Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.
Ülésnapok - 1935-209
10 Az országgyűlés képviselőházának } a vidéki tisztviselőknél kereken 50 százalék, elveszítették tehát keresetüknek egy igen jelentős részét, a gazdasági élet úgynevezett javuló tendenciájából pedig teljesen és tökéletesen kimaradtak 1 . (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: A kereskedelmi- és iparkamara évi jelentése ellenkező adatokat sorol fel!) Az urak rendszerint igen optimisták és az átlagokat furcsán állapítják meg, pénzügyminiszter úr! (Malasits Géza: Igen, beírták a vezérigazgatókat is.) Erre majd kitérek. . A z ai J ;k étek során, ahol természetesen a kistisztviselők és középtisztviselők tömegei jelentek meg, s a vállalatok vezetői távolmaradtak, a legmegdöbbentőbb adatokkal találkoztam. Találkoztaan havi 15 pengős kezdőfizetések.kel a ^vidéken, találkoztam ingyen gyakornokoskodással, amely néha hat hónapig, néha azonban háromnegyed—egy évig is tart. Találkoztam vidéki banktisztviselővel, aki 15 esztendei szolTálat után 180 pengőre vitte fel és időközben le is'doktorált, hogy ezzel is alátámassza karrierjét. Találkoztam biztosítási tisztviselővel, aki 10 évi szolgálat után 90 pengőre, egy másikkal, aki 14 év után 114 pengőre vitte fel. Találkoztam magy iparvállalatok alkalmazásában lévő órabéres vegyész és gépészmérnökökkel, akik 40 és 50 filléres órabért kapnak. Találkoztam a saját nagyvállalataik által münHalistán órabérrel visszavett egykori nyugdíjasokkal, mert a nagyvállalat úgy véli, hogy ezzel olcsóbban jön ki és fütyül arra, hogy itt ifiúságelhelyező, munkateremtő és egyéb akciók folynak. Találkoztam tarifőrökkel a szállítmányozási szakmában, akik tekintélyes Máv.-nyugdíjat húznak. Találkoztam méltóságos urak tömegével, akik újból elhelyezekedtek kereskedelmi és ipari vállalkozásoknál és szemrebbenés nélkül veszik fel a nagyösszegű fizetés mellett nem lebecsülendő nyugdíjukat. Találkoztam fizetésredukcióikkai az egész vonalon, még pedig tendenciózusokkal: az elbocsátásra; szánt tisztviselőnél kétszeri-háromszori fizetésredukciót visznek keresztül, hogy a majdani felmondási és végkielégítési összegek ezzel csökkenjenek: viszont találkoztam 50 és 60 ezerpengős végkielégítésekkel, még a Phönixnél is; találkoztam mintegy 300000 pengős végkielégítéssel, leépített és beolvasztásra ítélt biztosító intézeteknél. Ez az a helyzet, t. Képviselőház» amelyet az ankétek sorozatán megismerni alkalmam volt. Ha a kereskedelem alkalmazottainak helyzetét nézem, az sok tekintetben talán még szomorúbb. Az élelmiszerkereskedelmi alkalmazottak heti 80—100 órát dolgoznak. Elégedetlenségük a vasárnapi munkaszünet tárgyában kiadott 45,268. számú kereskedelemügyi ' miniszteri rendelettel szemben igen nagy és ez általánosan, egyformán vonatkozik mind a munkaadókra, mind pedig az alkalmazottakra. A zárórát az hágja át, aki akarja, hiszen az 5—10 pengős büntetések senkit sem riasztanak vissza. Vannak cégek és vállalatok, amelyek ezt egészen egyszerűen mint költséget bekalkulálják. Az utazók és ügynökök kiuzs orázása minden mértéket felülmúl. A vállalkozás igen jól tudja, hogy az állásukból kiesett egykori fixkeresetű alkalmazottak nagyrésze kénytelen akvizitőri, utazói, ügynöki munkát vállalni, a vidéket járni; viszont olyan minimális jutalékot és olyan egészen jelentéktelen fixet biztosít nekik, hogy ebből kifolyólag- természetesen csak vegetálniok lehet. Ennek visszahatása nagyrészt