Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-206

Az országgyűlés képviselőházának 206. ülése 1937 május 3-án, hétfőn. 435 jon benne — a parlamentnek minden, a külpolitika iránt érdeklődő és külpolitikai kérdésekkel foglalkozó tagja. Másodszor pedig: a parlamentarizmus lényege hozza magával azt, — noha igen helyes, hogy a részletkérdések megvitatásával nem fárasztják a törvényhozás plénumát és azt a külügyi bizottságban teszik meg — hogy igenis minden külpolitikai kérdésről informálva és orientálva legyen az egész törvényhozó testület. (Gr. Sigray Antal: Helyes!) A népképviseleti rendszer alapja ugyanis éppen a nemzet szuverenitásán alapszik és a nemzet szuverenitása talán sehol sem respektálandó ós tartandó annyira tiszteletben, mint ' a külpolitikában, ahol nem egyes belső, intern részletkérdésekről van szó, . hanem az egész nemzet sorsának intézéséről. Más parlamentáris országokban — mint például Angliában és Franciaországban — napról-napra látjuk, hogy a parlament plénumában a fontos külpolitikai kérdéseket (Bródy Ernő: Napirendre tűzik!) napirendre tűzik, az ellenzék és kormánypárt részéről pedig nagyfontosságú beszédek hangzanak el. Az angol parlamentben úgyszólván minden alkalommal meginterpellálják a kormányt és a külügyminisztert a külpolitikai kérdésekben. (Fábián Béla: Mindennap!) Anynyira mennek ott a parlament jogainak respektálásában, hogy 'bizony gyakran előfordul, — beismerem — hogy egyenesen gyerekes interpellációk hangzanak el, amelyek naívságukkal esetleg mosolyra késztetik a minisztert. De ez neon baj; a közvélemény . kialakul. Ebben a tekintetben nem állok egyedül a magam véleményével igen t. Ház. Nemrégen panaszolta nem kisebb ember, nem kisebb külpoMtikus, mint Bethlen István, akinek érdemei az ország külpolitikai érdekének megvédése tekintetében azt hiszem, nem vonhatók kétségbe, — mert ő panaszkodott nemrégen valahol, nem tudom, hol elmondott beszédében — hogy nálunk nincs külpolitikai közvélemény. (Gr. Sigray Antal: Nem is lehet ilyen rendszer mellett!) Bethlen István gróf panasza abszolút helytálló és igaz. En magam is nagyon különösnek és nagyon sajnálatosnak tartom, !ha látom azt, hogy más államokban., más r országokban — természetesen parlamentáris államokról f beszélek — igenis van külpolitikai közvélemény, Franciaországban, Angliában,^ az Egyesült Államokban az intelligens polgárság tagjainak van bizonyos külpolitikai véleményük és ezt rendesen meg is tudják indokolni. (Fábián Béla: Belgrádban is van külpolitikai közvélemény, nemcsak Londonban!) Azért példák kedvéért inkább nyugat felé nézek, mint délkelet felé. — Külpolitikai közvélemény nem alakulhat ki akkor, amikor a t külpolitika kérdését ilyen mimosa pudica-ként kezelik, amely az érintésre elhervad. Nem lehet külpolitikai közvélemény addig, amig a külpolitika kérdéseiről még a törvényhozásnak nagy többsége sincs egyáltalában tájékozva. (Ügy van! balfelől.) De ha a kormány szempontjából nézem a dolgot, igen t. Ház, a kormány szempontjából szintén, nem tartom ideálisnak, a mai helyzetet, mert utóvégre a kormány bizalmat kér a maga számára. A mai kormányról, a mai külügyminiszter úrról feltétlenül feltételezem azt, hogy valódi bizalmat, nem a mindenkori pártfegyelemtől függő, megrendelésre házhoz szállított bizalmat kivan.. Hogyan dönthessünk a bizalom kérdésében

