Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-204

338 Az országgyűlés képviselőházának 20. hogy abban a nagy nemzeti ünnepségek és a Nemzetközi Vásár is lebonyolíthatók legyenek? A Nemzetközi Vásárnak új, tágas és méltó helyre van szüksége. Ez a Nemzetközi Vásár volt az ipari stadion a múlt esztendőben és ebben az esztendőben is az lesz. A sportstadiont és az ipari stadiont tehát kapcsolja össze a kor­mány, foglalkozzék ezzel a gondolattal, mert ez a stadion felépítéséhez szükséges anyagi szük­ségletek megteremtésére is alkalmas gondolat­nak látszik. Ezek után vissza kell, hogy térjek a köz­szolgálati alkalmazottak helyzetére s az előbb említett és majd más alkalommal részleteseb­ben is megindokolandó határozati javaslata­imra. Mindenekelőtt röviden foglalkozni 1 kívá­nok a hadviselt magyar közszolgálati alkalma­zottak kérdésével és velük kapcsolatban csak azt az igazságot kívánom a t. Ház előtt alá­támasztani, hogy ők, akik a harctéren szen­vedtek — legalább annyit érdemelnek, hogy közülük azok, akik a tisztviselői pályán he­lyezkedtek el, ne legyenek előmenetelük tekin­tetében hátrányban. Azok, akik itthon voltak, az előléptetésben fokozatosan haladtak, inert íbiszen akkor még megvolt az automatikus elő­léptetés. Aki a harctéren szenvedett és vér­zett, .annak igazán kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy kérvényeket írjon és az el­maradt előléptetését sürgesse. Ezek közül az emberek közül sokan még ma is, 14—15 éve, mint havidíjasok szerepelnek. Nem is olyan nagy a létszámuk és nemi kérnek egyelőre mást, mint azt, hogy addig, míg az úgynevezett frontharcos törvény a képviselőház elé kerül a. most folyó júliusi kinevezések alkalmával rendeleti úton kapják meg a jól megérdemelt előléptetést és mindaddig részesüljenek ezek­ben az előléptetésekben, míg azt a helyet el nem érik, amely igazságos és jogos az ő ré­szükre, s amelyet igazságtalanul és lelkiisme­retlenül tőlük elvonni, megfosztani nem lehet. Ezért a Ház elé terjesztem határozati javas­latomat (olvassa): »Mondja ti a Ház, hogy ad­dig is. amíg a frontharcos törvénytervezetből törvény lesz, már most a folyó évi júliusi ki­nevezések alkalmával rendeleti úton adassék mód az immiár (két évtizedes sajgó sérelmek és méltánytalan mellőzések orvoslására. Minden szolgálati ágazat létszámában az ezután betöltésre kerülő' állásokra már a leg­közelebbi 1937. évi július havi általános kine­vezések alkalmával elsősorban a hadipótlék élvezetében álló hadviselt közszolgálati alkal­mazottak nevezendők ki, illetőleg lépteten­dőlk elő. Ez a kinevezési (előlépési) rendszer alkal­mazandó mindaddig, amíg az összes hadipót­lékot élvező közszolgálati alkalmazottak, aki­ket a háborús katonai szolgálatúik miatt mel­lőzés ért, vagy emiatt lemaradtak, a jelenlegi rangsorukhoz képest egy teljes fizetési osz­tállyal, illetőleg <a rendelet szerint beszámí­tandó háborús katonai szolgálatuk idejéhez mérten a megfelelő fizetési osztály egy vagy két fokozatával előre nem lépnek. Amennyiben a rendelet végrehajtásakor az egyes szolgálati ágazatokban megfelelő ürese­dés neon lenne, a magasabb fizetési osztályba való kinevezésre jogosult hadviselt közszolgá­lati alkalmazott új ranghelye cím.; ós jelleg­adományozás által nyerjen biztosítást«. Mélyen t. Ház! A családvédelem kérdésé­ről is igen gyakran hangzott itt el a kormány