Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-213

258 Az országgyűlés képviselőházának 2 Azok azonban, akik a nemzet egyetemének boldogulását a nagy tömegek felemelkedésében, azok jólétének állandó fokozásában látják, bizonyáéi is keseredhetnek. Kétségtelen dolog, hogy ebben. a költségvetési vitában a magyar nép nyomorúságának, bajainak különböző szempontjai merültek fel. Ezek mind azt bizonyították, ihogy itt messzemenő reformokra, gyökeres, gyors gazdasági ós szociális átalakulásra volna szükség. A miniszterelnök úr szakított a múlttal, a gyorsyonati tempóval és felállított egy új tételt, amely úgy szól, hogy: »Lassan járj, tovább érsz«. (Darányi Kálmán miniszterelnök: Nem én állítottam fel! — Rupert Rezső: Régi bölcseség!) Ez utóbbi megfelel a magyar tradicionális politikának, mert a magyar politika mindig lassan járt, de sohasem jutott előre; egyhelyben maradt, tipegett-topogott; ma is azt látjuk, hogy az egyhelybentopogás megfelel ennek a felfogásnak és azt jelenti, hogy ne csináljunk semmit. Utalok itt az egységespárt és az ellenzéki polgári pártok szónokaira és magának a miniszterelnök úrnak itt elhangzott egy pár nyilatkozatára is, amelyekben szintén elismerte a bajokat. Azt kell monda nom, hogy amit ígéreteiben kilátásba helyezett, mindaz a gyakorlati életben ez idő szerint nem jelent semmit és ha lesz is belőlük valami, csak nagyon későn fog megtörténni. De amit elsősorban szóvá kell tennem, — hiszen a miniszterelnök úr egyúttal földmíve lésüfryi miniszter is — az a bizonyos defetiz mus, amelyre -a miniszterelnök úr hivatkozott, amikor a falukutatást elítélte. Szerinte nem szükséges a falukutatás (Darányi Kálmán miniszterelnök: Nem mondtam!) és túlságba mennek azok, akik a falut kutatják. Én is falun nőttem fel, ismerem a falut és a tanyavilágot, s tudom, hogy vannak ma is ebben a szerencsétlen országban olyan részek ahova a posta, a táviró és az újság még nem jutott el. Ha tehát ilyen viszonyok között élünk, akkor nem laelyes defetizmusnak nevezni és elítélni a polgári fiatalságnak azt a törekvését, hogy meg akarja ismerni az országot és fel akarja tárni annak bajaic hogy azokra orvoslást keressen. Ez »iem dofetizmus, hanem egészen biztosan nagy, előrelátó és nemzeti célokat, szolgáló munka Mert mi volt ezelőtt! A háború előtt is beszéltek defetizmusról. Emlékszem a háború előtti évtizedekre, a parasztmozgalmakra, ameivekkel kapcsolatban szintén defetizmusról beszéltek; emlékszem arra, hogy becsuktak és üldöztek bennünket és nem lehetett beszélni. Igaz, hogy voltak aratási sztrájkok, de igaz az is, amit a miniszterelnök úr szegedi beszédével kapcsolatban az egyik jobboldali újság felemlített, hogy itt van a régi ügy, a kazár kérdés, — és hivatkozott Bartha Miklósra — amikor az ide bejött szegény ruténeket kizsákmányolta a zsidóság. Ennek nem az volt az eredménye, 'hogy a parasztságot megsegítettek volna, hanem éppen az, hogy elnyomták és kivándorlásra kényszerítették. Ne felejtsük^ el, hogy a nagy állami telepekre rutén munkasokat hoztak be, akik itt voltak júniustól kezdve egészen augusztusig, míg az aratást befejezték. Tartotta őket a magyar állam, hogy olcsó legyen a napszám és olcsók legyenek az aratási feltételek, a magyar parasztnak pedig ki kellett vándorolnia. Amikor ez ellen felszólaltak, azt is