Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.
Ülésnapok - 1935-208
Az országgyűlés képviselőházának 208. ülése 1937. május 5-én, szerdán. 583 mint mások. Én nem kívánom, sem a Verbovszkiak, sem a Velcsovok, sem a Festeticsek kivándorlását; én a szentistváni tanítás alapján állok. (Gr. Festetics Domonkos Gr. Festetics Sándor felé; Ez neked szól, nem nekem!) Szent István azt az intelmet írta fiának, Imre hercegnek, hogy az egynyelvű és egyfajú nemzet törékeny, és arra utasította végig az Árpádházi királyokat,, — akik azután meg is fogadták azt a tradíciót — hogy telepítéssel igyekezzenek keverni ezt a népet, keverni ezt a nemzetet, hogy minél több magyart teremtsenek és ezzel erősítsék az országot. (Jurcsek Béla: Könyves Kálmán megparancsolta!) T. Képviselőház! Amit én tanultam, azt véremé tettem, azt átérzem és nemcsak örökké hirdetem, hanem szívemmel is érzem az ősi költeménynek ezeket a szavait: »A nagy világon e kívül nincsen számodra hely.« Nem tudom, t. Ház, hogy azok, akik kivándorlásra szólítanak fel engem és hozzám hasonló más polgártársaimat, akikkel egy vallásfelekezethez tartozom,, vájjon azok is 150 éves, 200 éves sírokat tudnak-e felmutatni az országban, ahogyan én őseim sírját felmutathatom kétszáz évre visszamenően. Soha partikuláris érdeket nem képviseltem . és nem képviselt vérségi és politikai jogelődöm sem, hanem mindig a nemzeti szempontokat tartottuk szem előtt. (Zaj jobbfelől. — Jurcsek Béla: Ne lett volna a nagy bevándorlás.) Ahogyan apám a véderővitában indult el politikai pályafutására, mint a nemzeti ellenállás ifjúsági vezére s a nemzeti ellenállás vezérlő bizottságának volt tagja s a bolsevizmus ellen egyedül állott ki, úgy én voltam az, aki 1918-ban -az egyetemi ifjúságnak azt a határozati javaslatát szövegeztem meg, amelyben a »magyar irredenta« szó először szerepelt. Nem fogunk kivándorolni, dolgozni akarunk a magyar hazáért és ha eljön a veszély perce, ott akarunk lenni a haza védelmében. Ott akarunk lenni, amikor az elrablott magyar föld visszaszerzéséről^ a Szent Korona országának helyreállításáról lesz szó. Végvárai leszünk és maradunk a nemzeti gondo- latnak. Gúnyolhatnak és üldözhetnek minket; az utókor fogja majd megállapítani, hogy ki teljesítette a köteleségét. Nem leszünk soha kaphatók rendbontásra, polgárháborúra, testvérharcra és nem fogunk beugrani az uszításnak. (Jurcsek Béla: Beugrani nem, ; csak uszítani fognak!) Szent István jubiláris esztendeje előtt büszkén és boldogan hisszük és valljuk a magyar hagyományok tiszteletét és szeretetét; az örökkévaló nemzetet sohasem fogjuk összetéveszteni a futóhomokra, vagy ingoványokra épített rendszerekkel és politikával. A parlament előtt egy új szobor a régi valóságot hirdeti, Rákóczi szobrán ott van a jelmondat: »Cum Deo pro patria et libertate!« Istennel a hazáért és a szabadságért ,ami magyarra fordítva a nemzeti demokrácia hitvallását jelenti. (Jurcsek Béla: Kihúzzák a Rákóczi-szobor alól a talapzatot!) A szabadság gondolatával és eszményével ellentétes, az elmúlt 17 év rendszerét foltozó és folytató politikai' és gazdasági rendszert, amelynek költségvetését tárgyalja a Ház, nem helyeslem és miután a költségvetés megszavazását bizalmi kérdésnek tekintem, a kormány iránt bizalmatlansággál viseltetvén, a költségvetést nem fogadom el, (Helyeslés a baloldalon. — Jurcsek