Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.
Ülésnapok - 1935-205
382 Az országgyűlés képviselőházának 205. ülése 1937 április 30-án, pénteken. hogy ne zavarjon. (Egy hang balfelől: Teljesen igaza van!) Gyanakvást kelt továbbá az a tény, hogy a nemzeti egység pártja a választójogi reform megoldása kérdésében egyáltalában nem egységes. Már Gömbös Gyulának a választójogi értekezletre vonatkozó nyiltlevelében le van szögezve az a megállapítás, hogy »a választójogi, kérdést a parlament pártjai, részben a kormánypárt is aktuálisnak tartják«. Ez igen nagy feltűnést keltett. (Gr. Festetics Domonkos: Nem részben, hanem valójában!) E szerint az autentikus megállapítás szerint tehát a nemzeti egység pártja csak részben óhajtja a kérdés megoldását. (Gr. Festetics Domonkos: Ez tévedés!) Arra nézve, hogy ez a rész »'többség vagy kisebbség«, szegény Gömbös Gyula nem nyilatkozott, de az tény, hogy az egységes párt tegnapelőtt tanúsított magatartását nem tekintgetem bíztató jelnek és előlegnek, mert hiszen amikor Meizler Károly igen t. képviselőtársam azt a kérdést intézte a miniszterelnök úrhoz, hogy van-e tudomása arról a gyűlöletről, amelyet a nép a nyilt szavazással szemben táplál, majdnem közfelkiáltással azt válaszolták, hogy nincs tudomása, és amikor Meizler t. képviselőtársam beszédidejének egy negyedórával való meghosszabbítását kérte, a többség nem volt hajlandó azt megadni. (Ellenmondások jobbfelöl.) Csupán a miniszterelnök úr lojalitásának engedve, adták meg mégis a meghosszabbítást. (Ellenmondások jobbfelől.) — Gr. Festetics Domonkos: Kögtön felálltunk! — Zaj a bal- és a jobboldalon.) Azt is tudjuk, hogy a Nep.-nek egyik alelnöke a kormánypárt munkásszervezeteinek egyik gyűlésén végleg elintézte a demokráciát, annyira, hogy szótárából is kitörölte ezt a kellemetlenül hangzó és obslkurus szót, amely nélkül pedig parlamentarizmusról, annál kevósbbé titkos választójogról nem lehet szó. (Zaj a jobboldalon.) Azt hiszem, nem tévedek, hogy a Nep. alelnökének nézetét osztják, — szerény akarok lenni és csak azt mondom — egyesek az ő pártjabeliek közül, akik birtokon belül vannak, a »beati possidentes«, akik nagyszerűen érzik magukat közjogi méltóságukban és hogyha megtehetnék, a titkos választójog bevezetése helyett a legszívesebben a hatóságok, illetőleg a főszolgabírók követküldési jogát iktatnák törvénybe. (Nánássy Imre: Ez rágalom! — Felkiáltások jobbfelől: Ez gyanúsítás!) A komplikált kérdések ilyen leegyszerűsítése — mint most mondani szokás — jól feküdnék nekik s »vonalvezetésük«-nek. Gyanutkeltő azután az a tény is, hogy a szerencsétlen Nep.-kurzuson gyökeres változtatás nem történt, aminek illusztrálására csak azt hozom fel, hogy a postásoktól és vasutasoktól ma is beszedik a Nep.-tagdíjat, dacára a miniszteri rendeletnek, amely a jóhiszemű közvéleményben azt a reményt keltette, hogy végeszakad ennek a visszás állapotnak. Pedig kezemben van dr. Botka és d ; r. Komáromi, a kereskedelemügyi miniszter úr fennhatósága alá tartozó urak körlevele, amelyben szószerint azt állapítják meg, hogy mindössze cl'Zi cl változás történt, hogy a hónapok hatodik napjától szedhető be és küldhető be az összeg, amely elsején is ugyanannyi, mint hatodikán. Magyarán tehát nem történt