Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.
Ülésnapok - 1935-207
Az országgyűlés képviselőházának 20 7. gyermekeket, de hogy ezekben a gyermekekben a hivatástudat kifejlődjék, hogy ezek a maguk mestereégét megtanulják, az a mai nevelési rendszer mellett teljesen ki van zárva. (Fábián Béla: Ez így van!) Pedig mi kell nekünk? Nekünk nemcsak jól képzett lateinerosztályra van szükségünk, nekünk elsősorban az kell, hogy a paraszt, az iparos, a kereskedő szeresse, ismefje és tudja a maga mesterségét. (Ügy van! Ügy van! bal felől.) A nép egész tömegének kell intelligenciát és foglalkozásához való hozzáértést adni. Ez az igazi nemzeti nevelés. (Fábián Béla: Nem készítenek elő az iskolák ezekre a foglalkozásokra.) A negyedik főprobléma a magyar gazdasági élet szabadságának helyreállítása. A magyar gazdasági élet szabadságát szerintem két tényező fenyegeti. Az egyik a túltengő nagykapitalizmus, az ingó nagytőke, amely ráfekszik a magyar gazdasági életre és minden szabad mozgást és szabad érvényesülést lehetetlenné tesz. A másik, amely nem kevésbbé veszedelmes, az állami protekcionizmus, az állami beavatkozás, az egykézrendszer. Itt egy hibát, egy,bűnt, egy még nagyobb hibával és bűnnel tetézünk. A magyar gazdasági élet kétségtelenül egészségtelen, mert a kapitalizmus túltengése egészségtelenné és beteggé teszi. Az ezen a helyzeten való segítésnek azonban nem az a módja, hogy az államkapitalizmust fejlesszük ki a magánkapitalizmussal szemben, nem az a módja, hogy hatóságilag támogatott és hatóságilag irányított egykéaben foglaljuk össze a gazdasági élet irányítását, mert ettől megint nem egyes kisembereknek lesz majd hasznuk, hanem (Egy hang balfelől: Egyes nagy embereknek!) azoknak a jól dotált és jól fizetett embereknek, akik ezeket a szerveket sokszor hozzártés nélkül és balkezes gazdaságpolitikával irányítják. Nekünk nem ez kell, hogy a célunk legyen gazdasági téren, hanem kisexisztenciák, keresztény, magyar kisexisztenciák teremtése az ipariban és a kereskedelemben, fiatalságunk ránevelése arra, hogy lehet, szabad és érdemes vállalkozni; ma ez a tudat nincs meg bennük, ma mindenki a fixumra megy, ha megvan az érettségije, akkor tisztviselői, ha nincs meg az érettségije, akkor altiszti állásra tekint. (Fábián Béla: Jöjjön elsején!) Ezt a mentalitást gyökeresen ki kell ölni a magyarságból. Életrevaló mentalitást kell adni. Ez azonban nem megy akkor, ha azt látja az ember, hogy államilag irányított szervek veszik el a kenyeret a kisexisztenciák elől, mert a kisexisztenciák csak ott tudnak boldogulni, ahol a levegő szabad, csak szabadlevegőn tudnak^ felvirágozni. Elnyomottságban, korlátozottságban gazdasági felvirágzásról .beszélni nem is lehet. Az utolsó, az ötödik pont pedig eredményes, igaz és nem képmutató magyar szociálpolitika végre-valahára való inaugurálása. Ebben az öt pontban foglalom össze a magyarság életproblémáit: magyar belső önrendelkezés, a magyar föld kérdése, a magyar nemzeti nevelés kérdése, a magyar gazdasági élet szabadságának helyreállítása és eredményes magyar szociálpolitika. Ez az öt kérdés ma a magyarság 5 vérző, nyitott sebe, amelyen keresztül ennek a nemzetnek legjobb erői folynak el, vére folyik el és mindaddig, amíg ezen nem segítünk, amíg ezen nem változtatunk, ez a nemzet vérszegény, legyengült, beteg és megsebesült lesz. Hogy azonban erre a magaslatra eljussunk, hogy ezekhez a kérdésekhez hipokriülése 1937 május 4-én, kedden. 