Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.
Ülésnapok - 1935-212
228 Âz országgyűlés képviselőházának Èh ván a bűnjelek voltak, Budára, a Fő-utcába, a pestvidéki törvényszék fogházába. Kérem tehát a miniszter urat, szíveskedjék intézkedni az iránt, hogy az ilyen abúzusok elkerültessenek és 'amennyiben az ilyen szerencsétlen embert szállítani kell, zárt kocsiban szállítsák. Elnök: Kíván-e még valaki szólani? (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom. Az igazságügyminiszter urat illeti a szó. Lázár Andor igazságügyminiszter: T. Ház! Az esetet meg fogom vizsgálni és Malasits igen t. képviselőtársam megnyugtatására bátor vagyok közölni, hogy az elmúlt év folyamán egy új rabszállító autót állíttattam szolgálatba Budapesten, mert magam is helytelennek tartom, ha népes utcán foglyokat megvasalva kísérnek. Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a 4. címet elfogadni? (Igen!) A 4. címet a Ház elfogadta. Következik az 5. cím. Kérem a jegyző urat az 5. cím felolvasására. Vásárhelyi Sándor jegyző (felolvassa az 5. címet). Elnök: Kíván valaki szólni? (Nem!) Az 5. cím meg nem támadtatván, azt elfogadottnak jelentem ki. Következik a 6. cím. Kérem a jegyző urat a 6. cím felolvasására. Hitelesitik • Brogli József s. k. naplóbiráló-\ l. ülése 193? május 13-án, csütörtökön. Vásárhelyi Sándor jegyző (felolvassa a 6. címet). Elnök: Kíván valaki szólani? (Nem!) A 6. cím meg nem támadtatván, azt elfogadottnak jelentem, ki. T. Ház! Ezzel az igazságügyi tárca költségvetését a Ház részleteiben is letárgyalta és elfogadta. (Felkiáltások jobbfelől és a középen: Éljen nz igazságügyminiszter!) A napirend tárgyalására megállapított idő letelvén, a vitát félbeszakítom. Javaslatot teszek arra vonatkozólag, hogy legközelebbi ülésünket holnap délelőtt 10 órakor tartsuk s annak napirendjére tűzzük ki: az egyes tárcák költségvetésének folytatólagos tárgyalását a tegnapi ülésünkben megállapított sorrendben, azzal a változtatással, hogy a belügyi tárca sorrendben a földmivelesügyi tárca elé kerüljön. Méltóztatnak napirendi javaslatomhoz hozzájárulni? (Igen!) A Ház az elnök napirendi javaslatát magáévá teszi. Hátra van még a mai ülés ' jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a jegyzőkönyvet felolvasni. Vásárhelyi Sándor jegyző (olvassa az ülés jegyzőkönyvét). Elnök: Kérdem, van-e valakinek észrevétele a most felolvasott jegyzőkönyvre? (Nincs!) Ha észrevétel nincs* a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki és az ülést bezárom. (Az ülés végződik délután 5 óra 48 perckor.) Reibe! Mihálij s. k. >izot tengi tngok.