: olyan esetben, amikor nem tudjuk, hogy milyen politikával szemben legyünk bizalommal vagy bizalmatlanok. Ezzel a mostani gyakorlattal szerintem szakítanunk kell. Ez is egyik oka a .inak, hogy nem ismervén a kormány külpolitikáját, nem tudok róla bírálatot mondani. A jelenlegi külügyminiszter úr személyét roppant nagyra becsülöm, az ő kiváló kvalitásait, kiváló szaktudását és külpolitikai módszereinek óvatosságát, minden kalandos vállalkozástól való irtózását a legnagyobb elismeréssel kísérem, elgondolásait azonban, hogy milyen külpolitikai vonalvezetést szándékszik inaugurálni, nem ismerem. Nem lehet valakinek csak tehetségére és képességeire alapítani a bizalmat. Nem tudjuk, hogy hova megyünk és ma, amikor egész Európa puskaporos hordón táncol és amikor végzetes konfliktusok színterévé lehet a közeljövőben Európa, nem tudjuk, hova tartozunk. Adja Isten, hogy ne legyen, de a helyzet ma az, hogy a béke, a világháború óta mindig hajszálon függő béke, ma még labilisabb, mint volt valaha. Elég a világsajtót olvasni, elég a francia, az angol, a német, az olasz — mindegy, akármilyen külföldi — állam sajtóját olvasni, abból sokkal , inkább kidomborodik, mint a mi sajtónkból az, hogy mennyire számolnak egy háború lehetőségével. Itt látom a legnagyobb veszedelmet: nem abban, hogy vannak vitás kérdések, amelyek konfliktusok magvait rejtik magukban, hanem abban, hogy az emberek, a nemzetközi közvélemény lassankint kezdenek hozzászokni ahhoz a gondolathoz, hogy egy világháború felé megyünk. Az ember akármelyik világlapot nyitja is ki, az a kép tárul elébe: lehet, hogy nem lesz háború, de sokkal valószínűbb, hogy lesz. Tudjuk, hogy ez igazán nem tőlünk, Magyarországtól függ. Mi csak , remélhetjük, hogy nem lesz világháború, nem lesz olyan konfliktus, amelynek levét természetesen elsősorban a kis államok isszák meg, ellenben igenis provideálnunk kell, tudnunk kell. hol állunk. A mi politikánk csak békepolitika lehet. (Gr. Sigray Antal: Ügy van!) Ha a békepolitikát, — azt, hogy a mi számunkra mi lehet a helyes békepolitika — meg akarom formulázni, akkor azt kell mondanom: egyik alapelve az legyen, hogy amennyire tőlünk függ, senkivel, semmi más állammal, .hatalommal, olyan konfliktusba ne keveredjünk, amely esetleg folytatódhatik, elmérgesedhetik és komolyabb összeütközésre vezethet; másrészt pedig semmi hatalommal, vagy hatalmi csoporttal olyan szoros szövetségeket, kapcsolatokat ne kössünk, amelyek elszakíthatatlanok és elszakíthatatlanok lesznek olyan esetben is, amikor a nemzet és az ország érdeke az lenne, hogy minden konfliktuson lehetőleg kívül maradjunk, semlegesek tudjunk maradni. Tekintet nélkül arra, hogy igaz-e vagy nem, — ezt nem tudhatjuk, mert a kormány külpolitikájáról teljes tájékozatlanságban vagyunk — úgy vagyunk elkönyvelve, nemcsak itthon, hanem az egész világ 'közvéleménye előtt is, mint egyike azoknak a kisebb államoknak, mondjuk, függvény-államoknak, amelyek a berlin-római tengelyre támaszkodnak. Ezt a véleményt megalapozza az a tény, hogy Olaszországgal évek óta baráti viszonyban vagyunk és hogy főképpen az utóbbi időkben, főképpen a Gömbös-kormány óta, — de azelőtt is — meglehetősen jóviszonyban voltunk a Németbirodalommal. Ez i