Béla: De nem nagy bizalmatlansággal!) Elnök: Szólásra következik ? vitéz Miskolczy Hugó jegyző: Görgey István! Görgey István: T. Képviselőház! Előttem szólott Vázsonyi képviselőtársamnk a zsidókérdésről elhangzott fejtegetéseivel nem. kívánok vitába szállni, reflektálnom kell azonban arra a megállapításira, amellyel pártunkat, a Nemzeti Egység Pártáját »káosznak« nevezte. Maga ez a megállapítás ugyan, hogy pártunkat »káosznak« nevezte, ínem lehet ránk nézve sértő, (mert hiszen tudvalévőleg a világ is káoszból keletkezett (Vázsonyi Vilmos: Ügy is !néz ki!) és a világot nem emberek alkották, íhanem a felettünk lévő hatalmas Ür, minIdenki Istene alkotta meg, nem lehet tehát azt Imondani, hogy »úgyis méz ki!« |(Jurcsek Béla: . Szóval jó ez a káosz!) Ha azonban képviselőtársam kifogás tárgyává tette, hogy pártunkban különböző foglalkozású és különböző társadalmi osztályokhoz tartozó (Vázsonyi Vil!mos: Azt nem! ösak azt kifogásoltam, nogy különböző, ellenkező felfogású (képviselők ülnek együtt!), különböző felfogású képviselők (foglalnak helyet, akkor legyen szabad rámutatnom arra, hogy éppen ez bizonyítja pártunk nagy erejét és guvernementális voltát. Hogy egy példával világosítsam meg a helyzetet, ha én acélt akarok előállítani egy rnagy olvasztóban, sohasem tudok egyedül vasércből, akármilyen jó vasércet használok is fel az 'acélgyártásra, jó acélt gyártani, hanem csak akkor, ha a nagyolvasztóba ia vasérc mellett k,okbzot, sőt salakképző mészkövet is adagolok. Az arány is igen fontos, mert az acél miniőteóge függ attól... (Jurcsek Béla: Ki lesz iá isalakf — Derültség. — Vázsonyi János: Ki .a salak?) En technológiailag magyarázom meg, 'hogy ahhoz, hogy egy nagyolvasztóban finom, 'tökéletes' acélt állíthassak elő, szükségem van mindezekre az anyagokra, mert csakis ezeiknek 'az anyagoknak az olvasztóban lévő jelenléte hozza létra az igazi acélt, amelyre szükségem van. (Jurcsek (Béla: Vannak, akik már 50 éve minden kormánytámogató pártban ott voltakt) De nehezményezi Vázsonyi igen t. képviselőtársául azt is, Ihogy a kartelvezérek, a bankigazgatóik és a kapitalizmus többi vezető férfiái is ebiben a pártban, a kormánypártban ülnek. (Vázsonyi János: Csak azt, hogy ugyan'ott ülnek, ahol azok támadói! Csak az együttesség furcsa!) Ezek az urak az ő jól felfogott gazdasági érdeküknél fogva támogatják a kormányt és mint egyik képviselőtársam — azt hiszem, Festetics t. képivselőtársam — (megjegyezte, ha bármilyen kormány jönne, ők azt is támogatnák, kizárólag azon toknál fogva,* mert jól felfogott gazdasági érdekeik ezt részükre szükségessé teszik. (Vázsonyi; János: Nem 1 lehet egyszerre hideget és meleget fújni!} De igen t. képviselőtársam maga is inkonzekvenciába esett, amikor beszéde további folyamán azt jelentette ki, hogy a miniszterelnök úr személye iránt bizalommal viseltetik (Vázsonyi János: Csak azt mondtam, hogy hiszek neki!) és hisz neki, csak annak a rendszernek nem tud hinni, amely már 17 év óta uralkodik ebben az országban. Azt hiszem, nem kell hoszszasan fejtegetnem, hogy ebben ellenmondás van, mert hiszen a miniszterelnök úr erre a pártra támaszkodik és ennek a pártnak a programmját hajtja végre, ha tehát Vázsonyi t. képviselőtársam hisz a miniszterelnök úrnak, akikor hinnie kell ugyanakkor abban is, hogy ez a párt nem egyes parciális, érdekek és nem