: Látjuk, hogy milyen! — Farkas István: Nem is az a keresztény, aki abból él! — Meizler Károly: Ki él abbólH Képviselő úr, szégyelje magát! — Farkas István: Üzletet csinálnak! — Meizler Károly: Szégyelje magát! — Farkas István: Nem szégyelem magamat, mert nem csinálok üzletet!) Előbb-utóbb toe kell következnie annak a kornak, annak az időnek, amikor a középeurópai államok végre megtalálják egymást az igazság, a jog és az egyenjogúság alapján. Sajnos azonban, azt kell látnunk, hogy talán Jugoszláviát nem számítva, ahol kedvezőbb atmoszféra jelei mutatkoznak a kisebbségi jogok kezelése terén, ez az atmoszféra nemhogy javult volna, hanem határozottan rosszabbra fordult. (Ügy van! a jobboldalon.) Áll ez Csehszlovákiára és még fcukozottabb mértékben Romániára; A csehszlovák állam köztársaság, szeret a világ színe előtt a demokrácia, a kultúra, a haladás köpenyegében mutatkozni és a múltkor azt kellett tapasztalnunk, hogy hoztak egy államvédelmi törvényt, amely bizonytalanná teszi a kisebbségek: létét, mert állandóan mint Damokles^kardja, függ az illető kisebbség felett. Még rosszabb a helyzet Romániában. Romániában jellemző az ott uralkodó felfogásra, hogy 'még a numerus wallachicus szörnyszülött gondolata is felmerülhetett. Reméljük, hogy az európai felháborodás ezt a gondolatot csirájában fogja elfojtani. Amíg Ghibu Onesifor egyszerű 'beadványára egy gesztussal, el lehet kobozni a magyar szerzetesrendek vagyonát, iskoláit, míg a magyar szót jóformán még a családi tűzhelyen is üldözik, addig megbékélés, szerény véleményem, szerint, a Dunamedencében testvéreinkkel szemben elkövetett árulás lenne. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) T. Ház! Sajnálattal kell megállapítanunk azt is, {hogy a Népszövetség a kisebbségi panaszok orvoslása tekintetében csődöt mondott. A Népszövetség ezekben a 'kérdésekben Pilátus szerepét játssza, aki mossa a kezét, azonban rendszerint Barabást bocsátja szabadon, ellenben az elnyomottat, Krisztust kiszolgáltatja az elnyomatás erőszakának. Hogy a szellemi termékeket a kultúra nagyobb dicsőségére nem eresztik át a határon és^ a vámvizsgálóknak és a rendőröknek a határokon az a legszorgosabb gondjuk, hogy a kofferokiban magyar újságot találjanak és azt kéjjel elkobozzak, erről nem is teszek említést. (Boczonádi Szabó Imre: Az Est-et kiengedik!) Tartozom azzal a kijelentéssel, hogy a miniszterelnök úr tapintatos, átgondolt, de viszont a magyar önérzetből fakadt kijelentései, melyeiket ebben a kérdésben tett és melyek, bár alkut nem ismernek, a békés 'atmoszféra megteremtésére kész 'hajlandóságáról tettek tanúságot, úgy a határon belül, mint a batáron túl általános megnyugvást keltettek nemcsak a magyarok és a kisebbségi sorsban velünk osztozó kisebbségek körében, hanem, azt hiszem, minden kultúremhernek lelkében élénk visszhangra és megértésre találtak. (Ügy van! Ügy van jobbfelől.) T. Ház! A szentistváni esztendőt 1938-ban még az is emeli, bogy a magyarság barátjának, a római Szentszéknek jóvoltából ugyanakkor a nemzetközi eucharisztikus kongresszus ülése 1937 május 14-én, pénteken. 267 fogja tartani itt az üléseit. Ez a tény, hogy akkor az egész világ katolikusai vagy idejönnek, vagy a iszemük ideirányul, lehetővé teszi azt is, hogy ebből az alkalomból Szent István személyét, Szent István keresztény és. nemzeti elgondolását a világ- érdeklődésének középpontjába állíthassuk. (Ügy van! Ügy van jobbfelol.) En szükségtelennek tartom, hogy erre a kongresszusra a miniszterelnök úr figyelmét felhívjam, mert meg vagyok győződve arról, hogy a miniszterelnök úr ennek fontosságáról száz százalékban úgyis át van hatva. (Ügy van! a jobboldalon) T. Ház! Méltóztassanak megengedni, hogy a miniszterelnöki tárcával és Szent István örökségével kapcsolatban egy-két mondatot a hazai kisebbségek kérdéséről is beszéljek. (Halljuk! Halljuk!) A Katholikus Szemlében nemrégen, azt hiszem, Madarász doktor foglalkozott Szent István idevonatkozó tételével. Szent Istvánnak fiához szóló intelmeiben, annak hatodik fejezetében, az »In acceptione exterorum et nutrimento hospitum« 3. '§-ában a nagy király ezt a feltűnő kijelentést teszi. Azt mondja: »Az egynyelvű és szokású ország törékeny. Regnuim unius linguae uniusque moris imbecillis et fragilis est. — Ezért meghagyom neked, fiam, hogy jóakarattal viseld gondjukat és tisztességesen tartsd őket, hogy szívesebben lakjanak veled, mint máshol, mert ha te azon volnál, hogy lerombolod, amit építettem és szétszórod, amit gyűjtöttem, kétségkívül országod vallja ennek kárát.« A magyarság egy ezredéven át tartotta magát ehhez az intelemhez, mert a magyarság jelleméhez tartozik a türelem és a lojalitás. En Rupert Rezső beszédére is ezt felelhettem volna egy mondattal. Ez áll a kisebbségi kérdésre nézve is. Nekünk nem kellett sem Trianon, sem Genf,_ hogy megtanítson bennünket a kisebbségi jogalkotásra* mert Magyarországon ez a jogalkotás mindig megvolt; nálunk az, aki a szent korona testéhez tartozott, beszélt légyen bármely nyelvet, tartozott légyen bármely fajtához, ha itt lakott és honpolgári jogot szerzett, teljes jogú polgára volt ennek az államnak és úgy a törvény előtt, mint mádképpen -minden tekintetben egyforma joga volt a magyarnyelvű lakosokkal. (Hertelendy Miklós: Mindig nagy volt a vendégszeretet! — Ügy van! a jobboldalon.) Amíg a magyarság a szentistváni vonalhoz tartotta magát, dacolt az ország egy ezredév viharával és nem voltak a centrifugális erők, a baj akkor szakadt ránk, mikor a politikánk letért az ősi vonalról. En köszönöm á vita során felszólalt képviselő uraknak, Bethlen István grófnak, Eckhardt Tibornak, Lang Lénárdnak, a mi sorainkból Czermann Antalnak, hogy a hazai németség dolgával barátságosan és baráti szeretettel foglalkoztak. Ez a derék német népünk megérdemli, hogy megértéssel és szeretettel keceljék és ne süssék rá a hazaárulás bélyegét, ha népi jellegéhez és nyelvéhez ragaszkodik. Itt a parlament előtt áll két szobor, az egyik Rákóczi szobra és a másik Kossuth Lajos szobra. Rákóczi zászlaja alatt tótok is küzdöttek cum Deo pro patria et libertate (Ügy van! Ügy van!) éspedig a magyar pátriáért és a magyar szabadságért. Ott áll vele szemközt Kossuth szobra. Kossuth egyszer megnézte a nemzeti hadsereget és Damjanich ezredében egy zászlóaljat talált, mely feltűnt néki. Azt kérdezte, vaj jen kik