a vidéki szállodaipar pusztulása. Dombóváron magam tapasztaltam 09. ülése 1937 május 10-én, hétfőn. ott jártamkor, hogy a szálloda üres volt; viszont kérdésemre felvilágosításként megmondották, hogy a kereskedelmi utazók ötenhatan összeállnak, magánházaknál vesznek ki szobát fejenként 80 fillérekért és így próba 1 nak yalamikép — az élet elvégre furfangra, leleményességre kényszerít — védelmet találni azzal a mérhetetlen kizsákmányolással szemben, amelynek különben ők teljesen védtelen áldozatai. Ez a réteg szociális biztosítás tekintetében rendkívül elhanyagolt; a szociális biztosításból való kirekesztettsége rendkívül fájdalmas és igazságtalan. Hasonlóan igazságtalan ennek a csoportnak megadóztatása, egészen nyugodtan mondhatom: túladóztatása is. Ezzel eljutottam egy olyan kérdéshez, amelyet nagy örömömre a Ház különböző oldaláról különböző pártállású képviselőtársaim már itt említettek és szóvátettek, de amelyről nekem is meg kell emlékeznem néhány mondattal s ez: a magántisztviselők adóztatása, sőt túladóztatása. Nagyon örülök, hogy a pénzügyminiszter úr jelen van. Ez a társadalmi réteg 15 év alatt a kormányzattól semmit, de semmit nem kapott, ellenben hízeleghet magának azzal, hogy a legsúlyosabb, a legnagyobb terheket az ő vállaira hárították át. (Farkas István: Ez igaz!) Zentay dr. a már említett igen kitűnő füzetében a közterheket az 1932. évre 938 millió pengőre teszi, s az ebből a magántisztviselőkre jutó teher nem kevesebb, mint 75'3 millió pengő, vagyis ez a társadalmi réteg, amelynek arányszáma az ország lakosságának 28% ~£L» EL közterhekből 8%-os arányban veszi ki a részét. Eögtön hozzá kell tennem, hogy ebből a szempontból elhanyagolható kis menynyiség a magasabb állásúak száma, mert hiszen az alkalmazottak túlnyomó része a kis^ és legkisebb keresetüekből kerül ki. Érthető ezekután. hogy a lakosság különböző csoportjai adójának fejkvótáját tekintve, a magántisztviselők állanak a vezető helyen a 300 pengős évi adó fejkvótájukkal. Utánuk következnek a köztisztviselők, akik jövedelmi adót nem fizetnek, 206 pengővel, azután a kereskedelem 163 pengővel, az ipar 136 pengővel, a mezőgazdaság 49'8 pengővel. Ha ezekután megnézzük, hogy a kis- vagy középhivatalnok háztartásából mennyit visz el a fiskus, az állam, ha megnézzük, hogy épp a legszerényebb foglalkozású rétegeknél a fogyasztási adók szerepe milyen jelentős, hogy a ház : bérben is helyet foglaló jelentékeny kincstári részesedés mint adó, milyen súlyos teher, akkor arra a konklúzióra jutunk, hogy az 1800 pengő évi fizetésűeknek, vagyis a havi 150 pengős hzetésű alkalmazottaknak jövedelméből 910 pengő az államé, a 4200 pengős évi jövedelmű alkalmazottaknál pedig 1978 pengő az államé. Meg kell tehát ismételnem itt ezen a helyen is azt, amit a Zentay füzetéhez írt előszóban máikifejezésre juttattam, hogy (olvassa): »Él itt az országban egy társadalmi osztály, amely megkíméli az illetékeseket igazságkereső adóügyi fejtörésektől, a teherviselőképesség józan és reális, emberséges és szociális szellemű mérlegelésétől és úgynevezett fix keresetén ek tényével, társadalmi helyzetének védtelenségével valósággal csábít a reárakott terheknek az elvi «élhetetlenség határáig való fokozására«. Amikor ezt a konklúziót itt megismétlem, hozzáfűzöm azt, hogy a segítés véleményem szerint nem lehet más. mint az alkalmazottak 250 százalékos különadójának eltörlése meg a mos1 tani költségvetés tárgyalása során és a költ-
