Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-208

596 Az .országgyűlés képviselőházának 208, ülése 1937. május 5-én, szerdán. ger Magyarország ígérte és amely hadikölesönt a mai csonka ország ma nem tud valorizál tan visszafizetni, nem szolgáljuk az igazi magyar érdeket, h ti cl siker kilátása nélkül állandóan szóvátesszük ezt a problémát. Néhány hónappal ezelőtt, 1936 december 2-án Soltész János képviselő úr teljesen hasonló tárgyú interpellációjára már válaszoltam. Ma sem tudok más választ adni. A helyzet az, hogy a nosztrifikált hadikölcsöntartozások körülbelül 93 milliárd aranykoronát tesznek ki és ebből az Összegből eredeti jegyzésűként több mint 8 milliárd korona értékű kötvényt nosztrifikáltak. Ha, amint méltóztatott mondani, csak 10%-os valorizációt veszek figyelembe, ez is 800 millió aranykoronát jelentene, ami ma az üzemek nélkül véve, körülbelül egy évi költségvetésünk végösszegét jelenti. A múltkor azt is hangsúlyoztam, hogy nem egyszerű kérdés annak eldöntése, hogy ki az a szegény kis jegyző és ki a gazdag nagyjegyző, mert teljesen eltolódtak a viszonyok. A múltkor egy példára hivatkoztam. Azt mondottam, hogy valaki középbirtokát eladta és az eladási árat hadikölcsönbe fektette. Ma a havi jövedelme zéró, vagy nagyon csekély. A másik, egy szegény kisember párszáz, vagy párezer korona hadikölcsönt jegyzett és ma olyan kedvező helyzetben van, hogy egy 5—10, vagy 15%-os valorizáció se pro, se contra nem befolyásolná a helyzetét. (Zaj.) Kérdezem, méltóztassék megmondani, melyik a kisjegyző, melyik az, aki itt támogatásra szorul. Ennek a kérdésnek eldöntése rendkívül nehéz. Lelkileg nekem is az a vágyam, hogy tehessünk itt valamit, de nem látom ma az időt elérkezettnek ehhez. Arról lehet vitatkozni, hogy a karitatív segélyezés elvileg helyes-e, vagy helytelen, de ezen a téren igyekszünk egy szerény összeggel, amelyet most is felemeltünk, bizonyos segítséget adni. Az egészen kicsi ember sokkal nagyobb segítséghez jut így, mint ha 5, vagy 10%-os valorizációt kapna, mert évek hosszú sora óta kap bizonyos kamatokat. (Ügy van! jobbfelől.) Nagyon kérném, ne méltóztassék ebben a szerencsétlen kérdésben, amelyben lelkiismeretesen mind egy nézeten kell hogy legyünk ebben az országban, (Felkiáltások a jobboldalon: Vagyunk is!) olyan látszatot kelteni, mintha egy rosszindulatú többség, egy rosszindulatú kormány, vagy egy rideg pénzügyminiszter akadályozná meg a kérdés megoldását. Boldog volnék, ha a jövőben más helyzet állhatna elő, de a mai helyzetben erről a helyről lelkiismeretesen más választ adni nem lehet. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.) Elnök: Az interpelláló képviselő urat megilleti a viszonválasz joga. Mózes Sándor: T. Képviselőház! A pénzügyminiszter úr válaszát legnagyobb sajnálatomra nem áll módomban tudomásul venni, mert hiszen elvégre is egy elvállalt jogi kötelezettség teljesítéséről van szó. (Zaj.) Tisza J István akkori miniszterelnök kijelentette, hogy a hadikölcsön visszafizetése a magyar államnak becsületbeli kötelessége. Kijelentette, hogy a magyar állam minden darab földje felel a hadikölcsön visszafizetéséért. 