Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-205

Az országgyűlés képviselőházának 20 5. ülése 1937 április 30-án, pénteken. 397 eucharisztika esztendejében minél gyorsabb tempóban történjék és minél inkább meglássák ez az, ország és a főváros külső arculatán, külső és belső berendezésén egyaránt. Ez legyen a mi büszkeségünk és ajándékunk az ide özönlő körülbelül százezer idegen részére, az eucharisztikus esztendő alkalmával. T. Ház! Ezzel kapcsolatban legyen szabad megemlékeznem Szent Istvánnak, országalapitó első királyunknak a jubileumáról is. ö megküzdött a pogánysággál és legyőzte^ azt. Keresztény lett az ország is, ő maga is és családja is. Keresztény nemcsak a törvénykönyvekiben, hanem szellemben is. Arpádházi királyaink mint kincset ápolták tovább a szentisváni gondolatot. Ez a szentistváni, a gyakorlatban megvalósult evangéliumi gondolat ránkrója a kötelességet erre a jubileumi esztendőre, hogy mi is iparkodjunk ezt a szentistváni gondolatot minél inkább kifejleszteni és tovább vinni, nem visszakacsintgatni a pogányság felé, nem elszakadási törekvésekkel az igazi, eleven és alkotó kereszténységtől, hanem annak statuálásával, bemutatásával, sürgetésével és megvalósításával, hogy Szent István koronája, Szent István palástja, a magyar szent koronának tagja necsak a hatalmasok védőbástyája legyen, hanem a szegény ember ködmönadója és az iskolába járni nem tudó 'magyar gyermekek felruházó ja is. A szociális Magyarország, a szociálisan átalakult és rohamos tempóban átalakuló Magyarország a legméltóbb ünneplés az alapító Szent István király halála 900 esztendős jubileuma alkalmából. A kereszténység feje azt mondja a Quadragesimo-bullában, hogy a gazdagoknak megvan a maguk védőbástyája, a szegény proletárember sorsa és nyomora pedig égre kiált. Sajnos, ez így van az egész világon. A proletár szegény ember sorsa égre kiált. A kormányzat, az egészséges, erős, igazságos kormányzat feladata, hogy az ország összes rétegeinek jóvoltát egyformán, harmonikusan szolgálja, szolgálja azét jobban, aki leginkább rá van szorulva. Leginkább rászorulnak erre a szegények, a proletárok, tehát leginkább ezeket kell szolgálni, védőbástyát emelni részükre. Azok a gazdagok és hatalmasok, akik a pénz, a hatalom, a vagyon birtokában vannak, századokon keresztül építették a maguk védőbástyáit, a betonnál is szilárdabban kiépítették azokat, most tehát a jog és szeretet jegyében legalább segítsünk a.szegény ember védőbástyáit is megépíteni. En nem mondom azt, amit az egyik angol politikus mondott a minap, hogy készen vannak már a törvényjavaslatok, amelyekkel szétrobbantjuk a kapitalizmus bástyáit, én nem forradalmosítani és szétrobbantani akarok, csak gyógyítani a jog és szeretet jegyében, a szegény embert szociális intézkedésekkel felkarolni, az arra rászoruló milliónyi szegény ember védőbástyáit kiépíteni és ennek a védőbástyának legalább egy-egy tégláját biztosítani. Hiszen csak a hatalmasnak volna joga gazdagsága megvédésére, üzletei kötésére, ennek állami és törvényelőtti védelmére? A szegény embernek nincs joga a legfontosabbhoz, az élethez magához, emheri életmód éléséhez? Igen sokat írunk és beszélünk, az újságok cikkeket hoznak a szélsőségek ellen, de ha ennek a rettenetes buzgalomnak csak egy ezredrészét fordítanánk arra, hogy felráznánk az országot, hogy a szociális reformokat mielőbb létrehozzák, sokkal okosabb dolgot tennénk. A szegények védőbástyáit a szociális igazság és a szeretet jegyében kell tehát minél előbb kiépíteni. Ennek a szegény, milliószámra menő, szociális segítség híján sokszor igazán robotmunkát végző embertársadalomnak megsegítésére kell tehát törekedni és ez lesz a legméltóbb megünneplése ennek a jubileumi esztendőnek. Minthogy a pénzügyminiszter úr expozéjában és a költségvetés tételei között mindenütt látjuk ezeknek a szociális szempontoknak emlegetését és a számadatokban látjuk ezeknek a szociális szempontoknak és eszméknek érvényesülését is és megvan a hitünk és reményünk arra, hogy ezek az összegek a gya^ korlati eredményben is meg fogják szülni egyelőre azokat a lehetőségeket, amelyek rendelkezésre állanak és megvan a hitünk és reményünk, hogy a gyakorlati megvalósulás nem fog késni, a kormányzat iránt való bizalommal a költségvetést elfogadom. (Helyeslés és éljenzés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik Eiesz Ádám képviselő úr. Riesz Ádám: T. Képviselőház! Az előttem szólott igen t. képviselőtársam beszédével nem kívának foglalkozni, néni azért, mintha talán nem volna érdemes, mert igen okos és szép beszéd volt, de mint kisgazda, kötelességemnek tartom, hogy a kisgazdák problémáival foglalkozzam. A költségvetéssel kapcsolatban a képviselők legnagyobb része hozzászól az országos ügyekhez, kritika tárgyává teszi a felelős miniszterek munkáját és elmondja tárgyilagos véleményét az ország vezetésére, irányítására vonatkozólag. A költségvetés tárgyalásánál két éven át én is elmondottam szerény véleményemet, hogy hogyan kellene és lehetne az ország többségi rétegét megsegíteni, sajnos azonban eddig nagyon sok komoly intézkedés, vagy — ha szabad ezt a szót használnom — reform nem igen történt, ezért ismételten foglalkozni kívánok a parasztság helyzetével, adóviszonyaival, adósságaival és többi kérdéseivel. T. Ház! Magam is kisgazda vagyok, teljesen ismerem a parasztság sorsát, küszködését, vergődését ezekben a kemény és nehéz időkben, ismerem a jóakaratát és erős hitét egy szebb jövőben, amelyet ez a réteg feltétlenül megérdemel. Áz ember ma sokfelől hallja azt, hogy hiszen jól megy már a gazdáknak, a termény- és jószágárak emelkedtek és rövidesen megint egészséges lesz a mezőgazdaság. Tagadhatatlan, hogy a termény- és jószágárak emelkedtek, ami feltétlenül a kisgazdatársadalom javára szolgál, de csak annak a kisgazdának van abból haszna, akinek van még mit eladnia, akinek van még jószága. Sajnos, amikor a jobb árak kialakultak, a legtöbb kisgazdának már nem volt mit piacra vinni. Még messze tartunk attól, hogy azt lehessen mondani, hogy jól megy a gazdának, vagy hogy rövidesen egészséges lesz a mezőgazdaság, hiszen évek kellenek ahhoz, hogy megmaradjanak a most kialakult árak, amelyeket elértünk. A mezőgazdaság éveken át úgy lerongyolódott, hogy azt nem lehet egyhamar behozni. Ha a gazdák istállói tele volnának jó; szaggal, az ólak sertésekkel, akkor a mostani árak mellett talán előbb tudnának lábra kapni a gazdák, de, sajnos, ha azok, akik falun laknak, mint én is, végigjárják a községeket és megnézik az istállókat, akkor azt látják, hogy a legtöbb gazda istállója kong az ürességtől, nincs benne még annyi jószág sem, amennyire a gazdasághoz feltétlenül szükség volna.