Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-213

Az országgyűlés képviselőházának 213. ülése 1937 május U-én, pénteken. gyorsan haladó és épp olyan gyorsan elavuló technika és az örök emberi tulajdonságok a magunk számára mint határt megvonnak. Nem túlozunk a gép túlbecsülésében, annál kevésbbé, mert a tőlünk elidegeníthetetlen magyar katonai szellem sok mindent kiegyenlít a gép fölényével szemben. (AndaháziKasíiya Béla: A magyar katonai bátorság!) A gépet azonban természetesen önmagában nem pótolhatjuk és a gépre is szükségünk van azért, hogy vele és általa a magyar vért a felesleges és elkerülhető veszteségektől megóvjuk. (Helyeslés.) A (kezdetben felvetett kérdés, a honvédelmi miniszter felelőssége szempontjából tehát ma úgy felelhetek, hogy a kormány és a parlament jóakaratából és megértő támogatása révén nagyon sokat tettünk a honvédelem fejlesztése terén és az erre szánt kiadások semmiféle vonatkozásban nem voltak meddők. Az általános helyzetnél és annál az előnynél fogva azonban, amelyet a szabadon fegyverkező államok felettünk megnyertek, a magunk minimális biztonsága szempontjából és a jövőnk biztosítására a honvédelem terén még sok tennivaló vár ránk, úgy az egyén, mint az állam szempontjából. Mielőtt az egyes képviselő urak felszólalásaira válaszolnék, ezekből két kérdést ragadok ki: az egyik a frontharcos törvény ügye, a másik a hadigondozottak kérdése. A frontharcos ügyet kezdettől fogva honvédelmi ügynek tekintettem. (Elénk helyeslés.) Megbecsülésünk nemcsak a múltnak szól, hanem példaadó a jövőre nézve is. Ami 17 év alatt nem történt meg, azt pár hónap alatt sem lehetett azonnal megtenni. (Ügy van! Ügy van!) Éppen ezért kezdettől fogva ígéretek helyett az volt a nem leplezett álláspontom, hogy csak akkor hozom a frontharcostörvényt, ha annak végrehajthatóságáról egészében meggyőződtem. (Elénk helyeslés.) A helyzet ugyanis az volt, hogy a kívánságok tömegével állottunk szemben, amelyek napról-napra szaporodtak, amelyeknek az alapját azonban nem tudtuk megtalálni és még nehezebben következményeiket kiszámítani. È nélkül azonban az életnek szánt törvényt megalkotni nem lehet. Január végén láttam ebben a kérdésben annyira tisztán, hogy első és egyetlen ígéretemet megtehettem, hogy a nyári szünet előtt a frontharcos törvényjavaslatot a Házban benyújtom. (Élénk helyeslés.) Ettől fosrva meggyorsítottam a munkát, úgyhogy ennek; feltétlenül eleget is tudok tenni s a t. Ház munkarendjén fog múlni, hogy a benyújtás után annak tárgyalására mikor fo« sor kerülni. (Farkas István: Itt maradunk!) Magam örülnék a legjobban, ha ez mielőbb megtörténhetnék. Ami a hadigondozottak kérdését illeti, ebben a vonatkozásban úgy a közvélemény előtt, a Házon kívül, mint a Házban ismételten volt alkalmam nyilatkozni és a magam hitvallását megmondani. Ma tehát csak ismétlésekbe kellene bocsátkoznom, ha azt mondanám, hogy ez is honvédelmi ügy, éppúgy, mint minden más, és mi szívünk szerint így is foglalkoztunk vele. Csak a kérdés lényegét ragadom ki a részletek nélkül. Az az egészen tagadhatatlan fogyatékossága a hadigondozottakra vonatkozó törvénynek, hogy az alsó kategóriákban jelképesen mutatja csak meg, hogy róluk gondoskodni kívánunk. De éppen azért itt az a tiszteletteljes kérésem, hogy ezt ne is méltóztassék ebben a vonatkozásban ma ellátási