Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-208

586 Az országgyűlés képviselőházának nem tudtak úgy berendezkedni, mint az állásukhoz szükséges lett volna. Ha tehát az államkincstár lehetővé tenné azt, hogy ezeknek a tisztviselők-ategóriáknak életszínvonala valamivel javuljon, ebből közvetve minden más foglalkozási ágnak kétségtelenül haszna volna. Ha visszatérek a felszólalásom elején kifejtett ama kormányzati igazságra, hogy egy kormány csak akkor tud nyugodtan kormányozni és a szélsőséges izgatást is csak akkor lehet lehetetlenné tenni, ha a kormányzat megszüntet minden aránytalanságot és igazságtalanságot, amely fennáll ember és ember, termelő és fogyasztó között, .akkor néhány példával rá kell mutatnom egy pár olyan aránytalanságra is, amelyen valamilyen formában szintén segíteni kell. Ma már eldöntött kérdés az is, hogy a termelést nem lehet teljesen szabadjára hagyni, mert bizonyos irányításra feltétlenül szükség van. Meg kell tehát védenem a KülkeresKedelmi Hivatalt és annak kiváló vezetőjét, Kunder Antalt, Éber Antal képviselőtársam támadásával szemben, aki az egész intézményt igen súlyos kiritikával illette és vezetőjét sem tartotta megfelelőnek arra a pozícióra, amelyet a hivatal élén betölt. Nemcsak a magyar gazdasági társadalom, — és pedig úgy a mezőgazdasági, mint az ipari társadalom egyaránt — hanem a külföld is elismeri, hogy Kunder Antal kinevezése igen szerencsés választás volt. A komoly gazdasági tényezőket is meglepte az, hogy Kunder Antal, .akinek nem volt meg a kellő előtanulmánya, mert katonai nevelésben részesült és előzőleg katonai pályán szolgáit, milyen kiválóan érti a dolgát. A legnehezebb időkben hárult reá az egész magyar külkereskedelem irányítása, abban a nehéz és elzárkózó gazdasági korszakban, amikor a legnagyobb koncepció kell ahhoz, hogy .a magyar termékek részére az exportpiacokat a legnagyobb nehézségek között meg tudjuk tartani és az új piacokat ki tudjuk építeni. Mindenkinek el kell tehát ismernie, hogy az a munka, amelyet ez .a hivatal végzett, minden várakozást felülmúlt. Méltóztassék csak megnézni külkereskedelmi statisztikai adatainkat. Méltóztassék megnézni, hogy amikor nemcsak gazdasági nehézségekkel, de még bizonyos politikai animozítással is meg kell 'küzdenünk bizonyos országok felé, akkor a mi külkereskedelmi mérlegünk nemcsak hogy aktív, hanem olyan új és új piacokat tárt fel a magyar exportlehetőségek részére, amelyek feltárásárai — meg kell nyíltan mondanom, pedig elvben mindig a 'kereskedelem szabadságának voltam a híve — a magánkereskedelem a mai gazdasági viszonyok között teljesen képtelen lett volna. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Láttuk többen azokat a propaganda filmfelvételeket is, amelyeket legutóbb mutatott be a Külkereskedelmi Hivatal. Ezeknél az ^ igen ügyesen összeállított propagandafilmeknél nekem legjobban az a munka tűnt fel, amelyet a Külkereskedelmi Hivatal részéről az exportra kerülő áruk ellenőrzéséről, kiválogatásáról láttam. Sőt például a baramfiexport előmozdítása érdekében maga a hivatal állított fel nagy barofmikeltető telepeket, amelyeknek segítségével a baromfi ezrei és ezrei exportálhatók. A Külkereskedelmi Hivatal feladata — és ezt teljesíti is — az, 'hogy kiegyensúlyozza azokat a termelési és értékesítési aránytalanságokat, amelyek feltétlenül fennállanak. Fel%08. ülése 1937. május 5-én, szerdán. adata, hogy a nehezebb viszonyok között termelő és gyengébb egyedeknek segítségére siessen, hogy megszervezze vidéken a kistermelők exportlehetőségeit. El kell ismernünk, hogy ezen a téren az utóbbi években igen szép eredményeket értünk el. De ki kell egyensúlyozni a,z aránytalanságokat minden olyan más területen is, ahol az módunkban áll. Ki kell egyensúlyoznunk a Duna—Tisza közötti tanyai lakosságnak, a nehezebb r

viszonyok között termelő gazdáinak és a Dunántúlon kedvezőbb viszonyok között termelő gazdák helyzete közti aránytalanságod is. Azokat az aránytalanságokat, amelyek nem tőlünk, 'hanem a jó Istentől függnek, megváltoztatni úgy sem tudjuk. Az időjárás szélsőségein sem tudunk változtatni, azon azonban mégis tudunk segíteni, hogy a tanyai lakosságnak lehetővé tegyük, hogy terményeit tényleg piacra is hozhassa. Nem akarok itt most beszélni arról, hogy milyen nagyjelentőségű ebből a szempontból az úthálózat kiépítése, csak egyre kívánok rámutatni, nevezetesen arra, hogy sok kérdés reális megoldása azon szenved hajótörést, hogy túlságosan tisztelünk bizonyos szerzett jogokat s az úgynevezett »autonómiákat« nem merjük bántani. így vagyunk a vármegyei és a városi törvényhatósági autonómiákkal is. Teljes tiszteletben tartom őket, mert én lennék az utolsó, aki a vármegyék ezeréves konsrukciójához hozzányúlnék, nem tudom azonban elképzelni, miért ne lehetne változtatni az útépítésnél az autonómiák keretében ma fennálló rendszeren. Az útépítések ma már nem parciális érdekeket szolgálnak, mint régen. Minden vármegyében ugyanis a szerint vannak jó vagy rossz, utak, hogy az illető vármegye földrajzilag olyan területen fekszik-e, ahol elegendő ós olcsó kő áll rendelkezésre vagy olyan szerencsés, hogy egy ügyes, agilis alispánja van, aki a megyei, a közúti alapból megfelelően tud építkezni vagy pedig olyan területen fekszik, ahol drága a kő vagy pedig a vármegye el van adósodva és nem tud semmit sem áldozni útépítésre. Tudok például eseteket, ahol két vármegye között 3—4 kilométeres szakaszt csakis azért nem építenek ki, mert az egyik vármegyének nem érdeke, hogy a másik vármegye határszélén lévő községek lakossága, ha kiépülne az út, a másik vármegye területén lévő városba menjen a piacra. Ilyen helyi szempontok ma már nem lehetnek mérvadók, amikor az út jelentősége egészen más lett, mint volt ezelőtt 50 vagy 100 évvel, amikor az utaknak az volt a főcéljuk, hogy a megye székhelyére be tudjanak jönni a vármegyei községek. Ma az út egy olyan forgalmi eszközzé lett, amelynek az egész országot egységesen kell behálóznia, tehát feltétlenül sürgősen szükség van egy új egységes közúti törvényre, mert csak ilyen közúti törvénnyel leszünk abban a helyzetben, hogy közúti hálózatunkat rendszeresen kiépíthessük. De van itt sok más aránytalanság is, amelyeken nézetem szerint valamiképpen feltétlenül segíteni kell. Itt van például ez a nagy aránytalanság, amely a községi, vármegyei és városi pótadóknál tapasztalható. Miért büntessük mi azt, akinek a háza, birtoka, műhelye vagy kereskedése véletlenül egy olyan város területén fekszik, amely város erősen el van adósodva és ahol a pótadó 100—120—130%, amikor a szomszédos városban, amely városnak véletlenül nagy ingatlanai vagy egyéb