Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-207

536 Az országgyűlés képviselőházának i egész adózást új reform alá veszik és a progresszivitás alapján építik fel az adórendszert. Az ugyanis nem mindegy az adókulcs megállapításánál, hogy az egyik — mondjuk — 10.000 pengő évi jövedelemmel rendelkezik, a másiknak pedig csak 1000 pengő évi jövedelme van. Ebből az 1000 pengőből 50 pengőt is leadni adóban nagyon nehéz dolog, míg a 10.000 pengővel rendelekezőt, ha 2000 pengőt is kell leadnia, nem fogja ez annyira érinteni és semmi esetre sem fog az exiszteneiájában, életnívójában sokat változtatni. (Bárczay János: Vannak százezer pengős jövedelmek is!) Én csak példaképpen hoztam fel ezt, nem is beszélek a mammutjöevedelmekrŐl. Ha tehát nyugalmat akarunk az országban és azt akarjuk, hogy a nagy néprétegek r megnyugodjanak, ne irigykedjenek és ne irigykedve nézzék a vagyonos emberek jólétét, iákkor nekik is adjuk meg a létminimumot, így majd nyugalom lesz ebben az országban. Ezt azonban csak akkor fogjuk elérni, ha azokat a kisembereket, akik pár száz pengő évi jöveelemmel rendelkeznek, nem fogják az adóval megsarcolni, hanem ezeket az adókat áthárítjuk a nagyobb jövedelműekre. Igazságtalan adónak tartom a borfogyasztási adót is. különösen, ha tekintetbe veszem azt, hogy ebben az országban éppen annak a munkásosztálynak, amely kimondottan a két keze munkájára van utalva, körülbelül 12"5%-a szerzi a szőlőgazdaságból, a szőlőtermelésből a kenyerét. Ma a borárak nyomorúságosak és a borok majdnem eladhatatlanok. Amikor ma 12 fillért kínálnak egy liter borért és 6 fillért kell fizetni borfogyasztási adóban, akkor mi marad a gazdának? Hat fillérje marad, amiből még a munkaköltséget sem tudja fedezni, nem is beszélve arról, 'hogy a rézgálic és a szőlőmíveléshez szükséges egyéb anyagok beszerzése milyen rengeteg költségbe kerül. Nem tudom akceptálni azt a felfogást, hogy a borfogyasztás luxus volna. A borfogyasztás nem luxus, mert a munkásnak is szüksége van arra, hogy megigya naponta az ő 2—3 vagy 4 deci borát, hiszen az a kis szesz, amelyet elfogyaszt, csak munkaiképességének, munkaerejének a fokozására szolgál a bor tehát az ő számára nem élvezeti cikk. (Fábián Béla: Megszavazzuk a .határozati javaslatot. — Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Éppen ezért tisztelettel kérem, méltóztassék megfontolás tárgyává tenni, hogy nem lehetne-e ezt a borfogyasztási adót az egész nemzetre, az ország egész közönségére áthárítani úgy, hogy az általános adózásban megfelelő százalék formájában legyen kivetve ez a borfogyasztási adó és így folyjon be az államkasszába, mert különben maga a bortermelő feltétlenül tönkremegy és ha ezen a nagy területen, amelyen ma szőlőgazdaságra vannak berendezkedve, felhagynak a szőlőtermeléssel és más gazdálkodási ágazatot választanak, akkor megint rengeteg munkás fog kenyér nélkül maradni. ' Tisztelettel fel kívánom még hívni a földmávelésügyi miniszter úr figyelmét arra, hogy iminden esztendőiben előfordul, hogy a nagy elemi csapások folytán — hol jégverés, hol árvíz, hol aszály es egyéb különféle elemi csapás éri az egyes vidékeket, — az azoin EL vidéken lakó gazdák, különösen a kisgazdák, kisemberek vetőmag-készlet nélkül maradnak. Annikor ia kormány segítségét kértük a kormány igenis a legnagyobb készséggel állott rendelkezésünkre és