Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-211

Az országgyűlés képviselőházának 211. ülése 1937 május 12-én, szerdán. 137 választott bennünket a nagy német néptől, mint inkább hidat képezett köztünk és a -német nép közt, amely hídon keresztül mi sokkal barátsá­gosabban tudtunk a nagy német nemzettel érintkezni, mint ahogy ilyen híd nélkül közvet­len szomszédságban érintkeztünk volna vele. (Gr. Eszterházy Móric: Ügy van!) Ugyancsak helyesnek és kívánatosnak tar­tom Olaszországgal való viszonyunk gondos ápolását is, inert hiszen számos fontos vonat­kozásban — mint már említettem -- Olasz­országnak és Magyarországnak teljesen azo­nos érdekei vannak. Éppen ezért azt hiszem, ha az olasz külpolitika gravitációs központja a legutóbbi év eseményei folytán némileg ta­lán el is tolódott tőlünk a Földközi-tenger felé és ha Olaszországnak ma oda kell is for­dítania elsősorban a maga figyelmét, Magyar­ország sohasem lesz az olasz politika szem­pontjából teljesen közömbös terület. Ugyancsak helyesnek tartom azokat a ba­rátságos kapcsolatokat is, amelyek köztünk és Németország közt állanak fenn; hiszem hogy Magyarország politikai helyzete annyira megjavult, hogy ma már mint egyenrangú fél állhatunk a középeurópai, szomszédálla­mokkal Szemben, ez nagyrészt a német támo­gatásnak is köszönhető és hálátlanság lenne ezt el nem ismerni. Annak ellenére azonban, hogy az eddig követett magyar külpolitikát helyesnek tar­tom, újból, ebben az esztendőben is, rá kell mutatnom arra, hogy az egy bizonyos irány­ban feltétlenül - kiegészítésre szorul. A mi nagy nemzeti életérdekeink megvédésére ne­künk előbb vagy utóbb meg kell találnunk a többi középeurópai állammal való együttmű­ködés módozatait is, mert különben be fognak következni azok a következmények, amelyekre Kornis Gyula t. barátom iménti felszólalásá­ban is olyan nyomatékosan mutatott rá, hogy tudniillik Közép-Európa a szláv és a germán fajok összeütközésének lesz valamikor a szín­tere. Hiszen vannak ezek közt a középeurópai államok közt olyanok, amelyeknek érdekei minden vonatkozásban hasonlóak a mi érde­keinkhez. Tudvalevőleg a román politikát a háború előtt az döntötte el, hogy a szláv és germán veszély a román államot éppen úgy fenyegette, mint ahogy fenyeget állandóan bennünket. Vannak azután a középeurópai ál­lamok sorában olyanok, amelyek legalábbis a német veszély ellen hasonlóan kénytelenek vé­dekezni, mint ahogyan mi, ha. ilyen veszélyek felmerülnek, védekezni volnánk kénytelenek ellenük. Sőt azt hiszem, hogy ezek a szláv ál­lamok abban a helyzetben, amely a háború óta kialakult, még arra az esetre is támaszt tudnának nyújtani, ha az a bizonyos Orosz­országból kiindult pánszláv irány, amely há­ború előtti külpolitikánkra a legnagyobb be­folyást gyakorolta, valamilyen alakban újból feléledne. Hiszen a múltban ezek a közép­európai szláv népek azért vonzódtak Orosz­ország felé, mert csak benne látták azt az erős hatalmat, amely esetleg megdönteni ké­pes azt az osztrák-magyar monarchiát, amely­ből mindenáron szabadulni akartak. Most, hogy ezek az államok önállóak lettek, aligha fognak hajlani az Oroszországba való beolva­dásra, vagy arra, hogy Oroszországnak vala­miféle függvényei legyenek. Ebbe a politikába a mi középeurópai szláv szomszédaink való­színűleg csakis akkor kényszerülnének bele, ha függetlenségüket és önállóságukat valamely KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XIII. olyan