defetiz13. ülése 1937 május Ih-én, pénteken. musnak nevezték. Nem tudom, hogy az újabb kutatást, amelyet a fiatalság folytat a falu feltárása terén, nem azért mondják-e defetizmusnak, hogy ne nyúljunk hozzá, mert ezzel rontjuk az ország közállapotait és izgatunk vele. Pedig ez semmi egyéb, mint a tanulni vágyó fiatalságnak a törekvése, s ezt nagyon is helyesnek és igaznak kell tartani mindenkinek, hogy a polgárság rétegei komolyan kezdenek ezekkel a dolgokkal foglalkozni. Akkor lesz majd baj, ha nem foglalkoznak vele. Itt vannak az alacsony munkabérek, a rossz aratási szerződések, itt van a rutén munkások alkalmazása és mindezzel szemben az, hogy a miniszterelnök úr ma sem helyezett semmit kilátásba. T. Ház! A falu egészségügyének ápolása, a napközi otthonok, a mezőgazdasági tanács felállítása, a gazdákhoz szóló az a felhívás, hogy ne 'arassanak gépekkel, ezek mind szenteltvizek. Felhívom rá a miniszterelnök úr figyelmét, hogy ezeken a bajokon lehet segíteni, hisz van rá törvényünk, amely lehetővé teszi, hogy járásonként megállapítsák a mezőgazdasági munkbéreket. Ezzel szemben áll az, hogy csak a miniszter hozzájárulásával lehet végrehajtani. (Darányi Kálmán miniszterelnök: Mindenhol megvan!) Tessék a kérdést liberálisan kezelni s kiadni az utasítást, hogy állapítsák meg járásonként az aratási és az egyéb munkabéreket és a miniszter úr járuljon hozzá ezekhez. (Darányi Kálmán miniszterelnök: Egy évvel ezelőtt megtörtént!) A miniszterelnök úrnak egy régi törvény alapján megvan ehhez a joga, s ha akarja, akkor meg is tudja tenni. Tessék elhinni, miniszterelnök úr, hogy én úgy érzek, mint a falu népe, mert közülök való vagyok, — a miniszterelnök úr tudja, hogy honnan való vagyok — úgy érzek tehát, mintha ott volnék közöttük. Természetes, hogy annak az elvnek kell helyesnek lennie, hogy a néptömegek életstandardját emeljük, életfeltételeit javítsuk, tegye tehát lehetővé, hogy ezek az emberek magasabb életszintre emelkedjenek. Ha a miniszterelnök úr komoly reformokat akar megvalósítani ezen a területen, az első lépés ennek a törvénynek a megváltoztatása kell, 'hogy legyen. Nem elég a tanács, gyorsan bele kell avatkozni a dolgokba. Ha rendeletileg állapítjuk meg, hogy nem szabad aratógépet használni, ha az aratási napszámbéreket felemeljük, akkor a magyar állami, társadalmi és gazdasági élet konszolidációja felé tettünk egy messzemenő lépést. Amíg, — amint arról polgári politikusok is beszélnek — hárommillió koldus van az országban, illetőleg ötmillió olyan ember, aki kevesebbet fogyaszt, mint ámennyit fogyasztania kellene, addig sem iparunk, sem kereskedelmünk, sem kultúránk, sem művészetünk, sem állami életünk egyéb ága nincs biztonságban. Csak akkor lesz biztonságban, ha a széles nagy paraszt néprétegek kellő fogyasztással bírnak. Nem elég az, hogy beszéljünk, kiabálunk az ipar s a kartelek ellen. Tennünk is kell valamit a kiskereskedők, a kisiparosok ezrei jövedelmének felmelése érdekében. Azt kell mondanom, hogy ez a legfontosabb kérdések egyike. A honvédelmi miniszter úr azt mondotta felszólalásában, hogy a hadseregnek mindenféle foglalkozású tagját meg kell dicsérnie, de különösen meg kell dicsérnie a magyar parasztot, aki a magyar honvédség, a magyar állam fennmaradásának alapja. Ha ezt elismerik, akkor tessék mélyebben belenyúlni ebbe a