igazán tőle telhetőleg min7. ülése 1937 május U-én, kedden. dent megtett hogy, hogy ezeken a kisembereken segítsen, hogy ne legyenek kénytelenek gazdaságuk folytatását megszakítani, de a vetőmag-kölosön nagyon sokszor éppen nem segítség volt a gazda számára, hanem talán még iazí iis előidézte a tönkremenetelét, mert a gazda felvette a búza-kölesönt és köziben a búza-árak annyira felemelkedtek, hogy amikor visisza kellett fizetni két-háromszoros árát kellett f izetniök a gazdáknak. Természetesen azt sem kívánhatta a gazda, hogy a kormány természetben adja neki a búzát, mert akkor viszont az állam vesztette volna el azt a pénzt. Hogy ilyen bajok ne fordulhassanak elő, azt a tiszteletteljes propozíeiót tenném, hogy méltóztassék a költségvetésben erre a célra egyszersmindenkorra nagyobb összeget felvenni és méltóztassék az államnak nagyobb búzamennyiséget beszerezni. (Helyeslés.) Éppen ősszel, amikor a termények a legolcsóbbak, könnyen be lehet szerezni és elraktározni ezeket a készleteket. A kormány nem vállal ezzel semmiféle (kockázatot, mert ha a beszerzett vetőmag tavaszig is ottmarad a magtárban és addig nem lehet eladni, tavaszszal még mindig el lehet adni. Általános jelenség, hogy a termények nem maradnak azon az áron, amelyen ősszel voltak, hanem mindig emelkedik az áruk és tavasszal érik el a legmagasabb árat. Ha tehát ezek a megvásárolt terménykészletek raktáron is maradnak, tavasszal el lehet azokat adni. Ha azonban ezek a készletek megvannak, akkor akár Tolnamegyében, akár Borsodban történ'ik kár, á kormány odatolja ezeket a vetőmagmennyiségeket, ahová éppen a szükséglet megkívánja, nem lesz fennakadás és akkor a gazda is mindig természetben adhatja vissza a .kölcsönadott vetőmagot, nem pénzben kell visszaadnia. Igv semmiféle károsodás nem érheti ,a gazdát. Csak egy példát mondok. Az idén az árpa és a tavaszi búzavetőmag nagyon magas árat ért el. Az a gazda, aki ma kölcsön vette ezeket a magvakat, lévén nagyon kevés az őszi vetés, ennek hiányát nagyon sok tavaszival pótolja, aminek az lesz a következménye, hogy túltermelés áll elő és az érák zuhanni fognak. Valószínű tehát, hogy azért az árpáéirt, amelyet ma 15 pengőért vett át, ősszel 5 pengős ár mellett 3 métermáasát kell adnia. (Mozpás.) Ha a kormánynak meg-felelő készlet állna állandóan rendelkezésére, ilyen dolgok sohasem fordulmának elő, mert természetben kapná és adná viszsaa a gazda a vetőmagvat. A gazdaadósságofcra vonatkozóan mély tisztelettel kérem a pénzügyminiszter urat, méltóztassék talán ezt a kérdést végleges megoldás elé vinni. Minden körülmények közt el keU ismerni, hogy a gazdaadósságok rendezése nagy cmegkönnyeiblbülést okozott és nagy nemzeti vagyont, a magyarság kezében lévő birtokokat mentett meg. (Ügy van! jobbfelőt) Nem akarok ezzel a kérdéssel hosszasan foglalkozni, esupán azt mondom, hogyha valaki kölcsönt kapott valakitől, kötelessége is^ visszafizetni, de ne követeljen iaz a hitelező többet, mint amennyit adott. Ha tehát én kölosön kaptam valakitől annakidején annyi pénzt, hogy vehettem magamnak egy hold földet, akkor ne követelje az a tőkepénzes tőlem három hold föld árát, hanem osak egyét. Ha ennek alapján, ezzel az elgondolással oldjuk meg ezt a kérdést, akkor nem lesz nyugtalanság és elégedetlenség és megint vissza fog állni az a kölcsönös megbecsülés a tőke és a gazda közt, amely ed-