hatalom fenyegetné, amellyel szemben más mint Oroszország, nem nyújtana nekik védelmet. Ezért bizonyos mértékben még nekünk is érdekünk az, hogy ne kerüljenek ilyen helyzetbe és ezt a veszélyt mi azzal csökkenthetjük, ha a magunk részéről barátságos viszonyt tudunk teremteni ezekkel az államokkal. Ismerem en­nek a barátságos együttműködésnek akadályait és teljesen tisztában vagyok azzal, hogy semmi körülmények között nem könnyű dolog magun­kat túltenni ezeken. Azt is belátom^ hogy egy ilyen alakulat létrehozatala nemcsak tőlünk függ, hanem szomszédainktól is, akiknek szin­tén el kell ismerniök azokat az érdekközössé­geket, amelyek közöttünk fennállanak s akik­nek szintén le kell vonniok az ebből a felisme­résből származó konzekvenciákat. Hogy közöttünk és szomszédaink között ba­rátságosabb atmoszféra jöhessen létre, ahhoz né­zetem szerint szükséges az, hogy a fennálló határok^ bizonyos vonatkozásokban barátságos egyezmények útján kiigazíttassanak, szükséges az, hogy a magyar kisebbségek kérdése vala­milyen kielégítő megoldást nyerjen és •— har­madszor — szükséges az, hogy ezek az államok teljes mértékben elismerjék a mi állami függet­lenségünket, mégpedig nemcsak katonai téren, hanem a mi államformánkkal összefüggő fon­tos kérdésekben is. {Ügy van! Ügy van! a bal­oldalon. — Kornis Gyula: Helyes!) Ezeket a célokat tehát egyfelől a barátsá­gosabb atmoszféra létesítését és másfelől a mi jogos kívánságaink megvalósítását nézetem sze­rint csakis konstruktív politikával tudjuk el­érni. Konstruktív külpolitikának tartom azt, amely a fennálló érdekközösségek segítségével hidalja át azokat az érdekellentéteket, amelyek a különböző országok között fennállanak. Sem a középeurópai népek egymáshoz való közele­désének egyoldalú követelése nem konstruktív politika, sem pedig a mi^ sérelmeinknek és kí­vánságainknak egyoldalú hangoztatása és az a gondolat, hogy ezeket egy^ olyan végtelen per útján igyekezzünk meghatározatlan fóru­mok előtt érvényesíteni, amely, nézetem szerint, aligha fog célhoz vezetni. Csakis a két kérdés összekapcsolása vezethet célhoz: kívánságaink teljesítése^ a szomszédokkal fennálló viszony meg javulása î éjében és szomszédainkhoz^ való közeledés a mi kívánságainknak teljesedése fe­jében. A kisebbségi kérdést is sokkal könnyebb lenne meggyőződésem szerint kielégítően elin­tézni, ha barátságosabb viszonyba kerülnénk ezekkel a szomszéd államokkal, mint ha a jelen­legi feszültségek közöttünk és szomszédaink között továbbra is fennállanak és ha magyar kisebbségeket — bár szerintem helytelenül — mindenütt egy ellenséges hatalom előőrsének tekintik. Ha egyáltalában lehetséges ezeknek a kérdéseknek megoldása, úgy nézetem szerint ez csakis így képzelhető el. Az a római paktum, amely mint ismételten hangoztatták, minden ál­lam részére nyitva áll, módot ad ilyen tárgya­lások megindítására. Nem ringatom magam semmiféle illúzióban abban a tekintetben, hogy a megegyezés ezekben a kérdésekben könnyű lesz. El kell készülnünk rá, hogy hosszú és fáradságos út fog ehhez a célhoz elvezetni. Le­hetséges, hogy a tárgyalások ismételten meg fognak szakadni, mert a megegyezés talán lehe­tetlennek látszik, de annyira meg vagyok győ­ződve az említett országok érdekeinek közössé­géről, hogy azt hiszem előbb-utóbb, fáradságos munkával el lehet majd jutni ehhez a célhoz. T. Ház! Külföldi lapokban olvastam a mi­20

Next

/
Thumbnails
Contents