Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-208

550 Az országgyűlés képviselőházának 208. ülése 1937. május 5-én, szerdán. is kellene példákra hivatkoznom. Nem hivatkozom olyan példára, amely itt bizonyos oldalon antipatikus, csak az olasz példára hivatkozom. Olaszország külföldről hitelt nem kapott, mégis hallatlan munkaalkalmak teremtésévol fellendítette egész f gazdasági életét, megvívta az abesszin háborút és azoknak a pesszimista jóslásoknak ellenére, hogy Olaszország így és amúgy tönkre fog menni, Olaszország ma is áll, gazdaságilag erős, a nemzeti gazdaság felé az összes követelményeknek meg fog és meg tud felelni. Itt van azután a német példa, itt van az Amerikai Egyesült Államok példája. Annakidején, amikor Roosevelt előjött az ő tervével, szinte gúnykacajjal kísérték azt az úgynevezett gazdasági teoretikusok és látjuk. hogy Amerika abból a krízisből, amely abban az időpontban volt, amikor a világ aranykészletének legnagyobb része az ő birtokában volt, amikor 100—200%-os aranyfedezettel bírt a bankjegyforgalma, egy olyan krízisbe került, amilyen krízisben benne voltak azok az államok, amelyekben ezek az előfeltételek nem voltak meg. Amikor azonban a gazdasági életnek egy ilyen átalakulását látjuk és azt látjuk, hoe:y mely utakon kell belevinni a gazdasági életbe azt a lendítőerőt, amely nélkül a mi gazdasági életünk is elsenyved, feltétlenül meg kell emlékeznem arról is, hogy a gazdasági életben, amely nem mechanizmus, hanem inkább esry organizmushoz volna hasonló, a lelki behatások, a pszichikai momentumok épp olyan fontos szerepet^ játszanak, mint az anyagi, a materiális feltételek. Hogy a gazdasági élet nyugodtan funkcionálhasson, annak elsősorban előfeltétele a belső rend, a belső nyugalom és a bizalom azokkal a tényezőkkel szemben, akik ezt a belső rendet fenntartják és általában az ország ügyeit intézik. Itt is jelszavakkal találkozunk. Rassay Károly t. képviselőtársam egyik megjegyzésére is válaszolni akarok itt, arra a megjegyzésére, amelyben azt mondotta, hogy^ van szélsőjobb és szélsőbal és hogy világnézeti kérdés van. A miniszterelnök úr azt mondotta, hogy a világnézeti kérdés Magyarországon eldőlt, de nem most dőlt el. szerintem eldőlt már Szent István király idejében. A szentistváni gondolat volt ugyanis az, amely ebben az országban a legkülönbözőbb nemzetiségeket, a legkülönbözőbb fajokat egyesítette és pedig magyar szellemi vezetés és magyar szupremácia mellett. Ez a szentistváni gondolat az, amelynek ma is uralkodnia kell az egész magyar közéletben. Mi nem ismerhetünk itt — különösen, ha bizonyos külpolitikai kérdésekre ha az elcsatoli területeken lévő kisebbségi kérdésekre gondo-; lünk — első- és másodosztályú állampolgárokat, (Ügy van! Ügy van!) mi csak egyet ismerhetünk el, mi azt követelhetjük meg, hogy minden olyan nemzetiség, amely nem tartja magát magyar nemzetiségnek, a magyar állameszméhez törhetetlenül ragaszkodjék és a magyar állam eszméjével szembehelyezkedőket a törvény teljes szigorával büntessük meg. (Helyeslés a jobboldalon.) Abban a pillanatban Vége is lesz a jobboldalnak, vége lesz a haloldalnak, vége lesz a jobboldali szélsőségnek, vége lesz a baloldali szélsőségnek, amely két szélsőség állítólag egyaránt diktatúrára törekszik de csak abban különbözik