törvénynek tekinteni, bár igenis belátom, hogy előbb-utóbb ennek is sorra kell kerülnie. Ebből a szempontból tehát csak megismételhetem, hogy a novelláris változtatás időpontja még nem érkezett el, mert bármennyire méltóztattak is erre vonatkozólag az anyagi lehetőségeket felsorolni, azok megfoghatókká még nem váltak, de amint ennek ideje elérkezik és addig is mindent megteszünk, hogy ebben a tekintetben a jövő képét kedvezőbben alakítsuk ki. (Helyeslés.) Ebben a vonatkozásban tehát Cseh-Szombathy igen t. képviselő úr második számú határozati javaslata annyiban tárgytalan, hogy mi ezzel a kérdéssel állandóan foglalkozunk és az adatokat, amelyeket említeni méltóztatott, éppen azért gyüitjük, hogy azokat átvizsgálva, az adott időpontban elő tudjunk ezzel lepni. Ezelőtt egy ftléwel voltam bátor megígérni, hogy addig is, amíg erre sor kerül, az adott lehetőségeken belül mindent el fogok követni^ hogy egyébként a hadigondozottak sorsán javítsak. Hogyan tudtam eddig ennek eleget tenni? Leszek bátor a felülvizsgálatokra adatokat felsorolni, hogy bizonyítsam -azt, hogy ebben a tekintetben is milyen irányban haladunk. Az elmúlt költségvetési évben 4500 felülvizsgálati ügy került részben hivatalos úton. részben feljelentések alapján elbírálásra. Ebből a 4500 ügyből 3950 esetben változatlanul hagytuk az illetményeket, 415 esetben — tehát az esetek 10 százalékában — felemeltük és csak 47 esetben — tehát az esetek 1 százalékában — szállítottuk le. Ebből a statisztikából is méltóztatnak látni az irányt, azt, hogy a hadigondozottak ügyeit óbbon a törvényes vonatkozásban is mennyire a szívünkön viseljük. Bár személyes dolog, de megemlítem, hogy minden egyes leszállítási ügy elém került és döntésem nélkül leszállítás nem történt. (Elénk helyeslés.) Ami már most az újonnan felvettek és a régiek közötti arányt illeti, rá kell mutatnom arra, hogy ebben a tekintetben azért kell óvatosan eljárnom, mert a megadott, aránylag tagadhatatlanul szűk költségvetési keretben mindig mások rovására menne, ha az újabbaknak újabb illetményeket, a régiebbeknek magasabb illetményeket adnánk. Itt tehát igenis egy középúton kell haladni. Annak ellenére, ihogy a háború óta 19 év telt el, mégis el fogadunk jelentkezéseket és azt, akit igazoltnak találunk, járadéksegélyben részesítünk. Azonban ebben a tekintetben is bizonyos határt be kell tartanunk, mert éppen a költségvetési keret nem engedi meg, hogy — mondjuk — szívünk szerint egy bizonyos vonalon túl haladjunk. Ebben a vonatkozásban a járadéksegély engedélyezése tekintetében az elmúlt költségvetési év során egy éven belül kivételes eljárás alkalmazásával 352 embert vettünk fel újra a hadigondozottak közé. Ami a segélyezések kérdését illeti, — és ma tulajdonképpen ezen van a súlypont — kamatmentes kölcsönt folyósítottunk 120 fŐ részére nem egészen 40.000 pengő értékben, pénzsegélyt adtunk saját kérelemre, kereken 2500 fő részére 40.000 penerő értékben, hivatalból csak 1800 főnek 20.000 pengő értékben. Azonkívül pedig éppen azon kategóriáknál, amelyeket említeni méltóztattak, a hadiözvegyek és első járadékosztályúak kategóriájánál még ennek a költségvetési évnek a folyamán tervezzük majdnem 7000 fő megsegélyezését, kereken majdnem 200.000 pengővel. Es rendig- úgy, hogy azok a hadiözvegyek, továbbá alsó járadékosztályú hadirokkantak, akiknek