503 zis nélkül hozzá tudjunk nyúlni, 180 fokos fordulatot kell venni a mai politikai irányzattal szemben. Népünk a legtehetségesebb népek közé tartozik a világon. Ahol a nemzetközi versenyek porondján megjelenik, legyen az egy vívóverseny, legyen az szellemi verseny, vagy akármi más, mindenütt elvisszük a pálmát. Az olimpiászon csodálatos eredményeket értünk el, nemzetek sorát hagytuk magunk mögött, itthon azonban nem tudunk boldogulni, itthon az ország lakosságának kétharmada proletár és nincsen meg a betevő falatja. A hiba abban rejlik, hogy beteg az egész közszellem. Széchenyi, Kossuth, Rákóczi, mind eltörpülnének amellett a nagy magyar ember mellett, aki egyszer meg tudná csinálni azt, hogy ebben az országban a magyar nép legyen végre-valahára az első személy, a magyar népért történjék minden és ne kiváltságosakért, legyen az zsidó, vagy arisztokrata, vagy hivatalnok, vagy bárki, de ne kiváltságosakért, hanem a magyar etnikum egészéért, amely a nemzetet magában foglalja és amely nélkül nincs nemzet. i i *i Tetemre hívom itt azokat, akik különféle ürügyekkel ezt a megújhodást meg akarják akadályozni. Sem rentabilitási számításokkal, sem egyéb közgazdasági érdekekre való hivatkozással ezt a problémát a valóságok sorából tovább kitolni nem lehet. Ha nem akarunk pusztuló nép lenni, ha nem akarunk vákuum lenni, nem akarunk imperialista törekvések könnyű, zsákmányává lenni és nem akarjuk^ a Dunántúlt Erdély sorsára juttatni, akkor változtatnunk kell a dolgokon, alapfelfogásunkban kell gyökeres fordulatot vennünk és a magyar nép szolgáivá kell lennünk. Vegyük revízió alá az úr fogalmát. Az úr fogalma jelentse azt, amit a rómaiaknál jelentett, az optimates-t, a legjobbakat, a mindenben való legjobbakat, akik nem azzal akarnak kitűnni, hogyan tudják a saját érdekeiket érvényesíteni, hanem abban, hogyan tudnak mindenek szolgáivá válni. Ha ezt. megcsinál juk, mienk a jövő, tehetséges fajunkból hihetetlen energiák fognak kisarjadni, ha nem csináljuk meg, pusztuló nép vagyunk. Kovács Imrének »Néma forradalom« című könyvét, amely tanulságosan, kiáltóan és félre nem érthetően dobja ezt a kérdést a magyar nemzet elé, leteszem a Ház asztalára. Ebben meg van írva az, hogy pusztulunk és veszünk, hogy a 24-ik órában vagyunk és én innen, az ország egész nyilvánossága előtt hívom fel ennek a parlamentnek, de az egész nemzetnek a figyelmét is arra, hogy az utolsó óra kezd ütni. (Zaj a jobboldalon.) Most még jókor van, lehet, hogy holnap már mindenről lekéstünk. A költségvetést nem fogadom el. (Élénk helyeslés és taps a baloldalon. — A szónokot sokan üdvözlik.) Elnök: Baross Endre képviselő úr következik szólásra. Baross Endre: Igen t. Ház! Mindenesetre nehéz feladat elé állít engem az a sorrend, hogy most szólalok fel, mert az előttem szólott képviselőtársam beszédében, de még Antal István képviselőtársam szavaiban is bizonyos rezignáltságnak a hangját hallottam és e mellett hallottam'mindenféle nyugtalanságról is beszélni^ amely ezt az országot állandóan felkavarja és amely hangulat képtelen az országot arra a nyugodt munkára serkenteni, amely az előttem szóló szerint is szükséges volna az ország szempontjából. 71*