1917-ben Wekerle Sándor miniszterelnök megerősítette Tisza Istvánnak ezt a nyilatkozatát, amikor a követ-' kezőket mondotta (olvassa): »Mindeki kötelezve van a., hadik ölesönökben való részvételre. Ez nem egyszerű hitelezéshez egyúttal áldozat is, nem a kölcsön biztonsága szempontjából, mert az minden kétségen felül áll, hanem abból a szempontból, hogy az a kormánynak úgyszólván becsületbeli kötelessége és nemcsak magánjogi tartozása, mert. azt hiszem, így lett minden hadikölcsön beállítva és ezt az álláspontot fenntartom.« A karitatív segélyezést nem tartom egészséges dolognak. Tudok esetet, — ilyeneket a pénzügyminiszter úr is említett — hogy egy kölcsönjegyző 300.000 koronát jegyzett, — illetőleg nem is jegyzett, hanem az árvaszék eladta a kiskorú ingatlanát 300.000 koronáért, a nélkül, hogy akár a gyámot, akár a kiskorút megkérdezte volna, hogy beleegyezik-e vagy sem — s ma az a helyzet, hogy az illető kegyelemkenyéren tengődik rokonainál. Egy másik esetben egy gyógyszerész eladta gyógyszertá-. rát, 300.000 koronát kapott érte, hadikölcsönbe fektette és ma szegényházban éli le életét. (Jurcsek Béla: Az előbb a kis jegyzőkről beszélt, most meg a nagyokról beszél?) Ezzel szemben nem vette ki mindenki egyenlő arányban a részét a teherviselésből. A. Magyar Altalános Kőszénbánya rt. vagyonállománya például a háború előtt 49 millió koronára becsültetett, viszont ugyanennek a vállalatnak vagyonállománya 1926Jban 75 millió koronára beesültetett. A Ganz—Danubius vagyonállományát a háború előtt 26 millió koronára becsülték, 1926-ban pedig 40 millió pengőre. Amikor tehát ilyen differenciák vannak, akkor nem lehet azt mondani, hogy nem lehet megoldani a hadikölcsönök valorizációjának kérdését. Ehhez csak egy kis jóakarat kellene, csak új kötvényeket kellene a pénzügyminisztériumnak kibocsátania — mondjuk — 400 millió pengő összegben és ez után az összeg után kellene fizetni a megfelelő kamatokat. Ha így tenne a kormány, akkor évenként csak 20 millió pengőt kellene kamatokra kifizetni és felvenni. (Felkiáltások jobbfelől: Csak!) a költségvetésbe és a kamatszolgáltaié* feltétlenül biztosítva volna. Ilyenformán némi segítséget kapnának az összes badikölesönjegyzők. (Zaj a jobboldalon.) Nagyon csodálkozom, !hogy a reformparlament tagjai annyira elégedetlenkednek akkor, amikor egy ilyen szociális kérdést hozok fel. (Jurcsek Béla: Mindenki mellette van!) Csodálom, hogy nem hallgatnak meg nyugodtan, holott valószínűleg nagyon sokan vannak t. képviselőtársaim között olyanok, akikhez állandóan, mindennap panasszal mennek kerületük lakói és elpanaszolják, hogy nem tudnak megélni abból a 100 pengőből, amelyet a karitatív segélyezés folytán 10.000 pengő után kapnak, illetőleg abból a 600 pengőből, amelyet 120.000 pengő jegyzés után kapnak. Ha már karitatív segélyezésről van szó, akkor legalább azt, kellene lehetővé tenni, hogy ne ilyen kis összegeket kapjanak az illetők, illetőleg ne ilyen kis összegekre felosztva kapják meg, hanem méltóztassék odahatni, hogy az összeg tíz évre előre adassék ki, hogy legalább egy nagyobb összeghez juthassanak hozzá. így új pályájukon el tudnának indulni és esetleg kis vagyonra tehetnének szert, vagy mondjuk, egy kis birtokot tudnának megvásárolni. Ez volna;- a legkevesebb, amit a mai körülmények között meg lehetne tenni és mivel ez sem történik meg^ legnagyobb sajnálatomra nern tudom tudomásul venni a pénzügyminiszter úr válaszát. Elnök: Következik a határozathozatal: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a pénzügyminiszter úrnak az interpellációra adott vála-