Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-212

184 Az országgyűlés képviselőházának 212, lyozást. Hiszen erre vonatkozólag a képviselő­ház már állást is foglalt, a felsőház által kí­vánt módosítások mgyan még nem kerültek ide, — de az kormányzati kérdés, hogy a kor­mány a maga programmjában az összeférhet­lenségi törvényt tulajdonképpen mely időpont­ban találja a legcélszerűbben megvalósítható­nak — ebben a kérdésben azonban azért nines .semmiféle nyugtalanságra ok, mert szilárd meggyőződésem az, hogy ha a ma érvényben lévő összeférhetlenségi törvényt a maga teljes szigorával alkalmazzuk, akkor azokat a kinö­véseket, amelyek ezen a téren felmerültek, igenis egészen megtudjuk szüntetni. Termé­szetesen jobb volna egy a mai kor szellemének megfelelően átalakított új törvény, azonban addig is, amíg ez meglesz, hiszem, hogy a régi összeférhetlenségi törvény azokat a kinövése­ket, amelyekre célzások szoktak történni, igenis megszüntetni alkalmas. (Ügy van! jobb­felől.) Hasonlóképpen helyeslem a sajtóval kap­csolatban elhangzott észrevételeket is, mert ' tényleg valami rettenetes dolog a röpiratok­nak, felélőtlen lapoknak olyan tömegben való megjelenése, amely a komoly és igazi sajtó nemes és közismert hivatását szinte már ve­szélyezteti.^ Nagyon sok lap van, amely azt mondja: kérem,, én a, köz érdekében dolgozom, — de az első oldalán rögtön nagy támadást intéz valaki ellen és két héttel később az akkor megjelent rendkívüli számban kijelenti, hogy tévedett; de sokszor nem 'is jelenti ki. Nekem igenis mindig az volt az álláspon­tom, hogy ha valakire valami inkorrektséget mondanak, akkor a legsürgősebben, a leggyor­sabban tisztáztassék a helyzet, ellenben nem tartom helyesnek másrészről azt, hogy felelőt­lenül lehessen végighurcolni és végigrágal­mazni az embereket. (Rupert Rezső: Fontos a gyors sajtóeljárás!) En a magam részéről ép­pen a sajtó érdekében hangoztatom, hogy a kinövéseket a legsürgősebben kell lefaragni, mert a sajtó csak úgy fogja tudni folytatni felbecsülhetetlen értékű tevékenységét, ha maga is megszabadul ezektől a csökevén vektől. Az igazságügyi tárca mostani költségveté­sét a magam részéről azért is nézem különös meleg szeretettel, mert tisztában vagyok azok­kal a nagy feladatokkal, amelyek az igazság­ügyi kormányzat előtt állanak, amikor kilátás van arra, hogy az alkotmányjogi tárgyú tör­vényjavaslatok rövidesen a Ház elé kerülnek, hiszen azok ma már előzetes tárgyalás alatt vannak. Ezek között, talán a sorrendet véve alapul, elsőnek kell említenem a kormányzói jogkör kiterjesztésének kérdését, amely kérdés­sel — tudomásom szerint — éppen az igazság­ügyi kormányzat foglalkozik. A kormányzói hatáskör kérdésében törvé­nyeink között első ízben az 1920:1. te. intéz­kedik. Ha ezt a törvényt a maga teljes egészé­ben elolvassuk s elolvassuk azt a bevezetŐszprű elvi deklarációt, amivel ez a törvény kezdődik, (Rupert Rezső: Szóval a prefációt!) akkor megállapíthatjuk azt, hogy egyes rendelkezé­seiben több tekintetben valami bizonytalansági érzés vonul át az egész törvényen. Kétségte­len, hogy ez érthető is, hiszen ha figyelemmel kísérjük azokat a viszonyokat, amelyek fenn­állottak akkor és azelőtt, mielőtt ezt a törvényt megalkották, akkor láhatjuk e bizonyai an sági érzés fennforgásának hátterét. Hiszen vesztett háború után két forradalom előzte meg a nem­zetgyűlés összehívását, de azt