részéről nyilatkozat. Ezzel a kérdéssel az időm . ülése 1937 április 29-én, csütörtökön. rövidsége miatt nincs módomban foglalkozni, majd más alkalommal fogalkozom vele, az idetartozó határozati javaslatokat azonban be­nyújtom, ami a közszolgálati alkalmazottak körére tartozik. (Olvassa): »Utasítsa a Ház a kormányt, hogy a hatályos családvédelem elő­mozdítása végett a többgyermekes alkalmazot­tak családi pótlékénak felemeléséről szóló tör­vényjavaslatot olyképpen módosítsa, hogy a javaslatban megállaított magasabb összegű családi pótlék az egy és két gyermek után is esedékes legyen.« »Utasítsa a Ház a kormányt, hogy a hatá­lyos családvédelem előmozdítása végett a tény­leges és nyugdíjas közalkalmazottak feleségei után járó pótlék csökkentésére kiadott rendel­kezések hatályon kívül helyeztessenek.« »Utasítsa a Ház a kormányt, hogy a több­gyermekes családfőnek keresetéhez mérten progresszív adókedvezményt nyujtson.« Az előbb az ifjúságról beszéltem, most elő­terjesztem errevonatkozó határozati javaslato­mat (olvassa): »Utasítsia a Ház a kormányt, hogy annak a közszolgálati alkalmazottnak a fiát. a.ki szolgálati idejének letöltése előtt ön­ként nyugdíjba vonult és fia felvétele iránt kérelmet terjeszt elő, ugyanazon intézetnél vagy intézménynél képességének megfelelő helyen alkalmazni kell.« »Utasítsa a Ház a kormányt, hogy az ifjú­ság elhelyezkedésének nehézségeire való te­kintettel a családi pótlék élvezésére vonatkozó és az 1912:XXXV. te. 3. l§-ában meghatározott feltételeknek megfelelő, továbbá a 3000/1932. M. E. számú rendelet szerinti családi pótlók korhatár emeltessék fel olyképpen, hogy a tisztviselők gyermekeire megfelelő korhatár az ellátásra szoruló és ellátás alatt álló segéd­tiszti és altiszti gyermekekre is vonatkozzék.« Ezt röviden azzal indokolom, hogy ma már az apák nem is tudják maguk eltartani gyer­mekeiket és sokszor a nagyapák tartják el unokáikat, teljes lehetetlenség tehát az, hogy amikor a családtagok száma emelkedik, akkor a családi pótlékot az előírt korhatárok eléré­sével egyszerűen megszüntetjük. Ez nem mél­tányos és nem helyes. Mélyen t. Ház! Következő határozati ja­vaslatom így szól (olvassa): »Utasítsa a Ház a kormányt, hogy a közszolgálati alkalmazot­tak és nyugdíjasok, nem^ különben az állami és üzemi munkások, nyugbéresek^ és ezek özvegyei vásárlóképességének megvédése céljából 1931 óta bekövetkezett illetmény- és keresetcsök­kentéseket oly mértékben helyezze hatályon kí­vül, amilyen mértékben a létfenntartási költsé­gek és piaci árak 1931. évi január l-hez képest emelkedtek.« Ez a javaslatom tehát az illetményeknek valamilyen módon való felemelését célozza s ezt részletesen megindokoltam azzal, hogy a drágaság rendkívül nagy mértékben emelke­dett. Valószínű, hogy javaslatomat a Ház nem fogja elfogadni, de mégis beterjesztem azért, mert állandóan figyelmeztetni kívánom a kor­mányt arra, hogy foglalkozzék ezzel a kérdés-, sel és pártunk ezt a kérdést a napirendről éppen a köz érdekében nem is hajlandó levenni. (Müller Antal: Hátha elfogadják?) Ha elfo­gadják, akkor következő határozati javaslatom tárgytalanná válik, én azonban alkalmat aka­rok adni a kormánynak arra, hogy miután a közszolgálati alkalmazottak helyzetén való segítés tekintetében az első lépést — amint a közelmúltban bejelentette a miniszterelnök

Next

/
Thumbnails
Contents