egymástól, hogy az egyik antiszemita, a másik meg filoszemita. Meg vagyok róla győződve, hogy mihelyt ezek a világnézeti kérdések, ezek a belső gazdasági életet nyugtalanító momentumok a közéletből kiiküszöböltetaek, magától helyreáll az a lelki megnyugvás, amely a gazdasági élet zavartalan funkciójához szükséges és akkor ninos kétségem aziránt, hogy a gazdasági élet az előbb vázolt úton, a legteljesebb fejlődés útján induljon meg. A kormány és a miniszterelnök úr iránt érzett bizalom okán a költségvetést a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Horváth Zoltán képviselő urat illeti a szó. Horváth Zoltán: T. Ház! Ángyán Béla képviselőtársam talán meg fogja bocsátani, hogy a rendelkezésemre álló idő rövidsége miatt nem foglalkozhatom az ő igen érdekes fejtegetéseivel. Mégis mielőtt felszólalásom tulajdonképpeni tárgyára rátérnék, kifejezést kívánok adni annak, hogy nem tudok szabadulni Rassay Károly képviselőtársam hazafias aggodalmából kelt felhívásának a hatása alól. En is kérem a miniszterelnök urat innen, ennek a pártnak a részéről, tegye megfontolás tárgyává, hogy itt van az a pillanat, amikor az aggodalmaskodó hazafiak szíve összedobbanhat. (Gr. Festetics Sándor: Azokkal az aggodalmaskodókkal nem fogunk csatát nyerni!) T. képviselőtársam, én egészen ünnepélyesnek láttam azt a hangulatot, amelyet Rassay képviselőtársam felszólalásával elért. (Gr. Festetics Sándor: En csak csendesnek láttam azt a hangulatot.) Nem méltóztatik tehát helyesen cselekedni, ha ezt a keletkező egyetértést, ezt a keletkező összefogást ezzel a közbeszólásával zavarni igyekszik. T. Ház! Méltóztassék megengedni, hogy felszólalásom bevezetéséül II. Rákóczi Ferenc szobrának legutóbb lezajlott leleplezésével és néhány azzal kapcsolatos momentummal foglalkozzam. A szohor nagyszerű alkotás. Méltó a mi nagyságos fejedelmünk emlékéhez és méltó^ a^ Kormányzó úr ö főméltóságának elhatározásához.^ Azt hiszem, a Ház minden tagjának a véleményével találkozom akkor, amikor innen a parlamentből ismerem el Pásztor Jánosnak, az alkotó szobrászművésznek nagyszerű munkáját. Elismerem azt is, hogy a szohorleleplezési ünnepély színes és szemet gyönyörködtető volt, de valahogy mégis azt tapasztaltam, hogy ezekben a kritikus pillanatokban, ebben az igazán történelmi időben szükséges nagy nemzeti összedobbanás, ahol a nemzetnek apraja, inagyja, szegénye, (gazdagja kell hogy összefogjon, nem volt tapasztalható. .Bizonyos mulasztásokat vagyok kénytelen megállapítani. Kezdem azzal íhagy II. Rákóczi Ferenc a magyar históriának olyan hatalmas alakja, aki kell hogy még utánunk is, messze évszázadokban is tündöklő példaként szolgáljon. Ezen a nagy ünnepségen nem láttam ott a haza reménységét, az ifjúságot. Nem láttam ott sem a főiskolásokat,' sem a középiskolásokat, sem a népiskolásokat, akiknek az oktatásánál pedig Rákóczi fejedelmünk példaadását kellene elsősorban odaállítani. Nem láttam, hogy a kormány vagv a kultuszminiszter úr rendeletet bocsátott volna ki szerte az országban minden iskolának, minden intézetnek, hogy a Rákócziszobor leleplezési ünnepélyét felhasznállak az iskolák és intézetek vezetői arra, hogy odaállítsák az ifjúság elé Rákóczi fejedelmünk nagyszerű alakját. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter; Megtörtént az évfordulón