semmi és megmaradt az állami közalkalmazottak presszionáJásának és megsarcolásának ezen rikító szégyenfoltja. (Folytonos zaj jobbfelől. — Elnök csenget.) Gyanutkeltő az a tény is, hogy a Darányikormány az előző kormány főispánjait nem rostálta meg. Ha jól tudom, egytől sem, vagy alig egy-kettőtől vett barátságos úton búcsút, pedig bőven vannak, akik mint élharcos pártelnökök visszaéltek helyzetük hatalmi előnyével, megfertőzték a (közigazgatást, megfélemlítették a tisztviselői kart (Surgoth Gyula: Nevezze meg őket!) leigázták a társadalmat városok és vármegyék békéjét dúlták: fel, vagy városok ós vármegyék társadalmát gyávásították el, csak azért, hogy mandátumokat szállítsanak a kormánynak, hogy felülről a jóravaló restség politikai bűnében ne marasztaltassanak el ós mint untauglichok el ne menesztessenek. Nem bizalomkeltők a kormánysajtó naiv Ömlengései a diktatúrákért sem. Mihelyt valahol megpillantják az úgynevezett tekintélyi uralom lidercfényeit, mihelyt valahol a nyugati vagy keleti égbolton felgyullad a diktatúrának egy-egy új csillaga, leplezetlenül örülnek neki, mint vadember, vagy gyermek a színes üveggömböknek, hirdetik a diktatúrák világszerte való hajnalhasadását. (Gróf Festetics Domonkos: Hol? — Propper Sándor: A kormány sajtója! Az Esti Újság, Függetlenség, Uj Magyarság! — Gr. Festetics Domonkos: És a Népszava a proletárdiktatúrát propagálja. — Zaj. — Elnök csenget.) és elmondják mágikus varázsigéiket az új korszellemnek ellenállhatatlan terjedéséről. Ezek a mozzanatok és tények nem minden kétséget kizáró és nem minden gyanakvást elosztó jelei annak, hogy a miniszterelnök úr a maga csődtömeggondnoikságának gyakorlásában, a kormányzatát megelőzött zavaros politikai múlt likvidálásában, a maga metódusának alkalmazásában erélyes, következőleg, hogy a miniszterelnök úr rövid időn belül megcsinálja a titkos választójogot, (Gr. Festetics Domonkos: Már nyilatkozott erről!) azt a reformot, amely, ha nem is kizárólagos, de mindenesetre legfontosabb eszköze és kelléke r az alkotmányos élet tisztaságának. (Nánássy Imre: Senki sem tagadja!) Ami a miniszterelnök úrnak a választójog reformjára vonatkozó nyilatkozatait illeti, azok Szegeden és megelőzőleg homályosak voltak. Tegnapelőtt tett nyilatkozata, r elismerem, konkrétumot tartalmazott és némi reményt keltett, 100%-os biztonságot azonban nem nyújtott, legalább is nekem nem nyújtott. Ha a miniszterelnök úr megmondotta volna, hogy én megcsinálom a titkos választójogot, akkor... (Gr. Festetics Domonkos: Megmondta!) ha azt mondotta volna, hogy ebben az országban pedig többé nyilt szavazás nem lesz... (Gr. Festetics Domonkos: Ezt mondotta Szögeden. — Kun Béla: ö nem rendez nyilt szavazást, de esetleg... — Elnök csenget. —• Gr. Festetics Domonkos: Ezt mondotta Szegeden! Téves kapcsolás! — Molnár Imre Griger Miklós felé): Ez rosszul sikerült!) T. Ház! Én, aki szerencsés vagyok a miniszterelnök urat már évtizedek óta ismerni, aki tanuja voltam annak a tapintatos, okos, bölcs és mégsem megalkuvó, a »suaviter in modo, fortiter in re« elve alapján álló működésének, amelyet a Felvidéken, nemzetiségi helyen, nehéz körülmények között kifejtett, (Br. Berg Miksa: Erdélyben!) osztozom Eckhardt Tibornak abban a véleményében, hogy
