Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.
Ülésnapok - 1935-210
100 Az országgyűlés képviselőházának Ha egy kicsit méltóztatik figyelni, mindezekből tulajdonképpen csak azt a következtetést lehet és kell levonni, hogy a legerélyesebb és legradikálisabb gazdasági és szociális cselekvésre kell ennek az országgyűlésnek áttérnie, ha becsületesen akarja megvalósítani az alkotmányreformot, vagyis a titkos választói jogot is. {Helyeslés a baloldalon.) Mélyen t. Ház! Az úgynevezett alkotmányjogi reformok sorában szerepel a kormányzói jogkör kiterjesztése is. Méltóztatnak tudni, hogy az eddigi pártközi értekezlet, az azt követő tárgyalások során és a sajtóban nap-nap után folyton csak az a diszkusszió tárgya, hogy hogyan lehessen az általános titkos választójogot nálunk úgy bevezetni, hogy ne veszélyeztesse a parlamentarizmusnak polgári, konzervatív alapon haladó irányát, vagyis, hogy milyen biztosítékok lesznek szükségesek a titkos választói jog behozatala esetén, vagy mondhatnám úgy is, a behozatala ellen. Mélyen t. Ház! Ha figyelembe vesszük, hogy az úgynevezett biztosítékok a titkos választói joggal szemben alkotják tulajdonképpen ma azt a rejtélyt, amelyet meg akarnak oldani az országnak e kérdés felett tanácskozó vezérlő nagyjai, akkor elhibázottnak tartom az alkotmányjogi reformok körébe a kormányzói jogkör kiterjesztésének a bevonását, mert hiszen az eddigi törvényes rendelkezések a kormányzó számára biztosítják a házfelosziatás jogát, biztosítják a vétót, biztosítják a kétszeri visszaküldés jogát, s ez több, mint ami a királyt megillette. A kormányzó kezében tehát már megvan az a hatalom, amelynek meg kell lennie a titkosságon alapuló új választói joggal szemben. Ilyen körülmények között hibás belekapcsolni ezt a kérdést az alkotmányjogi kérdések körébe, amelyek mindig a titkos választói jog esetleges hátrányos hatásai ellen való védekezés biztosítékai körül mozognak. Ha ezt a kérdést más vonatkozásokban meg kell oldani, akkor véleményem szerint az úgynevezett alkotmányjogi reformoktól függetlenül kellene megoldani olyanképpen, hogy a tömegekben ne keletkezhessek olyan felfogás, olyan nézet, olyan balhit, hogy a kormányzói jogkör kiterjesztése is összefüggésbe hozható azokkal a biztosítékokkal és korlátozásokkal, amelyek a népakaratnak a titkos választói jog alapján történő valódi megnyilatkozását korlátozni, vagy megakadályozni alkalmasak. Mélyen t. Ház! Az előbb a közalkalmazottakról beszéltem. Fontos a magánalkalmazottak jogviszonyainak rendezése, a magánalkalmzottak különadójának eltörlése is.. Egyik legfontosabb kérdésnek tartom a. frontharcos-törvényt. Lehetetlenség, hogy húsz esztendővel a világháború befejezése után még mindig csak ígéret legyen a frontharcos-törvény, amely a háborúban résztvett katonák érdemeinek, önfeláldozásának legelső elismerése kellett volna hogy legyen. Ehhez már nem kell reformpolitikai gyorsaság, ehhez már nem kell utalnom a 48-as törvényhozás valóban gyors és hatalmas ütemére; ehhez az kell, hogy a törvényhozás rájöjjön arra, hogy a világháború befejezése után ebből a szempontból eredménytelen húsz esztendő olyan mulasztás és bűn a frontharcosokkal szemben, amelyet be kell hozni és a frontharcos-törvényt még a nyári szünet előtt le kell tárgyalni. Még csak egy kérdésre kívánok rátérni, jóllehet sok mondanivalóm volna a költségvetéssel kapcsolatosan, mégpedig az ifjúság kérdésére. