Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-210

Az országgyűlés képviselőházának 2: Itt erről a helyről kérem ehhez a kormány támogatását, egyelőre talán csak annyiban, hogy könnyítse meg ennek az akciónak a kifejlődését, de kérem mindazokat a képviselőtársaimat is, akik szívükön viselik a magyar •falu sorsát, az emberiesebb magyar életet és részt akarnak venni ebben a munkában: csatlakozzanak a mi erőfeszítéseinkhez! Ennyit akartam mondani a falu kenyeréről. Most áttérek egészen röviden felszólalásom másik főkérdésére, a hajlékokra, a falusi építkezésre. Azt mondottam beszédem elején, hogy Széchenyi óta mindig falut kiáltunk, de rendszerint a városért cselekszünk. Intézményeinknek a falu gondozását és erősítését kellene szolgálniuk és nagy részük mégis a város érdekében létesült. Áll ez a tétel az építkezés terén is. Mindenáron rá akarjuk erőszakolni a falura a városi építkezés lényegét, formáját és eszközeit. Kétségtelen, hogy a falusi magyar ház a maga ősi formájában egészségtelen. Szigeteletlen falazása, apró ablakformái, de még belső tagozottsága is helytelen. A népbetegségek elleni küzdelem legnehezebb kérdése ez a tény. De kérdem, helyes-e az, ha az egészségesebb, korszerűbb építkezést a városi építkezés anyagával, eszközeivel és módszereivel akarjuk elérni! Ajánlgatjuk a falunak a szigetelőlemezt, az üregestéglát, a födémtéglát, a vasgerendát, a betont, a tetőpalát, talán még a műkövet is. Rá akarjuk tukmálni idegen népek típusépítkezésének alaprajzi beosztását és külső formáit, vagy éppen mesterségesen kiagyalt épületalakzatokat. A nép pedig elhárítva mindezeket, építi tovább a maga ősi primitív házait, vagy pedig, — egészségügyi szempontból mindenesetre jobb — de formára torz és stílustalan épületeket emel kontárkodó szakértők tanácsára. Az első hiba okául rendszerint a magyar nép konzervativizmusát szokták felhozni. A második hibát, sajnos, a legtöbben észre sem veszik. Nézzük tehát az elsőt. A magyar nép valóban konzervatív., Hála Istennek az! Ha nem volna az, talán már nem volna Magyarország. De viszont nem annyira konzervatív, hogy a józan haladástól idegenkednék. Házának külső formáját mindenesetre szeretné megtartani, mert lelkében kitörölhetetlenül él a táj- és az élet-formálta ősi kép, de olyan kérdésekben, amelyek nem túlságos változtatásokat követelnek tőle és amelyeknek célszerűségét átlátja, szívesen változtat. Már pedig a közegészségügyi szempontok olyan kérdések, amelyeknek fontosságát átlátja. Miért hárította tehát el mégis a városi építkezés módjait és eszközeit? Azért, mert idegenszerűek neki és azért, mert túlságosan drágák. Ügy érzi, hogy a város találta ki őket a város szolgálatára, idegenek az ő falusig vi1 lágszemléletéhez és ösztönös bizalmatlansága, párosulva ezeknek az eszközöknek és módszereknek drágaságával, elutasítja őket. Hol van (hát a hiba? Ott, hogy nincs faluépítészeti kultúránk. Ügy akarunk modernizálni itt is, hogy minden hagyományt teljesen félretéve, rengeteg újat alkotunk, pedig jól tudjuk, hogy minden fejlődés törvénye az alapsejtből való kiindulás. Azt mondottam, hogy intézményeink nagy része városra szabott, a várost szolgálja, holott a 9 millió magyarból 7 millió a falun él. Mégis úgy látjuk, hogy a 2 millió városi lakos érdekében rendezkedtünk be, nem pedig 0. ülése 1987 május 11-én, kedden. 103 a 7 millió falulakó érdekében. Legalább is erre mutat az a tény, hogy egyébként kitűnő műegyetemünkön van nagyszerűen ellátott városépítészeti tanszékünk, de olyan tanszékünk, amely a falusi magyar építkezés kérdéseit vizsgálná és oldaná meg, nincs. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Más sincs!) Köszönettel tudomásul veszem, én nem helytelenítettem volna akkor sem, de nem tartottam volna nagy hiánynak, ha hiányzott volna, hiszen minden városnak megvan a városépítészeti ügyosztálya vagy műszaki tanácsosa, aki legtöbbször kitűnő szakember a maga mesterségében. Viszont hiánynak tartom, hogy nincs olyan tanszékünk, amely a faluépítkezés kérdéseivel foglalkoznék. Pedig' ugyan volna munkaterülete egy ilyen faluépítészeti tanszéknek! Meg kellene vizsgálnia, hogy az egyes vidékek helyi legolcsóbb építőanyaga hogyan volna ' felhasználható vagy átalakítható az egészségesebb építkezés szempontjai számára. Megállapíthatná a homokos, agyagos, vagy köves vidékek, a fában vagy nádban gazdag tájak ősi építőanyagának korszerű felhasználási módját. Az ősi helyianyag nem idegen a néptől és amellett mindig a legolcsóbb • marad. Építőipari kiállításaink néha egészen meglepő új építőanyagokat mutatnak be. Láttunk ott már a faforgácstól a préselt agyag- vagy homoktéglán át a különböző hulladékanyagokból készült tésrláig. mindenféle új építőanyagot. S ugyanez áll a víz- és hőszigetelés vagy az építkezés minden más vonatkozására is. Lehetetlennek tartom, hogy egy ilyen kellően ellátott faluépítészeti tanszék meg ne oldaná minden magyar tájék különleges építkezési kérdéseit a korszerű igényeknek megfelelően. S tehetné ezt a magyar ház belső tagozottságának nem túlságos megváltoztatásával, még talán alaprajzi vonatkozásban is. A magyar nép konzervatívizmusa szívesen enged a célszerűségnek. Különösen akkor, ha az nem kívánja tőle minden régi szokásának és ismeretének elvetését. Vele kell élnünk, az ő viszonyaiból és gondolkozásmódjából kell kiindulnunk és akkor kifejleszthető^ a természetes, új, magyar faluépítés kultúrája. T. Ház! Szólanom kell még, bár csak egészen vázlatosan, a falusi torzépítkezésről. Itt van az utolsó óra, hogy véget vessünk annak a csiri-csáré, kétbalkezes, falucsúfjára való építkezésnek, amely ezen a téren folyik! Sajnálom, hogy a Faksz.-akcióban annakidején a formakérdés nem került a mértékadó szempontok közé, mert akkor kevesebb lélektelen sablonház állana falvaink végén. T. Képviselőház! Néhány melegszívű, magyarszerető fiatal építész összegyűjtötte és fényképekre rögzítette legutóbb a balatonmenti magyar népi építkezés ősi formáit. Nem lehet elérzékenyedés nélkül nézni ezt a gyűjteményt, amely a szépségnek, erőnek és az öntudatlan ősi építőművészetnek valóságos kincsestára. Annak a hiányzó faluépítészeti tanszéknek formaanyaga már adva van Tóth Kálmán, vitéz Nászay Miklós, Lehotzky György és Padányi Gulyás Jenő építészek e gyűjteményében. Mélységes köszönet illeti őket azért a munkáért, amelyet végeztek és amelyet tovább folytatnak minden támogatás nélkül, a rajongók szeretetével. Igen it. Képviselőház! A magyar falu és a magyar táj képe éppen olyan nemzeti kin-