Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-205

Az országgyűlés képviselőházának 205. ülése 1937 április 30-án, pénteken. 417 reknek magas ára, amelyek főképpen mint csávázószerek jönnek alkalmazásba és amelyeknél olyan magas árakat találunk, hogy azokat a mezőgazdaság mai helyzetében megfizetni nem képes. Ezeknek a vegyi iparoknak, a textiliparoknak feltétlenül a mezőgazdaság segítségére kell jönniök, mert saját jólfelfogott érdekük az, hogy az ötmillió főnyi mezőgazdasági tömeg olyan fogyasztóelemet alkosson a magyar közgazdaságban, amely fogyasztóelem magasabbra emelkedő fogyasztása révén az iparnak és a kereskedelemnek segítségére tud jönni. Az ipar kérdésében egészen más a helyzet a háború előtt és a háború után. A háború előtt az Osztrák-Magyar Monarchiának tökéletes gazdasági egysége rendelkezésére állt a mi egész mezőgazdaságunknak és iparunknak is. Általában Európa ipara kezében tartotta a gyarmati fogyasztást. A háború előtti években Európa ipara kétharmad részben fedezte azt a szükségletet, amely Dél-Amerikában, Afrikában és Ázsiában jelentkezett. A háború alatt ezek a gyarmatok hasonlóképpen ipari üzemekre rendezkedtek be, fejletit ós erős textilipart, vasipart ós gépipart teremtettek és ennek az iparosodásnak folytán Európa egyszerre abba a helyzetbe került, hogy elveszítette legnagyobb fogyaszitópiacait és előállott az a helyzet, hogy Európában válságba jutott a textilipar, a gépipar és a vasipar. (Egy hang a jobboldalon: Most is!) Most is krizisben van. A háború után Európa ipara a tengerentúli piacok fogyasztásának mindössze csak egynegyedét látja el és a háború előtti kétharmad és a háború utáni egynegyedes arányú kivitel közötti nagy különbség döntötte válságba Európa egész iparát ós kereskedelmét és főképpen ez az oka annak, hogy az európai közgazdaságnak szakítania kellett a háború előtti manchesteri elvekkel, amelyek a szabad fejlődés, a liberális szabad forgalom alapján állottak, amely azonban ebben a kötött gazdálkodásig rendszerben nem volt tovább fenntartható. 1 Az összes államok az elzárkózás politikájának az útjára léptek. Az elzárkózás politikája, az önellátás politikája lassankint esődött mondott, mert minden egyes államnak rá kellett jönnie arra, hogy nem tudja magát minden egyes termelvénnyel ellátni. Kénytelenek voltak tehát ebből engedni, megmaradt azonban az állami irányítás gondolata és az állami irányítás gondolatától bizonyára hosszabb időre nem lelhet eltérnünk, nem lehet pedig azért, mert akkor feltétlenül felborulna az az egyensúly, amely kívánatos a mezőgazdaság, az ipar # és a kereskedelem között. A mi hazai iparunk a Iháború után erős fejlődést mutatott. A legnagyobb fejlődést a textilipar mutatja, amely a háború utáni években hatalmasan előretört, bizonyos visszafejlődést tapasztaltunk azonban a gépipar és a vasipar terén. Ez természetes volt, mert a gépiparnak és a vasiparnak a háború előtt rendelkezésére állott nemcsak a Balkánnak, hanem az OsztrákMagyar Monarchiának a (hatalmas felvevő piaca is. A Iháború után ez a helyzet megszűnt és így egy visszaesés állott elő, amelyet sikerült pótolnunk azzal, hogy textiliparunkat és a mezőgazdasággal kapcsolatos vegyi iparunkat sikerült felemelnünk. (Andaháizi-Kasnya Béla: De milyen áldozatokkal!) KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XJI, Az elmúlt két esztendő 3700 millió pengős termelési értékében iparunk 2000 millió pengővel szerepel. Ennek a 2000 millió pengős ipari termelésnek 55 százaléka Budapestre és Budapest közvetlen környékére esik. Itt megint rá kell mutatnom egy disszonanciára. Ha az igen t. Ház tagjai elképzelik lelki szemük előtt a magyar vasutak vonalvezetését, akkor azt méltóztatik látni, hogy az ország közepében fekvő Budapest felé irányulnak összes vonalaink és ezek összpontosan, egy pontba vezetve, lassankint felszívják a vidék egész életerejét. Ez a megállapítás egyáltalában nem akar a főváros gazdaságpolitikája elleni'támadás lenni. Ellenkezőleg, meg kell állapítanunk azt, hogy a fővárosnak hatalmasan kiépített ipara és kereskedelme igen nagy szolgálatokat tett, azonban beállott az az idő, amikor meg kell állítani ezt a folyamatot, és át kell terelni az ipar és kereskedelem növekvő fejlődését a vidékre, mert nem érdeke magának a fővárosnak, a főváros iparának és kereskedelmének sem, ihogy a vidék fokozatosan elszegényedvén, a vidék felesleges proletár lakossága Budapestre zúduljon és egy esetleg előálló ipari, vagy kereskedelmi dekonjunktúra olyan nagytömegű elégedetlen népet szabadítson Budapestre, amely elégületlen tömeg Budapestre káros behatással lehet. Az a hatalmas ipari és kereskedelmi fellendülés, amelyet Budapest felmutat, mindenesetre igen nagy érték, most azonban elérkezett a 24-ik órája annak, hogy ennek az ipari fellendülésnek, prosperitásnak útját eltérítsük a vidék felé. Mert minél távolabb megyünk Budapesttől, annál szomorúbb állapotokat találunk ezen a téren. Legsúlyosabb a Tiszántúl (helyzete, amely száz százalékban mezőgazdasági vidék. E vidék fejlődő népességét kizárólag a mezőgazdaság képtelen eltartani. Népsűrűségünk ma már 92—93 ember négyzetkilométerenként. Ezt a fokozotosan emelkedő létszámot képtelenek vagyunk mezőgazdaságunkkal eltartani. Át kell tehát térnünk az erős iparosodásra, még pedig az iparosodásnak arra a módjára, hogy a Budapesttől távolabb eső vidékekre helyezzük az iparosodás gócpontjait. (Helyeslés.) Nincs más mód, ez az ország általános és jól felfogott érdeke, de meggyőződésem az is, hogy Budapestnek is érdeke, mert teljesen egyenlőtlen és az egyensúlyt felborító helyzet áll elő akkor, ha — az ipar és kereskedelem — a kisipart is beleértve — 2000 millió pengős tavalyi termelési eredményéből 55%-ban részesül a Budapesten és Budapest közvetlen közelében levő ipar. A decentralizálással a kormány, elsősorban az iparügyi miniszter úr foglalkozik, a decentralizálás útja azonban hosszadalmas. Nem szabad magunkat az illúziókban ringatnunk, hogy ezt a kérdést rövid néhány esztendő alatt meg tudjuk oldani. A munkát folytatni kell, de valószínű, hogy évtizedek fognak beletelni abba, amíg elmondhatjuk, hogy az ipar fejlődése a vidéken megtalálta a maga útját. Hogy ennek mi a módj a, a kivihetősége, arra csak egy irányban mutatok rá. Agrár alapon álló állam vagyunk, azonban az iparosodás felé haladunk. Az egyedüli helyes megoldás tehát az, hogy fejlődő iparunk agrárlakosságunk nyertermékeit fogyassza és olyan nyers termékekre állítsa be munkáját, amelyeknek fogyasztásával az agrár lakosság prosperitását biztosítja. Tág tere van itt a textil58