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Az ifjúéit?, ülése 1937 május 11-én, kedden. ság kérdésénél nagyon fontosnak tartom azt, amit a kultuszminiszter úr inaugurált törvenyileg, hogy tudniillik a középiskolákban a fiatalság közgazdasági nevelését bevezette. Ez olyan nagyfontosságú dolog s annyira szükséges itt nálunk, hogy a fiatalság már az iskola padjaiban a közgazdasági ismeretek birtokába jusson, hogy amikor kilép az életbe, meg is legyen benne a felkészültség és a lehetőség arra, hogy a közgazdaságban magának helyet követeljen. A megkezdett utat szerény véleményem szerint feltétlenül folytatni kell és már a középiskoláknak, különösen pedig a polgári iskoláknak a nép nagyobb tömegéből származó fiatalság részére ilyen közgazdasági ismeretek nyújtásával megfelelő közgazdasági kiképző intézményekre való átalakítás, a jövő ifjúsági oktatási programm sarkkövének és egyik legfontosabb programmpontjának kell lennie. (Ügy van! Űgy van!) Az elhelyezkedésre váró diplomás és érettségizett ifjúság kérdésében ezzel szemben nem látom megnyugtatónak azt, amit a kormányzat nyújtott. Ezt a. kérdést nem lehet egyrészt kenettel és malaszttal, másrészt a Alföld homoksivatagainak felajánlásával, harmadsorban pedig csak egy miniszteri biztos kirendelésével elintézni, aki megfigyel, adatokat szerez, közvetít; hanem ezen a téren a nagytőkének, a magángazdaságnak az áldozatkészségét olyan mértékben kell kikényszeríteni, hogy a fiatalság nagyrésze kenyérhez jusson s ezzel a fiatalság lelkében meglévő és megindult bomlasztó tendenciák és erők hatásukat veszíthessék. Mélyen t. Ház! Meggyőződésem, hogy ez a költségvetés reális, a múlttal szemben haladást jelent, mert hiszen benne látom a gazdasági élet fellendítésére irányuló beruházásokat, benne látom a pénzügyminiszter belátását is abban a tekintetben, hogy az eddigi közterhek és adók elviselhetetlenek, <s azokat csökkenteni kell. Az adók csökkentését a miniszter úr megkezdte a legborzalmasabbnál, a legsúlyosabbnál, a házadónál, amikor a rendkívüli pótlék egy részét törölte. Ez összegszerűi eg nem^ sok. kezdetnek azonban elfogadom és az a véleményem, hogy ezen az úton kell továbbra is a költségvetés összeállításánál haladni. Ha a pénzügyminiszter úr ezen az úton jár. — de természetesen a fontos gazdasági és szociális cselekvés ennek a költségvetésnek keretében nem találhat fedezetet, mert annak fedezetét e költségvetés keretén tiil a gazdasági életből kell előteremteni — akkor meg vagyok győződve arról,-, hogy nem csak üres frázis, szavakkal való játék, politikai mixerezés lesz és marad az, hogy mi mindnyájan az alkotmányosság és a parlamentarizmus alapján állunk, hanem gyakorlati politikává is válik és csak ez akaszthatja meg a szélsőséges irányzatoknak a nagy tömegekben döntő hódítását. Szent meggyőződésem, hegy e nélkül minden beszéd és minden szellemi torna a szélsőségek ellen hiábavaló játék; azok ellen csak egy eszköz van: a gazdasági újjáépítés és a szociális megújhodás. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Szeder János jegyző: vitéz Somogyváry Gyula ! vitéz Somogyváry Gyula: Mélyen t. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Nagy érdeklődéssel hallgattam Drobni Lajos t. képviselőtársam beszédét. Abból csak egyetlenegy kérdést ragadok ki. Azt kérdezte, hogy megvan-e