megelőzőleg is ülése 1937 május 13-án, csütörbökön. olyan események játszódtak le az országban, amelyek minden vonatkozásban alkalmasak voltak annak előidézésére, hogy teljes fejvesz­tettség legyen itt úrrá. Teljes megdöfcibenéssel szemléltük azokat a sajnálatos eseményeket, amelyek a forradalom kitörésével kapcsolat­ban itt nálunk előfordultak. Láttuk a polgári társadalomnak teljesen indokolatlan, lehet mondani, momentán Összeroppanását, amelyet nem tudtunk megmagyarázni. Nem tudjuk, miért történt meg, hogy semmi ellentállás sem volt, összeroppantunk. Láttuk, hogy a hadse­reg — eltekintve a hadsereg szétbomlasztására vonatkozó izgatásoktól — egyik napról a má­sikra teljesen felmondta a szolgálatott. Láttuk azt, hogy az akkori (kormányzatban olyan gyámoltalan tehetetlenség nyilvánult meg, (Liehtenstein László: Bűnös tehetetlenség!) hogy — ami teljesen érthetetlen — minden eré­lyes intézkedés nélkül az akkori kormányzat abban látta az alkotmányos megoldást, tvagy nem tudom magam sem, hogy mit, hogy egy konszolidált viszonyok között lévő államban szokásos módon annak a konzekvenciának le­vonását^ tartotta kötelességének, hogy lemondott a kormányzatról, benyújtotta a lemondását s ennek következtében tulajdonképpen vezető és kormány nélkül állt itt az egész ország. Tehát nemcsak, hogy kötelességét nem teljesítette, ha­nem azt egyenesen megsértette. Láttuk szub­verzív elemek minden fék nélküli lazítását és semmi intézkedést sem láttunk, ami ezt meg­akadályozta volna. Es ami a legszomorúbb, az uralkodó távozását, majd pedig az államfői hatalom gyakorlásának átengedését is láttuk. Ezek a tények tehát a maguk összességében természetesen nem maradhattak nyom nélkül akkor sem, amikor a nemzetgyűlés összeült és összeülése után első teendőjéül az alkotmá­nyosság visszaállításának kérdését jelölte meg. Nagy problémák kívántak tehát akkor gyors megoldást és számolni kellett minden alkotmányjogi megoldásnál azzal a nehéz, kétségbeejtő külpolitikai helyzettel is, amely ak­kortájban a békekötés előtt, a megszállási hely­zetben fennforgott. A nemzetgyűlés bölcs be­látással foglalt állást ebben a kérdésben, mert nem lehet tagadni, hogy az akkori nehéz és zavaros viszonyok között az a tétel, amelyből a nemzetgyűlés kiindult és az az alap, amelyre a kérdés megoldásánál helyezkedett, helyes volt. Helyes volt az, hogy a nemzetgyűlés első teendőjéül a régi magyar alkotmányra való visszatérést jelölte meg, arra a régi magyar alkotmányra, amelyhez való ragaszkodás ezer esztendőn át igen kritikus helyzetekben, igen sokszor megmentette a nemzetet a teljes el­pusztulástól. T. Ház! Az 1920 : 1. törvénycikk, amelyről szólok, 12. §-ában az államfői teendők ideigle­nes ellátására kormányzó választását rendelte el, 13. §-ában pedig kimondotta, hogy a kor­mányzót a királyi hatalomban foglalt jogok alkotmányos gyakorlása illeti meg, természe­tesen azokkal a korlátozásokkal, amelyeket azután ugyanez a törvény megállapít. Ebből a törvényidézetből kétségtelen az, hogy ennek a törvénynek meghozatala alkalmával a nem­zet akarata arra irányult, hogy a kormányzó királyi jogokat gyakoroljon. A magam részé­ről tehát kétségtelennek tartom azt, hogy ma, amikor arról beszélünk, vagy amikor a közel jövőben arról fogunk beszélni, hogy a kor­mányzói jogkör kiterjesztését hogyan szabá­lyozzuk, akkor ugyanebből a tételből kell ki-

Next

/
Thumbnails
Contents